Gyorskeresés
Főszponzorunk
Felgyorsítják a Firefoxot
Namoroka kódnéven fogják fejleszteni az új kiadást, miután elkészült a 3.5. A célok között szerepel az indulás és általában a reakcióidő gyorsítása.

Még nem jelent meg a Firefox 3.5 – a legutóbbi hírek arról szóltak, hogy a kiadásra jelölt (RC) verzió június elején érkezik –, a szoftvert fejlesztő Mozilla azonban már az azt követő kiadás tervezéséhez is hozzáfogott. Hagyomány, hogy a böngésző egyes verzióinak kódnevét földrajzi helyek adják (a 3.5 például a japán Hokkaidó sziget északkeleti csúcsán található Siretoko nemzeti park után kapta a Shiretoko munkacímet), most sem lesz ez másként. A 3.5 után következő, egyelőre 3.6 verziószámmal hivatkozott kiadás névadója a madagaszkári Namoroka nemzeti park.
A most publikált fejlesztési tervvázlat szerint az új kiadás a Gecko motor újabb, 1.9.2-es verziójára épül majd, és a fejlesztésére körülbelül 10 hónapot szánnak. A munka a 3.5 kiadását követően kezdődik meg: 2 hónapig a fejlesztési célok feltérképezése és meghatározása folyik majd, ezt követi 5 hónapnyi fejlesztés, majd 3 hónapnyi tesztelés – legalábbis most ezt menetrendet képzelték el a fejlesztők. E szerint a program elkészülte és kiadása valamikor 2010 első félévében várható.
Az egyelőre vázlatosan megfogalmazott, általános fejlesztési célok között szerepel többek között a program indulási idejének „drámai, ember által is érzékelhető” gyorsítása. Javítani akarnak a sebességen a tabok és a könyvjelzőzött oldalak megnyitása, a címsorban gépelés közben feldobott javaslatok megjelenítése, valamint a multimédiás tartalmak lejátszása esetében is. A böngésző személyre szabhatóságát is fejlesztenék, például olyan „könnyű” témákkal és kiegészítőkkel, melyek újraindítás nélkül telepíthetők. Azt is tervezik megvalósítani, hogy a lapokat csoportosítani, majd ezeket a csoportokat menteni lehessen, vagy hogy a letöltéskezelőben alapvető fájlműveleteket (törlés, mozgatás stb.) lehessen végezni. Javítani kívánják továbbá a Firefox integrálódását az operációs rendszerek, konkrétan a Mac OS X és a Windows 7 grafikus felületébe.
Ezek egyelőre vázlatos tervek, kiváltképp a megjelenési céldátumot nem szabad komolyan venni. A Mozilla hagyományosan nem tudja tartani a fejlesztési menetrendeket: a Firefox 3.5 (akkor még 3.1) kiadását például eredetileg a múlt év végére, az idei elejére tervezték, de most már az sem biztos, hogy még az első félévben sor kerül rá. Ezzel kapcsolatban a hivatalos álláspont az, hogy akkor adnak ki egy új verziót, „amikor elkészül”.
Azóta történt
Új képek a Firefox 4.0-ról
A Firefox frissítése felgyorsítja a böngésző indulását is
Kritikus biztonsági rés a legfrissebb Firefox-verzióban
Elkészült és letölthető a Firefox 3.5
Holnap végre megjelenik a Firefox 3.5
Letölthető a Firefox 3.5 RC2
Mikor készül el végre a Firefox 3.5?
Frissült a Firefox
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





