Gyorskeresés
Főszponzorunk
Frissítve!: Leállt az informatikai közbeszerzés?
Igazából nem tudjuk. De a mai nap eseményeiből arra lehet következtetni, hogy más sem tájékozottabb. Még az se, akinek ez a feladata.
Hirdetés
Ma a szokásos sajtóközlemények között egy meglepővel is találkoztunk, mely szerint az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) magyarázatot vár a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság beszerzési eljárásainak szüneteltetésére.
A közleményt kiadó IVSZ a hazai informatikai cégek legfontosabb szereplőit tömöríti egy érdekkijáró rendszerbe, s néhány mérsékelten megfogalmazott kritikától eltekintve e szervezet nem igazán konfrontálódott az épp regnáló kormányzattal, ezért kifejezetten meglepő a mostani, viszonylag éles hangú bírálat. Az IVSZ most határozottan rákérdez arra, hogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) miért függesztette fel, illetve miért késlelteti a központi beszerzési eljárásokat, pedig egyes szerződések már lejártak, vagy olyan stádiumban vannak, hogy szükségszerű lenne az új tenderek kiírása.
Az IVSZ szerint a központi beszerzési eljárások felfüggesztése a hazai infokommunikációs szektor számára több tízmilliárd forintos kiesést jelenthet. Az IVSZ több szempontból is aggályosnak találja, hogy a KSZF eljárásai már huzamosabb ideje szünetelnek, és nem jelennek meg új tenderfelhívások, az okokról pedig nem adnak tájékoztatást az illetékesek. Ugyanakkor bizonyos területeken már lejártak, vagy a közeljövőben lejárnak a szerződések, így új beszerzési eljárások lefolytatására már nem lesz elegendő idő, ami azt is maga után vonja, hogy egyes uniós források is csak jóval később válnak elérhetővé.
Az IVSZ szerint jelenlegi állapot ellen szól az is, hogy a közbeszerzések hosszabbak és költségesebbek is lesznek azáltal, hogy az intézményeknek maguknak kell majd a teljes ügymenetet lebonyolítaniuk, ráadásul nem mindenhol rendelkeznek a kiválasztáshoz szükséges szakértelemmel, és esetenként akár egy-egy eszköz beszerzéséhez is pályázat kiírása szükséges: „Értetlenül állunk a beszerzések szüneteltetése előtt. Eddig sajnos nem kaptunk tájékoztatást az illetékes intézményektől, hogy mi indokolja a folyamatok leállítását, illetve mikor számíthatunk az új tenderek kiírására. Véleményünk szerint a késlekedésből fakadó, nyilvánvaló károk mellett a korrupció veszélye is nő ebben a bizonytalan és tisztázatlan helyzetben” – nyilatkozta Keresztesi János, az IVSZ elnöke.
Szerettük volna megtudni azt, hogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság miként vélekedik az IVSZ leveléről – ám eleddig ez kudarcos vállalkozásnak bizonyult.
Kollégám feltett ezzel kapcsolatban egy kérdést Daróczi Dávid kormányszóvivőnek a ma délutáni sajtótájékoztatón, ám ő azt mondta, hogy mivel gyakorlatilag a kérdéssel egy időben értesült a problémáról, ezért jelenleg csak annyit tud tenni, hogy megkéri a munkatársait: sürgősen nézzenek utána, s a későbbiekben tud majd választ adni.
Jómagam még délelőtt, az IVSZ levelének megérkezése után megkerestem a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot. Nem volt egyszerű, mert – bár nincs péntek, ámde nyár annál inkább – a hosszan kicsengő telefonok sorában a harmadik próbálkozásra értem el a Főigazgató Titkárságát. Ott a telefont felvevő hölgy (akivel félszavakból is megértettük egymást: Miről is van szó? Ja, persze az IVSZ…) felvette az adataimat, majd megígérte, hogy az „illetékes” értesítése után visszahív.
Délután fél négyig vártam erre. Akkor én hívtam a hivatalt újra, s ekkor a következő válaszokat kaptam (sorrendben idézem):
- küldjem el e-mailben a kérdéseimet [mondom: kinek?]
- a kormányszóvivőnek [mondom: ez már megtörtént, de most az illetékes hivatal képviselőjével szeretnék beszélni, élőszóban, hiszen ezt az ígéretet kaptam]
- ez nem ilyen egyszerű, a hivatali út kötelezi a Főigazgató Urat is [mondom: OK, de azért nem beszélhetnék vele? – hiszen az általa vezetett hivatalról van szó]
- sajnos a Főigazgató Úr szabadságon van [nem mondtam semmit… de akkor vajon mire, kire vonatkozott délelőtt: „majd visszahívjuk”]
Most már csak Daróczi Dávidban bízhatunk…
Frissítés:
Ma este nyolc után valóban kaptunk a Kormányszóvivői Irodától választ, amely a következő:
„A központosított informatikai beszerzési eljárásokat a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság nem függesztette fel, és csúszás sincs a beszerzésekkel kapcsolatban. A központosított közbeszerzési eljárások azonnal megjelennek, amint az eljárások kiírásával kapcsolatos egyeztetések lezárulnak.”
Azóta történt
Átadták a Gyurós Tibor-díjakat
Politikai villongások miatt állíthatták le a Microsoft-tendert
Visszavonták a Microsoftra kiírt közbeszerzési pályázatot
Az idén kevesebb jut informatikára
Informatikusok nyílt levelet küldtek a miniszterelnöknek
Volt egy növekedő informatikai piacunk...
IVSZ: közös irányítást az informatikának és a távközlésnek!
No de kérem, a Microsoft megnevezése elkerülhetetlen!
Előzmények
Synergon: 500 milliós szerződés
A digitális átállás költségeihez a nyertes szolgáltató hozzá fog járulni
Megint elnapolták a magyar Microsoft-pert
Nem zárják ki a Microsoftot a közbeszerzésből
Kormanyszovivo.hu: mit kapunk a 200 millánkért?
A VirusBuster és a Nav N Go vezetője kapta a Gyurós-díjat
Brüsszelben is megtámadják a microsoftos közbeszerzést
Az Albacomp is részt vesz az olimpia közvetítésében
Az IVSZ nem örül az új minisztériumoknak
A Microsoft elbukta a közbeszerzést?
Új elnök az IVSZ élén
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steamplanet steampunk PC mod egyenesen Argentínából
Pablo Suarez, alias Arg0s „gőzhajója” a neovikt...
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
Új tartalmak a PlayStation Store-ban
Frissült a Playstation Store, ami már hazánkból...
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az ...
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.






