Jelentős növekedésben bízik a Microsoft a magyar okostelefon- és tabletpiacon

Az elmúlt hónapokban többször is beszámoltunk a Microsoft stratégiai átalakulásáról, amit a távozását már bejelentő, de utódjának kiválasztásáig a vezérigazgatói pozíciót betöltő Steve Ballmer indított el. Az átszervezés célja, hogy a Microsoft egy olyan vállalattá váljon, ami egyaránt megállja a helyét a fogyasztói termékek és szolgáltatások, az eszközgyártás és a vállalati megoldások terén, és képes egységes, több szegmensen átívelő és azokat összefogó megoldásokat nyújtani.

A mai sajtóbeszélgetésen Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezetője elmondta, hogy sok nagy és kiemelt figyelmet igénylő trend van (például a felhő, a mobilitás, a big data, az adatközpontok, az egértől eltérő új irányítási megoldások, a nappali meghódítása), de a legfontosabb talán az, hogy egyre több emberhez jut el – “demokratizálódik” – a technológia, és ahhoz, a Microsoft a jövőben sikeres legyen, a fogyasztói, a nagyvállalati és az eszközpiacon is versenyképesnek kell lennie.

Ami a magyar helyzetet illeti, a Windows Phone kiemelkedően jól teljesít az országban annak ellenére, hogy a rendszert futtató telefonok messze nem a legolcsóbb kategóriában versenyeznek (bár az elmúlt időszakban számos mobilszolgáltatói promócióban lehetett látni Lumiákat), jelenleg nagyjából 12 százalékos részesedéssel bír a Microsoft mobil operációs rendszere – ezt szeretnék egy éven belül 15-20 százalékra növelni. A Windows Phone egyébként sokat erősödött az európai piacon, ami az elemzők szerint főleg az olcsóbb Lumia modelleknek köszönhető.

Papp István
Papp István

A tabletpiacon az OEM partnerek termékei által Papp István szerint 3-5 százalékos részesedéssel rendelkeznek az operációs rendszerek tekintetében, ezt szeretnék feltornászni akár 15-20 százalékra a következő egy-két év során, ami meglehetősen merész vállalkozásnak tűnik annak fényében, hogy ma a Magyarországon értékesített tabletek legalább kétharmada a legolcsóbb, néhány tízezer forintos ársávból kerül ki. A Windows 8.1-es újdonságok a windowsos megoldások árát is leszoríthatják a bűvös százezer forintos határ alá, ugyanakkor jó kérdés, hogy a felhasználók hajlandóak-e csak a Windows és a Microsoft szolgáltatások által nyújtott többlet miatt kiadni pluszban több tízezer forintot, valamint a Microsoftnak sikerül-e az iPad felhasználók közül jelentősebb réteget átcsábítani. Papp István szerint a tabletpiaci növekedésre elsősorban a nagyvállalati eszközbeszerzések és a Windows XP-ről történő átállás miatt számítanak, ugyanakkor ha megnézzük a magyar nagyvállalatokat, a tablet még mindig nem egy népszerű és gyakori választás a köreikben. A Surface 2-ről csak annyit tudtunk meg, hogy az új Microsoft tabletek már Magyarországon is kaphatóak lesznek, de a piaci bevezetés idejéről semmit nem mondott a vállalat hazai vezetője.

A Nokia akvizíciójával kapcsán felmerült a kérdés, hogy mi lesz a komáromi Nokia gyárral, de erről Papp István is csak annyit mondott (vagy mondhatott), amennyi a magyar sajtóban néhány hete megjelent róla. Azt viszont fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a nemsokára Microsoft tulajdonba kerülő 12 Nokia gyárból csak egy van Európában, ez pedig a magyarországi.

A Microsoft a magyar állammal kötött stratégiai megállapodás keretében két nagy projekten is dolgozik, az egyik a Digitális Otthon Program, melynek mintaprogramja elsőként Miskolcon indul majd el, a másik pedig egy nemzeti közoktatási portál, aminek 4 fő modulja lesz (képesség és külső felmérés, az alsó- és felsőtagozatosoknak szükséges tananyagok digitalizálása, közösségi modul mikrotranzakciós lehetőséggel, analitikai modul), és a Microsoft platformszállítóként vesz részt benne.

Azóta történt

  • Ballmer: Egy Windows a cél

    A Gartner ITXpo rendezvényén felszólaló (még) Microsoft elnök-vezérigazgató szerint a jövő egyértelműen egy olyan Windowsé, ami minden platformot lefed.

  • Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?

    Másfél éve zuhan a PC-s piac, az elemzők még mindig nem látják a trend végét. A gépcserék ciklusa lelassult, sokaknak pedig egy tablet vagy okostelefon az első számítógépe.

  • Vállalati terméközön a Microsofttól

    Jön az új Windows Server, System Center, Visual Studio, Windows Azure, Windows Intune, SQL Server és Dynamics. Fókuszban a felhőalapú megoldások és a Big Data.

  • Megjelent a Windows 8.1

    A Windows 8 tulajdonosok mától tölthetik le a régóta várt és újításokban bővelkedő ingyenes frissítést. Visszatért a Start gomb, és már indításkor is kikerülhető a csempés kezdőképernyő. A dobozos és előtelepített változat október 18-tól lesz elérhető.

Előzmények