Gyorskeresés
Főszponzorunk
A Novell győzött a szerzői jogi perben
A bíróság kimondta, hogy a Unix birtokosa a Novell.

Egy amerikai szövetségi bíróság pénteken, úgy tűnik, végre pontot tett két, hosszú ideje húzódó pernek a végére, melyben az SCO Group az IBM-et és a Novellt vádolta szabadalomsértéssel. Dale Kimball bíró 102 oldalas határozatában kimondta, hogy a Unix operációs rendszer jogtulajdonosa a Novell, s nem az SCO. („For the reasons stated above, the court concludes that Novell is the owner of the UNIX and UnixWare copyrights.”). A döntés valójában a Novell-lel szemben indított eljárás kapcsán született, mivel a bírók, logikusan, úgy gondolkodtak, hogy ha ez ügyben kiderül, hogy a Novell a jogtulajdonos, akkor a másik per jogalapja automatikusan megszűnik, s a szeptemberre kitűzött tárgyalást már meg sem kell tartani.
A támadást az SCO még 2003-ban indította, amikor azt állították, hogy az IBM az SCO birtokában lévő „ős-Unix” elemeit használta fel saját fejlesztéseihez, s így lopással jutott gazdasági előnyhöz. Nem sokkal ez után a Novell jelezte, hogy a SCO-nak semmi köze a Unixhoz, az mindig is a Novell tulajdona volt, s mindössze 5 százalékos jutalék fejében bízták rá annak idején az SCO-ra az értékesítés utáni pénzbeszedés feladatát. S habár az eredeti ügyek a hét végi döntéssel lezárultak, a Novell követelése, mely az elmaradt jutalékok és kártérítés fizetésére vonatkozik, megmarad. Az SCO viszont bejelentette, hogy mindenképpen fellebbezni fognak.
A pénteki hírre reagálva a Linux-közösség világszerte nagy örömmel üdvözölte az ítéletet. Legtöbbjük elmeditál azon, hogy vajon a tavalyi megegyezés a Microsoft és a Novell között nem azért született-e meg, mivel már jó ideje látszott, hogy a pert az SCO (akit, ahogy fogalmaznak, „a Microsoft pénzügyileg is támogatott” – értve ez alatt a kifizetett licencdíjakat; a Microsoft 16 millió, a Sun 10 millió dollárt költött erre) el fogja veszíteni.
Az ítélettel kapcsolatban megjelent elemzések: Pamela Jones írása linuxworld.com oldalán, a Groklaw összefoglalója (magyar fordításuk: sziszi.hu, illetve netacademia.net), valamint a desktoplinux.com elemzése.
Azóta történt
„A Microsoft ellopta az ötletemet”
Szabadalomfelvásárló szövetkezetet szerveztek az IT-ipar óriásai
Linuxos guru csatlakozott a Microsoft csapatához
A kiadók megnyerték a pert: 222 ezer dollárt kell fizetnie Jammie Thomasnak a fájlmegosztásért
A Microsoft és a Novell szakemberei már együtt dolgoznak közös laborjukban
Az IBM a nyílt forráskód táborában
Formátumháború: Microsoft vs. Linux Foundation
Előzmények
Főszponzorunk
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.





