Ma az IT café is beszámolt arról, hogy „Az MTVA közölte, hogy mint hazánk legnagyobb és legtöbb embert elérő médiavállalata elkötelezett Magyarország digitális fejlesztése mellett, így – felismerve a tavasszal induló nemzeti konzultáció jelentőségét – szerepvállalásával kívánja segíteni az internethasználatról és digitális fejlesztésekről szóló InternetKont.”

E poszt nagy részében szándékosan eltekintek az egyébként kötelező kritikai attitűdtől, és igyekszem jórészt csak pozitívan szemlélni és értelmezni az úgynevezett nemzeti konzultációval kapcsolatos értesüléseket. Ennek jegyében kijelenthető, hogy az önmagában üdvözlendő, hogy a közszolgálati médiumokat összefogó állami cég mindezt – az össztársadalminak szánt vitát – támogatja, a létezését népszerűsíti, és arra serkenti a magyar polgárokat, hogy vegyenek részt benne.

Az természetesen elgondolkodtató, hogy miért kell a hagyományos műsorszórást végző konzorciumnak egy, a számára versenytársat is jelentő új médiaformát illető fontos kérdésekről szóló vitában részt vennie – de legyünk jóindulatúak, és mondjuk azt, hogy azért, mert a közszolgálatiságba számukra ez is beletartozik. És e ponton meg is állok: az MTVA-ról nem írok tovább.

Biztos, ami biztos

De nem így járok el, ha a kijelölt miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás közleménybeli szavairól van szó – ezeket ugyanis nem értem. Pontosabban: zavarba ejtenek.

Idézzük fel, mi is került a Miniszterelnökség – igazából: az újonnan létrehozott Nemzeti Konzultáció Titkársága – által kiadott közleménybe:

A közszolgálati média támogatásával a magyar polgárok széles körét érhetjük el a konzultáció során, amelynek eredményeként sokak digitális tudása gyarapodhat, attól függetlenül, hogy az ország melyik pontján élnek a válaszadók, illetve mely korosztályba tartoznak. Hazánk a nemzeti konzultációval jelentős lépést tehet a digitális fejlődés útján – mondta Deutsch Tamás.

Nagy levegő

Mit is mond az „internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos”?

Az első mondat első fele még – úgy, ahogy – értelmezhető: azt jelentené, hogy olyanokhoz is eljut a konzultáció híre, akik magáról az internetről vagy máshonnan (honnan?) nem értesülnek róla. Oké, mondom én, de vajon mi értelme azokat elérni, akik egyébként nem tudják, talán nem akarják, esetleg szórványszerűen használják az internetet, hiszen maga a konzultáció online zajlik?

Jó, mondjuk, hogy azért, mert így esetleg olyanok is véleményt nyilvánítanak – akár mások infrastruktúráját is igénybe véve –, akik nemhogy „hardcore” netezők lennének, de még napi szinten sem használják a netet. Ebben van némi ráció, de őszintén szólva nehezen tudom magam elé képzelni azokat a potenciális felhasználókat, akik egy tévés kampány hatására hirtelen úgy döntenek, hogy „eddig ugyan nem nagyon érdekelt, de akkor most!”.

És itt érdemes kitérni arra, hogy valójában még most sincs a leghalványabb fogalmunk sem arról, hogy miről és milyen módon zajlik majd az InternetKon. A tavaly év végi bejelentéskor csak annyit lehetett megtudni, hogy „az internetadó halott” (Deutsch Tamás), illetve:

A kérdések összeállítása még folyik, ebben Deutsch számít a szakmai szervezetek segítségére, de elmondása szerint az InternetKon tervezési fázisa is teljesen nyílt lesz, az érdeklődők betekinthetnek a kérdéssor összeállításának folyamatába, és maguk is javasolhatnak témaköröket. Épp a folyamatban lévő tervezés miatt még nincsenek véglegesen kommunikálható kérdések, mindenesetre újságírói felvetésre Deutsch hangsúlyozta, nem lesznek bújtatott propagandamondatok, amelyekre csak a kormány szájíze szerint lehet ’jól válaszolni’.

