Egyáltalán nem mondható újdonságnak az az elképzelés, melyet a híres/hírhedt belga jogképviselő szervezet, a SABAM most újra felmelegített: két évvel ezelőtt már követelték, hogy az internetszolgáltatók fizessenek egy 3,4 százalékos mértékű jogdíjat a médiatartalmak közvetítése miatt, melyet a tartalomtulajdonosok érdekeit képviselő jogkezelő kapna meg, ám akkor a kezdeményezés elhalt. A SABAM most komolyabban lépett fel: a bíróságon akarják elérni céljukat.

Maga a kezdeményezés önmagában nem az ördögtől való, de jelen formájában súlyos ellentmondásokkal terhes.

A javaslatban például benne rejlik, hogy bevezetése alaptalanná tenné az illegális tartalmak letöltése miatt indított eljárásokat. De a SABAM erre nem figyel, nem emiatt akarja a jogdíj bevezetését, hanem azért, mert úgy vélik, az internetszolgáltatók jelentős bevételhez jutnak a hálózatukon forgalmazott jogvédett alkotásoknak köszönhetően. A szervezet szerint ez a szerzői jogi törvény alapján kereskedelmi célú „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősül, ami után jogdíjat kell fizetni – ahogy például rádiók és a kábeltévé-szolgáltatók is teszik.

A belga internetszolgáltatók egyöntetűen elutasították a SABAM javaslatát, a szervezet ezért fordult bírósághoz.

A SABAM mintaként a kanadai szabályozásra hivatkozik, ahol az üres adathordozókat terheli a fent említett mértékű díj. E ponton megjegyzendő, hogy e gyakorlat, ahogy hazánkban is, teljesen más okból jött létre, mivel az üres adathordozók után fizetett díjra való hivatkozással lehetett meghozni azt a jogszabályt, hogy médiatartalmak esetén a magánfelhasználás legálisnak számít. Ám egy ilyen szabályozás bevezetése nem bírósági döntésen múlik, hanem a törvényhozáson, akiknek a szükséges jogszabályokat meg kell alkotniuk, illetve szavazniuk.