Linuxos guru csatlakozott a Microsoft csapatához


Crispin Crowan

Michael Howard, a Microsoft biztonságtechnikai szakértője írta meg blogjában még a múlt héten, hogy Crispin Cowan, az AppArmort kifejlesztő Immunix cég alapítója csatlakozik a Microsoft biztonsági fejlesztő csapatához, konkrétan a User Account Controlon dolgozó team tagja lesz, ahol sokat várnak Cowan híres pragmatizmusától.

A több biztonsági megoldást is fejlesztő céget a Novell 2005-ben vásárolta fel – főképp a sikertermék, az AppArmor miatt –, majd, miután nyílt forráskódúvá tették és beépítették több disztribúcióba is a szoftvert, tavaly ősszel szélnek eresztették a teljes fejlesztői gárdát. Cowan akkor azt nyilatkozta, hogy nem jártak rosszul az eladással, s a Novell lépése után is foglalkozni kíván a további fejlesztésekkel, de úgy tűnik, nem járt sikerrel.

Crispin Cowan az elbocsátás után azt mondta: „Hírnevem garantálja, hogy kapok másik állást.” Így történt.

Azóta történt

Előzmények