Gyorskeresés
Főszponzorunk
Adattolvajként indította Zuckerberg a Facebookot?
A világ legnagyobb közösségi oldala bizalmas információk millióit tárolja. Megbízhatnak-e a felhasználók a cégben, ha igazak az oknyomozó újságíró állításai?

A Winklevoss-testvérek és Zuckerberg
„Ne kérdezz az első millióról!” – szól a közhely, s ezt általában el is fogadjuk, ilyen a világ. De talán nem mindig. Mark Zuckerberg, a mai netes világ egyik legsikeresebb vállalkozásának, a Facebooknak az alapítója esetében az utóbbi hónapok történései fényében minden olyan hír, amely a felhasználói adatvédelemmel kapcsolatos, súlyosan esik a latba. Ne feledjük, arról a Zuckerbergről van szó, aki nemrég óriási felzúdulást keltve jelentette ki, hogy a társadalmi normák folyamatosan átalakulnak, megváltoznak, s az emberek ma már nem várnak el és nem követelnek meg olyan szigorú privacy-védelmet, mint a múltban, s akinek a cége a közelmúltban jó néhány kétséges lépéssel rendítette meg felhasználói bizalmát.
A múlt héten komoly visszhangot váltott ki az a cikksorozat, melyet a Business Insider újságírója, Nicholas Carlson tett közzé, s melyben a Facebook korai történetét, illetve az alapító-tulajdonos, Mark Zuckerberg korábbi tevékenységét dolgozza fel, s azzal vádolja a legfiatalabbként milliárdossá vált amerikai üzletembert, hogy néhány éve törvénytelen módon, hackeléssel szerzett magának üzleti előnyöket.
Az egyik feltárt ügy önmagában nem újdonság: a lapok már tavaly beszámoltak arról, hogy több évig tartó pereskedés után a Facebook (peren kívüli megegyezéssel) 65 millió dollárt fizetett ki a ConnectU közösségi oldalnak kártérítés címén – a ConnectU azzal vádolta Zuckerberget, hogy a jelenleg a világ egyik legnépszerűbb oldalának koncepcióját egyszerűen ellopta tőlük. Bár a felek megállapodtak arról, hogy a konfliktusról nem adnak ki részleteket a nyilvánosságnak, ám ezt a ConnectU jogászai nem tartották be, így ismertté vált a kártérítés kifizetése.
A Business Insider munkatársának figyelmét nyilván ez a per kelthette fel annak idején, s – állítása szerint – kétéves, hosszú kutatómunka után bizonyosnak látja, hogy Zuckerberg a Facebook létrehozása és helyzetének megszilárdítása idején legalább kétszer súlyos törvényszegést követett el.
Az egyik ügy a The Crimson nevő harvardi diáklaphoz kapcsolódik, mivel Carlson bizonyítékot talált arra, hogy Zuckerberg e lap újságíróinak Facebook-adatai segítségével jutott be az újságírók egyéb fiókjaiba még 2004-ben, amikor megtudta, hogy róla készülnek cikket írni. A másik esetben állítólag a már említett ConnectU rendszerébe tört be, mivel aggódott a konkurencia miatt.
Vaskézzel
Az ötlet tulajdonjoga miatt már korán kitört a háború: a theFacebook.com elindulása után hat nappal már megvádolta Zuckerberget Cameron Winklevoss, Tyler Winklevoss és Divya Narendra, akik azt állították, hogy Markot társnak vették be, mivel azt ígérte, hogy segít a HarvardConnection.com közösségi oldal kialakításában, ám ő lenyúlta a koncepciót, s megindította saját vállalkozását.
Az ekkor még egyetemi berkekben működő oldalak (mindkettő elindult, a theFacebook februárban, a HarvardConnection tavasszal) között háborús helyzet alakult ki, s Cameron Winklevoss májusba megkereste a The Crimsont, hogy írja meg Zuckerberg „pofátlanságának” történetét. Ezek után elindult egy vizsgálódás, mely hol ilyen, hol olyan eredményt mutatott, de Zuckerberg biztosra akart menni, ezért megszerezte a The Crimson munkatársainak azonosítóját és jelszavát, hogy levelezésükhöz hozzáférjen. Egyszerű módszerrel érte ezt el: felajánlotta az újságíróknak, hogy nézzék meg a theFacebookot, regisztráljanak, s győződjenek meg arról, hogy nem koppintás. Majd végignézte a frissen regisztráltak bejelentkezési adatait: ott a sikertelen belépési kísérleteknél használt jelszavakat megszerezte. Mark ezeket kipróbálta máshol, s kiderült, hogy ezekkel az adatokkal be tud lépni az érintettek egyetemi, személyes e-mail fiókjába, s ezt meg is tette.
A másik eset: a 2004 februárjában indult (akkor még) theFacebook névre hallgató közösségi oldal őszre már igen népszerű volt, az egyetem hálózatából hamar kilépett, s fél évvel az indulása után már körülbelül egymillió tagot számlált. A Business Insider állításai szerint Zuckerberg még mindig aggódott a korábban HarvardConnection.com, majd ConnectU néven futó oldal miatt, ezért feltörte azok rendszerét, s lejárató céllal megváltoztatta többek között a készítők profilját, majd ezen is túllépett, s előbb csak néhány felhasználó adatvédelmi beállításait írta át (nyilvánossá tett olyan információkat, melyeket a felhasználók nem akartak publikálni), majd a végén még deaktivált körülbelül 20 fiókot is.
A Facebook messzemenőleg tagadja a vádakat, vezetőjük ellen folytatott lejáratókampányként értékelik a cikksorozatot.
Azóta történt
Tajvanon készül az új South Park?
A Facebook tulajdonosa tiszteli a magánéletet – már ha az övéről van szó
Napi statisztika: Ki lesz az ötszázmilliomodik Facebook-felhasználó?
Előbújt a Facebook titkos tulajdonosa?
Várakozáson felül termeli a pénzt a Facebook
A Facebook megint szarvashibát vétett
Súlyos biztonsági hiba a Facebookon
Facebook, a sötét oldal barátja
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





