- Szabadulnak a kínai eszközöktől az amerikai szolgáltatók, de ez sokba kerül
- Irányíthat-e atomfegyvereket az AI?
- 5 év alatt 100 milliárd dollárt költött fejlesztésre az Apple, az AI a következő
- Az Insta360 ellen fordítja a hatóságokat a GoPro
- Sokat fogyaszt az AI, egyre több az adatközpont, kell az atomenergia
Új hozzászólás Aktív témák
-
maszi99
őstag
Nekro 4. pálya egész laza egészen a befejezésig, mert ott Uriel angyallal kell megküzdeni, és iszonyt nagy életerővel rendelkezik nem beszélve a testőrségéről.
Most buktam el először, pedig megszoktam, hogy elsőre sikerül a döntő ütközet, pedig komoly haderővel mentem
69-es varázserőm van, és komoly sebzésű varázslataim +2x annyi erővel mentem mint amit a képen látsz, mégis elbuktam elsőre
Erre lehet kissé gyúrni kell vazze !!!http://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
Kelvin
őstag
Mért nem használtad a tárgykészleteket, ha megvan mind a 6, sokkal több bónuszt kapsz mint a külön tárgyaktól.
Kevés volt az egységed, én kb. 2000 dárdással mentem, és a többi egység is ezer felett volt"A legvégén nem az fog számítani,hogy mennyi év volt életedben,hanem hogy mennyi élet volt éveidben"
-
Nordic
Közösségépítő
Kollégák! Arra lehetne esetleg mód, hogy ha valaki előbb jár akkor kitegyen egy spoiler feliratot? Mert engem igencsak érdekel a sztori, de sikerült most is belefutnom maszi99 tapasztalatába, amiből egyből leesett a 4. pálya főellensége, meg a sztori lényege, amiről az a pálya szól. Én még csak a 4. pálya elején vagyok. Nem tudom mennyire vagyok egyedül a kérésemmel.
-
Huma
addikt
Én most elakadtam a 4-ik pályán egy bug miatt.
Volt egy csata ahol volt 175 infernós főlény meg még pár egység. A harc során elcsesztem egy lépést ezért a végén vesztettem pár lényt így újrakezdtem a csatát. Ekkor viszont lefagyott az első támadásnál mikor kinyírtam egy ellenfelet. Visszatöltöttem vagy tízszer és próbálkoztam különféle módon harcolni, de mindig lefagy az első lénynél aki meghal.Gondoltam akkor pár nap múlva támadom majd meg. És itt jön a másik bug. Az infernós főlényből kb 80-al lesz több naponta. Valamint továbbra is lefagy ugyanúgy.
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
Nordic
Közösségépítő
-
Huma
addikt
Nekem a gyorsgomb nem probléma mert nem használom őket.
Az Urieles dolog tényleg spoiler, de engem nem ért váratlanul. A harmadik végefelé már sejtettem, hogy le kell verni. Persze azt nem tudtam, hogy a negyedik pályán.
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
Huma
addikt
Na asszem feladtam. Most már két hete nem tudok egységeket venni mert mínusz több tízezerben vannak. Ráadásul a meghalt egységeket sem tudom megvenni a feltámasztóból. Inkább várok egy patchra és majd utána folytatom.
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
maszi99
őstag
-
maszi99
őstag
Másodszorra már ok volt, 1 hét csúszás belefért, de kemény volt így is
Mellesleg igazad volt a villámcsapás varázslatom majdnem 2 ezerre szökött +500 növekedés volt
Igaz 1 hiányzott a tárgykészlethez
250 Licsh nyerte meg számomra az ütközetet, nekem nem volt nagy számú seregem, a dárdások is alig lépték át az ezres küszöböthttp://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
Regirck
senior tag
Remélem mihamarabb jön egy javítás mert sajnos néhány hiba nálam a játék élményt rontja de nagyon.
Javítás várható idejéről tud vki vmit?
-
#70869248
törölt tag
Nagy mázlim van (tényleg így gondolom), mert eddig egyik komolynak nevezhető probléma sem jött elő...most volt a járvány hete->megúsztam, akadások-fagyások nincsenek, kurzor nem villog..van néhány dolog, de az engem absz. nem zavar (nem beütő pluszok..).
Full élvezet eddig -
Gothmog
aktív tag
válasz #70869248 #515 üzenetére
Detto.
