Aktív témák

  • Szellem.

    nagyúr

    válasz Fire/SOUL/CD #7886 üzenetére

    Egyik sem jobb! Sem a fals negatív, sem a fals pozitív!
    Az való igaz, hogy inkább jelezzen fölöslegesen, mint nem! Mindez addig jó, amíg olyan állományokat nem minősít vírusosnak, amik akár rendszerfájlok, vagy egy aktuális program fontos komponense! Abban valóban egyetértek veled, hogy inkább jelezzen, de ne olyan áron, mint egy-két hete az AVG8.
    A tesztek kiindulási alapnak jók! Persze, nem mindegyik. A VB100% díjakat nem veszem alapul, mert az alap/belépő, másrészt elavult, és 200 víruson nem lehet normális mérvadó tesztet készíteni! Azt gondolom, egy víruskereső a real life (valós élet) kondíciókban mutatkozik meg igazán. Ezalatt értem azt, hogy az adott szoftver hogyan működik egy adott szoftver illetve hardver környezetben! Okoz-e problémát vagy nem, illetve ha igen, milyen jellegűt. A másik szempont pedig, hogy az adott környezetben és adott használati stílusban mennyire hatékony, vagyis mennyire védi meg a felhasználót a fertőzésektől.
    Így, mindenkinek más ami jónak tűnik! Nincs legjobb! A Pandával is vannak és voltak problémák. Többek között egy erőforrás zabáló program a mai napig! Néztem a legújabb kiadások erőforrásigényét, hát az, az 500-1 giga ram, elég sok, függetlenül a technológiától. A Pandára is panaszkodtak már, hogy engedett be vírus, nem is keveset, azt meg nem tudjuk, hogy pontosan mennyi vírust illetve kártevőt ismer! Az egy szám, amit közölnek, de lett már rajtakapva a Panda hazugságon! Az egyik kolléga említette is! Ezzel persze, nem akarom lehúzni a Pandát, így félreértés ne essék, mert mindegyikkel előfordulhat probléma. Ha neked bejön ez a termék, akkor szuper. Ugyan úgy, ahogy másnak, más jön be. Van aki a Nod32-re esküszik, van aki a Kaspersky-re, van aki az új Nortonra, stb. Mindegyik jó a saját oldalán, azonban egy dolog fontos: A tudatos internet és géphasználat! Ha ez nincs meg, akkor az Isten antivírus programja nem fogja megvédeni a felhasználót a fertőzéstől! Aki ésszel csinál dolgokat, annak elég egy Nod32 is. Van akinek a Kaspersky vagy akár a Panda is kevés, mert azt se tudja hol van.
    Szóval, én azt mondom, hogy a tesztek iránymutatóak, de a saját tapasztalat, ami megmutatja, kinek mi a legjobb. Neked, a Panda lett a legjobb választás.

    „Szóval, ha van véleményed a dologról, azt ha lehet ne ilyen "tesztek"-ből merítsd, hanem saját tapasztalatból... ”
    A véleményét mindenki abból meríti amiből akarja! Ne szólj le ezért másokat, főleg ne így! Ha ellenvetésed van, vagy nem értesz egyet vele, fel lehet hívni a figyelmét, másként is! A teszteket nem hülyék készítik! Lehet, hogy a VB díjaknak van erős Eset anyagi érdekeltsége, vagy lehet, mert ezt nem tudom, de egy av-comparatives.org, vagy egy av-tests.org, nem feltétlenül téveszti meg a felhasználókat! Még ha ez a számodra hihetetlen is!Egyébként pedig ahogy Andreas Clementi (av-comparatives.org) mondja: " A tesztjeink aktuális állapotot mutatnak tehát iránymutatóak. Ezek az eredmények más környezetben mást mutathatnak, illetve az aktuális adatbázis és felismerési állapot folyton változik egy program esetében." Ezen utolsó mondatában van igazság, mivel volt már példa, hogy két különböző időpontban végzett teszteken más eredmények születtek.

Aktív témák