A Hír24 beszámolójából érdemes még a záró bekezdést is idézni:

Az InternetKon fő csapásirányának a szakmai szervezetek négy nagy témakört javasolnak. Egyrészt fontosnak tartják, hogy mindenkinek alanyi jogon legyen internet-hozzáférése (ezt Deutsch annyiban finomította, hogy minden állampolgárnak legyen lehetősége internet-hozzáférésre). Ezen felül fejleszteni kell a digitális oktatás területét, segíteni kell a magyar vállalkozások digitális felkészülését a versenyképesség javítása érdekében, valamint a digitális állam felé haladva minden közszolgáltatás és közérdekű adat legyen elérhető interneten.

A szakmai szervezetek által javasolt témakörökkel csak egyetérteni lehet, de azt nem értem, hogy minek ehhez konzultáció? Ezek a célok már a jelenlegi kormánypárt 2010-es digitális stratégiájában is szerepeltek. Minek ezekről az abszolút pozitív célokról konzultálni? Meg kell csinálni, oszt jónapot.

És ez hogy?

A biztos nyilatkozatának további része viszont teljes homály számomra:

[a konzultáció] eredményeként sokak digitális tudása gyarapodhat, attól függetlenül, hogy az ország melyik pontján élnek a válaszadók, illetve mely korosztályba tartoznak. Hazánk a nemzeti konzultációval jelentős lépést tehet a digitális fejlődés útján.

Hogy mi van? Azt – remélem – a miniszterelnöki biztos nem gondolja komolyan, hogy egy online kérdőív – vagy akármilyen formában is zajlik majd a konzultáció – kitöltése tudásgyarapító lehet? A digitális képességek kialakítását én nem egészen így képzelem el. És mit keres itt a lakhely és a korosztály? Különösen a „tudásgyarapodással” összefüggésben?

Az utolsó mondat pedig a végképp értelmezhetetlen kategóriájába tartozik: „Hazánk a nemzeti konzultációval jelentős lépést tehet a digitális fejlődés útján.” Ha jól működik majd ez a konzultáció, akkor valóban jelentős lépés lehet társadalmilag és politikailag – ezt nem vitatom, hiszen ki ne vágyna arra, hogy a jelentős tömegeket érintő döntéseket az érintettek bevonásával hozzák meg?

De ha így is lenne: mindennek mi köze a digitális fejlődéshez?

Coda

Sajnos nagyon sokszor kellett már idéznem egyik kedvenc szerzőm, Isaac Asimov Alapítvány-trilógiájának első részéből a következő részletet:

– Akkor viszont mire véli Hardin polgármester azt a támogatást, amelyről Lord Dorwin biztosított bennünket a Birodalom nevében? – vágott közbe Sutt. – Ezek a biztosítékok– kezdte, majd vállat vont –, hm, kielégítőnek tűntek.

Hardin hátravetette magát a székében.

– Nos, ez a legérdekesebb része az ügynek. Beismerem, hogy amikor először megláttam őlordságát, azt hittem róla, hogy a legnagyobb szamár, akivel valaha is találkoztam. Kiderült azonban, hogy ügyes diplomata és ravasz politikus. Vettem magamnak a merészséget, és minden szavát megörökítettem.

A bizottság tagjai összesúgtak; Pirenne szája nyitva maradt az elszörnyedéstől.

– Miért, mi van abban? – tudakolta Hardin. – Tudom, hogy ezzel súlyosan vétettem a vendégbarátság szabályai ellen, és hogy ilyesmit nem engedne meg magának egy úgynevezett úriember. Azt is tudom, hogy ha őlordsága rajtakapott volna, annak kellemetlen következményei lettek volna. De megúsztam a dolgot, és most itt van a fölvétel, és kész. A fölvételt lemásoltam, és szintén elküldtem Holknak elemzésre.

– És hol van az analízis? – kérdezte Lundin Crast.

– Itt jön a dolog csattanója – válaszolt Hardin. – A három dokumentum közül ezt volt a legnehezebb kielemezni. Mire Holk kétnapi kemény munkával kirostálta az összes üres kinyilatkoztatást, a ködös fecsegést, a semmitmondó véleményt – egyszóval az egész szózagyvalékot; kiderült, hogy egy árva szó sem maradt. Pelyva volt az egész. Uraim, Lord Dorwin a tárgyalások öt napja alatt nem mondott az égvilágon semmit! Anélkül, hogy ezt észrevették volna. Ennyit érnek azok a biztosítékok, amelyeket a maguk drágalátos Birodalma nyújtott maguknak.