Három kisebb buggal találkoztam (úgy hiszem, mind a három bug), a durvábbakat sikerült eddig megúsznom. (3. nekro pályán vagyok jelenleg, és a tutorial után ezzel a kampánnyal folytattam, tehát eléggé a játék eleje táján vagyok még)
1. bug: Néha nem lehet srcollozni a térképen (sem a nyilakkal, sem a képernyő széléhez "tolt" egérmutatóval). Csak a kilépés/újra belépés javítja ezt. Eddig 3-4 alkalommal jött elő ilyen. Nem tudom, mi váltja ki.
2. bug: A nekro vár szellem- és lich lényei nem tudják sebezni az árnyelementálokat (csakúgy, mint a nekro hősöm sem tud ellene "hősi csapást" - magyar nyelvű verzióm van - bevetni). Mivel elméletileg, emlékeim szerint, az árnyelementál nem immúnis semmire sem 100%-kal, ezért vélhetően bugról van szó.
3. bug: nekro küldi második pályáján az egyik mellékküldetés teljesíthetetlen volt. Az, ahol az öt tömegsírt kellett megtalálni. Nálam a legdélnyugatabbi helyzetűre, amikor odamentem, kiírta, hogy már meglátogattam, holott nem jártam még ott korábban (akkor "fedeztem fel" azokat a területeket)
A pestis hetét mindig figyelem (egyből nézek be a várba), de eddig nálam mindig rendesen számolta ki a lénymennyiséget.
Mindezeket leszámítva/mindezekkel együtt is piszok jó eddig! Hozza a Heroes - na, csak még egy kört nyomjunk le! - érzésvilágot Szerintem abszolút méltó a korábbi részekhez. Sőt, ha ilyen egységes színvonalú marad végig minden kampány, akkor ezen a téren (hangulatra) top-közelben lesz az egész sorozatra nézve.
(A multi, illetve a különböző frakciókkal indított single térképek már más kérdés: ott jön ki, hogy milyen is igazából a kiegyensúlyozottság, meg sok más finomság. Ezen a téren nem tudok nyilatkozni.)[ Szerkesztve ]
Endure. In enduring, grow strong.
-
Huma
addikt
Eddig nekem sem volt semmi komolyabb bugom. Sajnos a mostani pont a kampány közben jött elő.
"2. bug: A nekro vár szellem- és lich lényei nem tudják sebezni az árnyelementálokat (csakúgy, mint a nekro hősöm sem tud ellene "hősi csapást" - magyar nyelvű verzióm van - bevetni). Mivel elméletileg, emlékeim szerint, az árnyelementál nem immúnis semmire sem 100%-kal, ezért vélhetően bugról van szó."
Én is azt hittem egy darabig, hogy bug, de nem az. Minden elementál immúnis a saját elemére és a nekró lények egy része és a hős sötétségsebzést okoz.
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
#70869248
törölt tag
hát az árnyelementálnál én is néztem
se Anastasya, sem a lényeim nagy része nem sebezte...csak fizikai sebzésre reagált (szellem+lics meg sem üti/lövi), és sok helyet az védett...komolyan mondom, mivel A@@n elégé legatyázta a seregem, idéznem kellett vízelementálokat amiket vettem egy a sátorban, mert különben nem tudtam veszteség nélkül megoldani...de aztán egyre jobb lett minden
..ja a tömegsírt bebuktam én is..állítólag mentés-töltés segít, de annyira nem ragaszkodtam hozzá, a scrollbug az így van. -
Gothmog
aktív tag
Lehet (sőt valószínű), hogy igazad van. Majd ha belépek a játékba, és megint összeakadok ilyen lényekkel, akkor megnézem jobban. Csak úgy emlékeztem, hogy nem 100%-os az immunitásuk, hanem ennél kisebb.
Szerk: most jut eszembe, a dinasztia infóknál az eddig megismert lények is megnézhetők, szóval össze sem kell akadnom velük újra
Az aláírásodba pedig jegyezd még be, hogy "tetrádképződéssel" (bár ez a meiózisból egyértelműen következik) keletkeznek azok a meiospórák.
Hogy én mennyire utáltam anno a növényszervezettant és -rendszertant[ Szerkesztve ]
Endure. In enduring, grow strong.
-
Gothmog
aktív tag
Megnéztem, és a leírás szerint az elementáloknál az immunitás csak a saját elemből származó negatív hatásokra vonatkozik, sebződni sebződhetnek saját elemtől is, csak 50%-kal kisebb mértékben.
Így lehet, hogy mégiscsak bug az árnyelementálos dolog.
Endure. In enduring, grow strong.
