Rolling release
Bő fél évvel ezelőtt mutattuk be először a Google radikálisan új – nyugodtan mondhatjuk: merész – koncepcióra épülő operációs rendszerét. A Chrome OS számára az internet az oxigén, offline, kapcsolat nélkül nem bírja sokáig. Akkori konklúziónk szerint éppen ez a legnagyobb gyengéje, mert a mindennapi igényeket kiszolgáló alkalmazások webes megfelelői, alternatívái még nem készültek el, és az a kevés, ami mégis, jóval butább, mint az asztali társai. De még ennél is szegényesebb az offline is működő funkciók tárháza.
Akárcsak a weboldalakat, az alkalmazásokat is a Chrome böngésző egy-egy lapján megjelenítő platform egy másik sajátossága ugyanakkor a rolling release kiadási elv: folyamatosan, nagyjából másfél havonta frissítik. Ennek pozitív hozadéka, hogy az a funkció, ami tegnap még hiányzott belőle, holnap már a része lehet. Ezért érdemes időről időre megnézni, hol is tart éppen a rendszer fejlesztése. Az újabb állapotfelméréshez az apropót most az adta, hogy a május végén kiadott 19-es stabil változat több alapvető újítást hozott.
Az új kiadással egy időben mutatták be egyébként a Samsung új, nagyobb teljesítményű Chromebookját – amelyben az Atom N570 processzort egy Celeron 867-re cserélték le –, illetve Mac minire hajazó asztali gépét, a Chromeboxot is. Ezeket egyelőre csak az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban árulják, sajnos nem is sikerült szereznünk egyikből sem, úgyhogy a Chrome 20 bétáját még egy első generációs vason, a Samsung Series 5-ön próbáltuk ki (ezt a noteszt megint Tamás adta kölcsön, akitől – akárcsak a múltkori Cr-48 – ez is megvehető).
Windows rule
A legszembetűnőbb újdonság az új Chrome OS generációban az, hogy a felhasználói felület radikálisan átalakult, elkezdett hasonlítani egy asztali operációs rendszerére (ahogy Dajkó Pali kollégám írta: „windowsosították”). Korábban, ha elindítottuk a rendszert, a Chrome böngésző desktopon megszokott interfésze köszönt vissza azzal a különbséggel, hogy a megnyitott lapokat reprezentáló fülektől jobbra, a sarokban egy állapotsor is megjelent, ezen az aktuális idő, a billentyűzet-kiosztás nyelvét jelölő rövidítés, valamint az internetkapcsolat típusát és az akkumulátor töltöttségi szintjét jelző ikon volt látható.
Az új verzióban a böngésző a háttérbe húzódott, és átadta a helyét egy hagyományos asztalnak, melynek nagy részét a választható háttérkép, alsó sorát pedig a tálca (taskbar) foglalja el. Utóbbi nem testre szabható: a bal oldalán sorjáznak a Google-szolgáltatások (Chrome, Gmail, Google Search, YouTube) és a futó egyéb appok ikonjai, valamint az Androidból átemelt „alkalmazások” ikon. Utóbbi a telepített (vagy ebben az esetben úgy pontos: elérhető) appok ikonjait jeleníti meg ábécésorrendben, akárcsak az Androidon. E gomb felbukkanásával párhuzamosan el is tűnt a böngésző új lapjáról az installált webalkalmazásokat listázó oldal, ezen már csak a gyakran látogatott weboldalak bélyegképeivel találkozhatunk.
A nagyobb képekért katt ide!
A taskbar jobb sarkában az állapotsor rövid jelzései kaptak helyet. Ha egy appot egész ablakos módban futtatunk, a tálca eltűnik, és csak akkor bukkan fel újra, ha az egérmutatót a képernyő aljához közelítjük, vagy kilépünk az egész képernyős ablakból.
