A 4iG Nyrt. megszerezte a DTSM Kft.-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárult, hogy a 4iG Nyrt. megszerezze az adatközpont-üzemeltető DTSM Kft. 100 százalékát.

A döntésről az informatikai vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján számolt be hétfőn.

A 2018-ban alapított DTSM tevékenységi köre az adatközpontok fizikai üzemeltetésétől az IT és telekommunikációs rendszerek installálásán, üzemeltetésén keresztül a felhőalapú technológiák felépítéséig és integrálásáig terjed. A DTSM a service desk szolgáltatási területen meghatározó kompetenciával rendelkezik és kétezer vállalati ügyfelet szolgál ki naponta.

Az akvizíció fontos lépés a 4iG meglévő kapacitásainak és kompetenciáinak bővítésében – írják. A 4iG célja, hogy meghatározó pozíciókat építsen ki az IT rendszerek és adatközpontok üzemeltetése, valamint a service desk szolgáltatások területén.

A 4iG korábbi tájékoztatása szerint az esztergomi székhelyű kft. alapítása óta szakmai-beszállítói kapcsolatban áll a 4iG-vel. A DTSM tavaly közel 1,2 milliárd forintos árbevételt ért el.

A tervek szerint a 4iG integrálja a DTSM-et, így a cégcsoportnak közel ezer dolgozója lesz. A tranzakció lezárása után a 4iG rendelkezik majd a magyar piacon az egyik legnagyobb üzemeltetési csapattal, amelynek további bővítését tervezi a társaság.

Azóta történt

Előzmények