-
Alg
veterán
Kérdés:
A teljes játékban el lehet érni a korábbi ultimate tech-et? Azaz lehet angyalokat, sárkányokat képezni? Demo-ban nem voltak, és szerintem elég nagy hiba fejlesztői részről kukázni az eddigi összes főlényt, a Dungeon-ről nem is beszélve...
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
Nordic
Közösségépítő
A küklopsz már az 5. rész Tribes of the East kiegben is benne volt.
A necro kampány sírkeresgetése nekem működött, nem bugzott be. A térkép-scrollozás bug nekem mindig akkor jön elő, ha egy korábbi autosave mentést visszatöltök, de néha normás mentésnél is beakad.
Nekem egy bosszantó küldetés-bugom volt, amikor a necro kampányban a saját tükörképed kellett legyőzni. Előbb ütöttem le Kirilt(hamarabb akadtam rá), mint a démonokat a kis szigeten, és Jorgen nem teleportált el az utolsó szigetre. Egy korábbi mentést kellett visszatöltenem, és a küldetés sorrendjének megfelelően újra megcsináltam. Akkor már korrektül átdobott a tükörképemhez.
-
Gothmog
aktív tag
Igazad van, a Tribes kiegben már voltak küklopszok. Az az egyetlen Heroes cucc (leszámítva a háromhoz kiadott "rókabőr lehúzós sorozatot, amit szintén nem vettem meg anno), ami nincs meg, így valahogy ki is törlődött az agyamból, hogy abban milyen lények voltak
Endure. In enduring, grow strong.
-
Brekkk
senior tag
Valaki már találkozott olyan hibával, hogy iszonyatosan belassul a játék 1 FPS/ 5 sec. A gépen nem fagy le mert minden megy tovább csak ilyen lassan. A hang megakad közben.
Amikor kilépek a hangkártyát teljesen eltünteti, még a hardver ezközök között sem lesz meg.
Ami a legszebb az egészben, hogy csak teljes kikapcsolás segít, a restart nem.
Ugyanez a hiba SB audigy 2 vel és az alaplapi hangkártyával is. Az alaplapi hangkártyával, még a desktopra sem tudok visszatérni, csak fekete képernyő. A gép ilyenkor sem fagy le, mert a hálózaton keresztül tudom használni.
Csak ennél a programnál van ilyen problémám minden más megy.Op rendszerem WIN7 ultimate 64 Bit. I5-ös rendszerem van, 450 GTS-el, 8 GB RAM.
Amikor megy akkor tökéletes gyors és nem szaggat.
-
Brekkk
senior tag
Neked Milyen Creative hangkátyád van? Te is 64 bites WIN7-et használsz?
Az Audigy 2-höz WIN7 alá csak olyan driver van, ami erős korlátokkal működik, az XP-s driverhez képest. Ennyit a creative-ról.
Most, hogy feltúrtam a netet azt olvastam, hogy XP SP3 compatibility módban futtassam a játékot, az elvileg javít a megakadó hang problémán.Az 1.1-es patch még nincs fent, felteszem hátha segít.
-
FefeeX
veterán
Sőt, a négyesben is voltak, csak nem a vár legerősebbjei, hanem egy szinttel lejjebb... Vagy az a hármas?
Scroll buggal egyszer találkoztam, de az mondjuk felhúzott... A második említett - sajna - tényleg nem bug, vagyis a fene tudja... A harmadik, a mellékküldis dolog, az nálam működött...
A Creative meg felőlem elmehet a sunyiba, volt nekem is aranyozott csatis Audigy Gamerem, de W7 alatt olyan korlátolt volt, és olyan bugos, hogy végül eladtam, és inkább használom a Realtek integrált kártyáját, úgyis szerencsére többnyire csak az SPDIF kell róla
[ Szerkesztve ]
-
Gothmog
aktív tag
Én írtam hülyeséget: a hármasban és a négyesben is voltak küklopszok.
Csak jól elfelejtettem őket
(Nem tudom, bennem valamiért csak az első két rész küklopszai maradtak meg.)Endure. In enduring, grow strong.
-
maszi99
őstag
Azt hittem mivel hogy nem ismerem az elődöket, hogy normális dolog az árnyelementál nem minden egységgel való sebzése
Akkor ez most tuti bug, vagy sem ,én normálisnak tartottam a jelenséget, nem is gondoltam bugra alapbaSikerült megoldani a vár, és erődök átkonvertálásaival a hibád ???