És igen, itt már nem csak egész képernyőt elfoglaló ablakokkal és egyszerre csak egy alkalmazással dolgozhatunk, ahogy korábban, mert megjelent a rendszerben az ablakkezelő. (Ez az Ash nevet viseli, és az Aura nevű, hardveresen gyorsított megjelenítő motorra épül.) Ennek köszönhetően át tudjuk méretezni az ablakokat, és többet is egymás mellé tudunk helyezni. Az átméretezést elvégezhetjük a megszokott módon úgy, hogy az ablak kereteit húzzuk-vonjuk, de úgy is, hogy a jobb felső sarokban lévő „x” melletti ikonra kattintunk. Ha ezt a bal gomb nyomva tartása mellett lefelé húzzuk, az ablakot a tálcára küldjük, ha felfelé, akkor az egész képernyőt kitöltjük vele, míg ha jobbra vagy balra, a kép jobb vagy bal oldalára tapaszthatjuk az általunk választott szélességben. Ha egy ablakot a képernyő bal széléhez, egy másikat a jobb széléhez „érintünk”, mindkettő automatikusan megkapja a desktop felét – akárcsak az újabb Windowsokban.
Az új grafikus felület szép, ahogy az animált ablakkezelés is, mely még a nem túl acélos (grafikus) teljesítményű atomos Samsungon is majdnem zökkenőmentesen fut. Ettől függetlenül aligha véletlen, hogy a Google valamivel izmosabb vasakat is bemutatott az ablakkezeléssel okosított Chrome OS-szel egy időben, hiszen a mostantól tényleg megtapasztalható valós multi-tasking gördülékeny menedzseléséhez elkél az erősebb hardver.
Online és offline
A 20-as bétában már integrált szolgáltatás a Google Drive is. A Docs helyén az alkalmazáslistában ennek az ikonja látható, míg a változatlanul fapados fájlkezelőben önálló meghajtóként jelenik meg a felhős tárhely. Ebből ingyen 5 GB-nyit kap minden Google-fiókkal rendelkező user, további tárterület a gigabájtok mennyiségével arányosan növekvő havi díj ellenében vehető, például 25 GB havonta 2,49, 100 GB pedig 5 dollárba kerül. A Drive integrációjával így havi díjért is bővíthető a Chromebookok szerény (16 gigabájtos) alapértelmezett tárolókapacitása, ami persze leginkább a Google-nek jó.
A Drive tényleg elmossa a határokat a helyi és a távoli háttértárak között: a fájlkezelőben – gyors internetkapcsolat mellett – az egyikről a másikra másolni pontosan „ugyanolyan élmény”, mint a lokális merevlemezen, a felhasználó nem érzékel különbséget a helyi és a felhőalapú meghajtó viselkedése között. Ha a cloudban tárolt állományainkat offline is szeretnénk használni, az sem akadály, az SSD felhasználó számára elérhető nagyjából 10 gigabájtos kapacitásának erejéig tudunk helyi mentést készíteni, és az esetleges módosításokat a rendszer a következő netre lépésnél visszaszinkronizálja.
Helyi hősök
A helyi alkalmazások terén látványos fejlődésről sajnos nem tudunk beszámolni. Új, hogy beépítettek a rendszerbe egy borzasztó egyszerű fényképszerkesztőt, amely automatikus javításra, a képkivágás módosítására és a felvétel elforgatására képes, röviden: nem egy Photoshop-gyilkos. Valamelyest csiszoltak a helyi médialejátszó felhasználói felületén is, de az változatlanul kevés médiaformátummal boldogul csupán. Persze a Google filozófiája szerint nem is lenne szükség dedikált media playerre a kliensen, hiszen a vállalat épülő univerzumában a filmeket a Netflixen nézzük, a zenéket a Google Musicon hallgatjuk, a könyveket pedig a Books on Google Play áruházban vásároljuk – csakhogy e szolgáltatások a világ nagyobbik fele számára egyelőre nem elérhetők.
Okosabb lett valamivel a fájlkezelő is, többek között a zip mellett már a rar, tar, tar.gz, és tar.bz2 tömörített állományokat is képes kibontani, és több fájl egyidejű kijelölését is támogatja (nem vicc: a korábbi verzióban például egyesével lehetett csak állományokat csatolni egy e-mailhez). Újdonság, hogy egy, a Microsoft Office dokumentumformátumait kezelni képes olvasóval lett megtámogatva, így már a .doc, .xls stb. kiterjesztésű fájlokat is meg tudja nyitni, de csak olvasásra.
