Előbújt a Facebook titkos tulajdonosa?

Június végén egy New York állambeli kisvárosban élő férfi pert indított a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg ellen. Paul Ceglia egy 2003-ban kelt szerződésre hivatkozva állítja: övé a világ legnépszerűbb közösségi oldalának 84 százaléka, és ezt a szájt által időközben megtermelt nyereség arányos részével együtt most szeretné megkapni. A Facebook a beadványt „komolytalannak” nevezte, az ügyet tárgyaló bíró ugyanakkor átmenetileg elrendelte a magánkézben lévő cég tulajdonosi viszonyainak befagyasztását.

A beadványban – melyet elsőként a Wall Street Journal fedezett fel – az áll, hogy Ceglia 2003 áprilisában két programozási munkára adott megbízást az akkor még a Harvardon tanuló Zuckerbergnek. Ezek közül az egyik egy olyan, már korábban elkezdett fejlesztés befejezését célozta, amely „a Harvard Egyetem diákjai számára hozzáférését biztosít egy élő, működő évkönyvhöz hasonló weboldalhoz, amelynek a munkacíme: The Face Book.”


Ceglia v. Zuckerberg complaint

A perirathoz (lásd beágyazva fent) csatolt szerződés szövege szerint Ceglia a feladat elvégzésére ezer dollárt adott Zuckerbergnek, amiért cserébe 50 százalékos részesedést szerzett a weboldalban, illetve az abból kinövő vállalkozásban. A szájt indulásának határidejét 2004. január 1-jében szabták meg azzal a kitétellel, hogy ha addig nem készül el, minden nap késés után további 1 százalék tulajdonrész illeti meg a megrendelő Cegliát. Mivel a thefacebook.com több mint egy hónappal a határidő után, február 4-én indult csak el, a férfi részesedése 34 százalékkal, összesen 84 százalékra nőtt.

Alternatív sztori

Paul D. Ceglia
Paul D. Ceglia
(Fotó: Wellsville Daily Reporter)

A szerződésben leírt történet nem vág össze a Facebook indulásának eddig ismert körülményeivel. A közismert változat szerint ugyanis Zuckerberg 2003 őszén Facemash néven készítette el a közösségi oldal elődjét, és a TheFacebook.com domént csak 2004 januárjában regisztrálta be. A beadvány szerint azonban már 2003 tavaszán is e néven hivatkozott a fejlesztésre, melynek befejezéséhez ezer dollárt kért Cegliától, cserébe részesedést ajánlva neki a jövőbeni vállalkozásban.

Az, hogy Ceglia hogyan került kapcsolatba Zuckerberggel, nem ismert. De a per ezen túl is jó néhány kérdést vet fel. Többek között: ha a szerződés valódi, miért csak most áll elő igényével a felperes? A Wall Street Journal által megkérdezett jogászok szerint mindenesetre nem volt okos dolog ennyi éven át várni, mivel New York állam törvényei szerint a követelések elévülési ideje hat év – így elképzelhető, hogy már itt elvérzik majd a panasz.

A Facebook a sajtónak azt nyilatkozta: a per „teljesen komolytalan”, és meg fogják védeni magukat. A vállalat már benyújtotta a beadvány elutasítására vonatkozó kérelmét a bírósághoz, de azt egyelőre nem sikerült elérnie, hogy a bíró feloldja a tulajdonviszonyok megváltoztatásának időleges tilalmát. A cég jogásza azzal is megpróbálta bagatellizálni az ügyet, hogy elárulta: Ceglia egyik vállalkozása ellen csalás miatt eljárás folyik.

Az első millióról ne kérdezz!

Zuckerbergnek egyébként nem először kell bíróságon számot adnia a Facebook indulásának ma már jótékony homályba vesző körülményeiről. Közvetlenül az oldal startját követően három egyetemista társa vádolta meg őt közösen kidolgozott tervük ellopásával. Ezt az ügyet a Facebook-vezér végül peren kívül, 65 millió dollár kicsengetésével zárta le.

Azóta történt

Előzmények