Ezt a kék avatar fejet honnan vetted , már eddig is meg akartam kérdezni
Mi a véleményed az nekrós kampány végső összecsapásáról ?
Az első komoly leizzadásom volt, csak a 2. alkalomra jött össze, az is nehezenhttp://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
Huma
addikt
Én továbbra sem vagyok benne biztos, hogy bug. Lehet, hogy az árnyelementál tényleg 100%-ig immunis a sötét erő sebzésre. De a fene rudja.
A várkonvertálás nem jött be nálam.
Én a 3-as pályán voltam így a végső ütközetnél. Belegondolni sem merek mi lehet a 4-ik végén nehéz fokozaton. Lehet jól is jártam a buggal. Így legalább nem égek be, ha esetleg nem tudnám megcsinálni a pályát.
Az avatar Dr. Manhattan a Watchmen című filmből. Őstagként kérvényeztem, hogy megkaphassam. koxx készítette el nekem az arcképes topicban.
Szerk:
FefeeX beelőzött. Ezért nem szabad lassan válaszolni. Nem látom ha frissül a topic.[ Szerkesztve ]
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
maszi99
őstag
Urielnek egymagában van annyi életereje, mint egy komolyabb seregnek
A testőrsége pedig kitesz még 1x annyit, nagy vonalakban ennyi.
A sikerem a licsh tűzerőn volt 8 ezer feletti sebzéseket vittem be sorozatban , és nagyon sok kellet neki, a többiekkel ahogy tudtam védtem a licsh-t
Meg is maradtak max létszámban, bár szinte minden egységem elhullott a csata végére.
Egyedül a dárdásokból maradt 300 körül
A lényeg a vége Victoryhttp://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
FefeeX
veterán
Az, hogy nem lehet figyelmeztetésed, meg ilyesmi, nem szegted meg a szabályokat, nem anyáztál, meg hasonlók
Ezek szerint nem láttad a Watchment... (mert az lejött hogy a képregényt sem olvastad tutira, az nálunk amúgy is ritkább) - érdemes pótolniHuma: munkahelyen általában a post írása és a feladás közt nálam általában min fél óra telik el, úgy állandóan beszívom én is
[ Szerkesztve ]
-
maszi99
őstag
Basszus, csata közben kipakolt a főmenübe a gép, mert állítólag kiléptem
Visszalépni sem tudtam, mert nem csatlakozik a gépem a konflux-hoz, így mentést sem látok
Csatlakozni nem tudok, mert csak pörög-pörög , na várok, lehet valamit preparálnak, és csak átmeneti remélemhttp://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
Rexcor
őstag
Sziasztok!
Uriel legyőzésére kb mekkora sereg kell?
Jah és azt szeretném még kérdezni hogy mi van akkor ha több démon lovaggal először legyengítem és utána támadom meg?Vagy akkor megint full élete lesz?[ Szerkesztve ]
-
maszi99
őstag
501 és 512 hsz-ben írtam már pár dolgot.
Én nem nagy sereggel nyeretem, hanem 250 licsh lövésszel
Tuningoltam a lövészeken varázslattal, és félelmetes 8 ezer feletti sebzéseket tudtak okozni, szépeket tudtam szakítani Uriel életerejéből.
Testőrségének tagjait csapatosan küldte a túlvilágra 1-1 találat, minden csapatommal védtem ahogy tudtam őket, szó szerint körbevettem őket.
Uriel pedig próbálkozott hozzájuk férkőzni, de másodszorra nem hagytam esélyt.
Ha ez az első kampány vége, az oktatót ne számítsuk, akkor nagyon kíváncsi leszek a továbbiakban a befejezésekre.http://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
Mackósajt
senior tag
Üdv!
Valószínűleg sokat megismétlek abból, ami elhangzott itt, de összeszedem mivel találkoztam eddig.
1. Még egyszer sem tudtam a Confluxhoz csatlakozni, úgyhogy inkább nem is kezdtem el a campaign-t. Lehet nálam van a hiba, de nem tudom mi, és nem értem miért kell egy tucat port neki (ez az egyik lehetséges hibaforrás, de nincs hozzáférésem a routerhez...)
Ráadásul mindig végig kell várnom, amíg próbálkozik, mert ha a csatlakozási kísérlet vége előtt rákattintok a mégsemre, akkor kilép.
Bónusz: a mentések on-line mentésnek számítanak, így nem tudom őket visszatölteni, ha egyszer kiléptem közben. Pedig közben sem volt csatlakozva.
