Kis pofon a nacionalizmusnak: újra hozzáférhető a YouTube Törökországban


Törökországban pénteken felfüggesztették a világszerte nagy megrökönyödést okozó szerdai rendelkezést, mely letiltotta az országban a YouTube videomegosztó oldalhoz való hozzáférést – közölte a sajtóval Ahter Kutadgu, a legnagyobb török távközlési szolgáltató a Turk Telekom egyik vezetője.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a török bíróság azért döntött így, mert az év eleje óta tartó görög-török „virtuális háború” során olyan anyagok kerültek fel a YouTube oldalaira, melyek a helyi jogászok megítélése szerint sértik a modern Törökország kultikus tisztelettel övezett vezérének, Musztafa Kemal Atatürknek emlékét – s e cselekedetért a török szabályok szerint akár börtönbüntetés is kiszabható.

Az Anatolia hírügynökségnek Kutadgu tegnap elmondta, hogy kézhez kapták a bíróság felfüggesztő határozatát, s ezek után azonnal feloldották a YouTube tiltását.

A szerdai ítélet után egyébként maga a Turk Telekom is azzal a kéréssel fordult a bírósághoz, hogy vonják vissza a rendelkezést, s a világméretű felháborodás – tiltakozott többek között a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű, a sajtószabadságért küzdő nagy tekintélyű szervezet is –, úgy tűnik, az Európai Unióba igyekvő török vezetőket olyan nyomás alá helyezte, melynek nem tudtak ellenállni.

A YouTube most újra szabadon hozzáférhető a török hálózatokon is – de azok a török írók és újságírók, akiket a „törökség” vagy Atatürk emlékének megsértésében találtak bűnösöknek, még mindig börtönben ülnek.

Azóta történt

Előzmények