Biztató fejlemény, hogy az offline Docsban megjelent a szöveges dokumentumok szerkesztésének lehetősége. Korábban mind a dokumentumokat, mind a táblázatokat csak megnézni lehetett kapcsolat nélküli módban, és a táblázatok esetében még mindig ez a helyzet. Nekem fájó hiányosság, hogy a Chrome OS-en nem él meg a Skype, de talán erre sem kell már sokat várni, mert a hírek szerint a Microsoft dolgozik a termék böngészőben futó kiadásán.
Nyomtatás a felhőben
A korábbi bemutatóban írtunk arról, hogy a Chromebookok egyetlen USB-csatlakozója csak korlátosan használható, egér, billentyűzet vagy háttértár kapcsolatható rá sikerrel. Ennek az az oka, hogy a Google nem akarja driverekkel felhizlalni a még mindig tényleg sovány, másodpercek alatt felálló operációs rendszerét. Ennek egyik káros mellékhatása, hogy például nyomtatót sem lehet csatlakoztatni a géphez, nyomtatni a szintén internetkapcsolatot igénylő Google Cloud Printen keresztül lehet.
Ez úgy működik, hogy a szolgáltatásba regisztrálnunk kell legalább egy printert. A legjobb, ha egy hálózatra közvetlenül csatlakozni képes nyomtatónk van, de egyébként egy windowsos, linuxos PC-hez vagy Machez kapcsolt mezei nyomtató is megteszi. A Cloud Print értelemszerűen csak akkor működik, ha mind a printer (vagy az azt vezérlő számítógép), mind a Chromebookunk az interneten lóg, ilyenkor a böngészőből közvetlenül tudunk dokumentumokat küldeni nyomtatásra.
Ami, akárhogy is nézzük, nem túl felhasználóbarát. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy a Chromebookon dolgozunk, arról szeretnénk kinyomtatni mondjuk a vonatjegyünket, de ehhez be kell kapcsolni a szoba másik felében pihenő PC-t és az ahhoz csatlakoztatott printert is. Nem meggyőző az a példa sem, amit a Google hoz fel a szolgáltatás promóvideójának végén (lásd fent): miért küldeném el a bátyám Cloud Printben regisztrált nyomtatójára az okostelefonommal máshol készített képet, ha szimplán e-mailben vagy Facebookon is megoszthatom vele? Én rábíznám a döntést, hogy kinyomtatja-e.
Állapotjelentés
A Chrome OS az elmúlt fél évben sokat változott az előnyére. Az ablakkezeléssel a platform közelebb került ahhoz, hogy munkára is alkalmassá váljék, ugyanakkor az ökoszisztéma kezdetlegessége továbbra is fájó: hiányoznak a használható, minőségi webalkalmazások, ezek nélkül pedig a projekt megmarad annak, aminek indult, egy merész kísérletnek.
Nem javítja az amúgy izgalmas és ígéretes operációsrendszer-koncepció esélyeit az új Chromebook árazása sem. A Samsung erősebb processzorral szerelt új konfigurációja csak wifis kiépítésben 450, 3G-vel pedig 550 dollárba kerül, nagyjából annyiba, mint egy iPad, és többe, mint egy netbook. Pedig a helyzet még ma is az, hogy egy windowsos vagy linuxos netbookkal sokkal több mindennapos feladatot meg tudunk oldani, mint az internetfüggő Chrome OS-t futtató gépekkel. Tudunk például Skype-olni, fájlformátumtól függetlenül filmeket nézni vagy éppen – ha nem is komfortosan, de – fotókat adjusztálni és akár videót vágni.
Csak azt tudjuk ismételni, amit fél évvel ezelőtt is írtunk. Úgy érezzük: a Chrome OS idő előtt érkezett. A Google-ra jellemző, hogy radikálisan új koncepcióra épülő, korukat megelőző ötletekkel kísérletezik a nyilvánosság bevonásával – ezek egy része épp a túl merész szemléletváltás miatt bukik el. Nem lenne jó, ha az elsietett premier miatt a Chrome OS is a Wave és a parkolópályára tett további Google-szolgáltatások sorsára jutna: annál sokkal ígéretesebb.
-bj-