2. Felhasználónevet, jelszót soha nem jegyez meg, hiába jelölöm be.
3. Nálam is előjött a map scroll bug. Csak a játékból való kilépéssel szűnik meg, a főmenüig hátrálni nem elég.
4. Nulla sebzés bug is előjött, az egyik egyéni pályán egy idő után az ellenfelek első körben nem tudtak sebezni, mindig -0 volt a kiírt sebzés. Átnéztem, de nem tűnt fel, hogy a hősnek lett volna ilyen képessége vagy varázstárgya. Mondhatjuk, hogy ajándék lónak ne nézzem a fogát, de akkor is furcsa.
5. Imperial griffek speciális támadása nem működik. Hozzá sem érnek az ellenfelekhez. Az alap griffeknél pedig nincs ilyen probléma. Nem érdemes upgradelni őket...Elszórakozom az egyedi pályákkal egy kicsit, de komolyabban nem kezdek neki, amíg ki nem jön a kész játék, mert most úgy néz ki, hogy elég sok pénzt fizettem ezért a bétatesztért. És csak magamat hibáztathatom, mert előre megmondtam, hogy így lesz, mégis megvettem. Azért az látszik, hogy jó játék lesz, ha elkészül.
Amúgy az AI sokkal okosabb, mint a korábbi részekben, volt hogy káromkodva mentem el szünetet tartani, pedig nem szokásom.
-
Regirck
senior tag
válasz Mackósajt #544 üzenetére
Engem leginkább a "tuning" griff idegesít emiatt nem is játszok. Ha lesz egészséges griff akkor játszok addig nem, mert tényleg nem érdemes upgrade-elni de akkor meg minek
Szóval amíg nem lesz 1.2 Patch vagy valami ami leginkább ezt és a többit is javítja addig nem játszok vele max néhány pályába belekóstolok de semmi komolyabb.
-
maszi99
őstag
válasz Mackósajt #544 üzenetére
A játékélvezhetőséghez a conflux a legnagyobb hiba nálad, de hogy még soha nem csatlakozott az elég fura
A többi hibáról már hallottam, de attól még jól játszható, nálam csak a map scroll bug van nagy ritkán, újratöltéssel megszűnik, és nem kell kilépni a játékból.
Conflux nélkül tényleg halott a játék , én nem vagyok profi ezekben, de biztosan van valami megoldás
Azért durvának tartanám, hogy patchre kelljen várni emiatt, vannak még itt biztosan okos emberek akik jó tippekkel tudnak szolgálni ez ügyben.A játék tényleg a legjobb lett a sorozatban szerintem, és sokak mások is így vannak vele.
Szebb jövőt hozzá:
http://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html
-
Mártógyurma
tag
válasz Mackósajt #544 üzenetére
Hát igen. Vannak hibák a játékban dögivel. Engem félóránként kidob az asztalra. Mindig akkor amikor a várban ténykedem valamit. Most is így jártam. Éppen egy kemény csata után akartam volna átalakítani a váramat. Rákattintok az átalakítás gombra és kidob. Kösz.
A felhasználónevet nekem is bas.ik megjegyezni. Ez az egész rendszer meglehetősen instabil. Remélem rohadtgyorsan készítik a javítást, mert kezd már számomra nagyon idegesítővé válni az a sok szívás amit megszenvedek a kidobálások, a mentésszinkronizációs fas.ságok, a griffek meg egyebek miatt.
A nullsebzés az viszont nem biztos, hogy bug. Fel lehet venni olyan képességet (v. varázstárgy adja nem emlékszem ), hogy az ellenfél első három támadása ne sebezze
az egységünket.[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- IPhone 15 Pro max 256GB gyári független hibátlan 2024.12.13.
- X1 Carbon 8th 14" FHD IPS érintő i5-10310U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- ELADÓ 8GB DDR4 M471A1G44CB0-CWE Samsung laptop memória
- Asus 22"-os FHD monitor kiárusítás!!! AkciÓ!
- JBL Xtreme 4 - Csomagolás bontott, garanciális, akár beszámítással
- Hellhound AMD Radeon RX 6600 XT 8GB GDDR6 - doboz, gari
- iPhone 15 Pro Max , 256Gb natural titanium kártya független eladó
- Samsung 22 monitor
- Macbook air M3, 8GB/256GB, Asztroszürke/Csillagfény/Éjfekete BONTATLAN
- Eladó Xiaomi 11T 5G 256GB/8GB újszerű állapotban, független, dobozában, minden tartozékával
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen