Gyorskeresés
Főszponzorunk
A VirusBuster és a Nav N Go vezetője kapta a Gyurós-díjat
Mindkét vállalkozás néhány fős garázscégként indult.
Hirdetés
Tizenegyedik alkalommal adták át az idén az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által alapított díjat, amellyel a szektor kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalati vezetőit ismerik el. A Gyurós Tibor nevét viselő díj bírálóbizottsága ezúttal is a szakma legtöbb szavazatot kapott jelöltjei közül választotta ki a két győztest. 2008-ban az Év Informatikai Cégvezetője Bozsó Julianna, a VirusBuster Kft. ügyvezetője, az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója pedig Fazakas András, a Nav N Go Kft. operatív igazgatója lett. A díjakat Keresztesi János, az IVSZ nemrégiben megválasztott új elnöke, Baja Ferenc kormányzati informatikáért felelős kormánybiztos és Kroó Norbert, a bírálóbizottság elnöke, az MTA alelnöke adta át.
Bozsó Julianna a cég egyik alapítójaként 1997 óta irányítja a teljes körű IT-biztonságtechnikai megoldásokat kínáló VirusBustert, amely az azóta eltelt 11 évben egy 6 fős, 8 milliós árbevételű vállalkozásból egy 58 főt foglalkoztató, 625 milliós forgalmú céggé nőtt.
Fazakas András 2005-ben csatlakozott a Nav N Go Kft.-hez, ahol olyan vállalati struktúrát alakított ki, amely a nemzetközi piac igényeinek megfelelően egy folyamatosan bővülő és megújuló iparágban is megállja a helyét. A Nav N Go rendkívüli növekedésében – a vállalkozás néhány év alatt egy 10 fős „garázscégből” egy majdnem 250 főt alkalmazó vállalattá vált, amelynek szoftverei olyan márkák termékeiben futnak, mint a HP, a Sony, a Clarion vagy az Asus – az operatív igazgatónak is komoly szerepe volt, áll az IVSZ közleményében.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Mass Effect: Infiltrator - már Androidon is
Már Androidon is elérhető a Mass Effect Infiltr...
Amazon „Test Drive” a mobilon
Mostantól nem csak asztali böngészőben, hanem k...
SDG RAMPAGE 6 strapabíró tablet veszélyes környezetbe is
A marcona külső kifejezetten ellenálló, a belse...
Acer Aspire Timeline Ultra M3 Ultrabook után az M5 mintapéldányát is megnéztük
Az M5-ből 14" és 15"-es változat is érkezik.
Lumia 610 – Skype nélkül
A Nokia 610 tulajdonosok számára a jelenlegi Sk...
UPC Mediacard teszt
Kipróbáltuk az UPC május elején indított, mindössze egy CI+ kártyát igénylő szolgáltatását.
VIA APC: az olcsó androidos PC
A vállalat Neo-ITX méretű alaplapja a WonderMedia PRIZM WM8750-es lapkára épül.
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.






