Gyorskeresés
Főszponzorunk
Megjelent a szabad szoftverek új licence
16 évvel a GPLv2 után kibocsátották a GPL hármas verzióját.
Hirdetés

Többéves fejlesztés és gondolkodás, illetve másfél évig tartó nyilvános vita után a Free Software Foundation (FSF) pénteken végre kibocsátotta a legnépszerűbb nyílt forráskódú licenc, a GNU General Public License hármas verzióját. Az előző változat, a kettes már majdnem 16 éve, 1991-ben jelent meg.
A licenc új verziójának egyik központi eleme, hogy megakadályozzák az olyan típusú megegyezéseket, melyet például tavaly a Microsoft és a Novell kötött: a kidolgozók úgy vélik, a szabad szoftvereket veszélyeztetné a két különböző szabadalmi felfogású világ keveredése.
Habár a GPLv3 körüli – időnként meglehetősen nyers – viták, és a Linux „atyjának”, Linus Torvaldsnak hangos ellenkezése (mint mondta, semmi előnyét nem látja annak, hogy a Linux kernelre is alkalmazzák az új licencet) néha felvetette a nyílt forráskódú közösség kettészakadásának lehetőségét is, az FSF-nél mindenképpen nagy jelentőségűnek tartják az új licencszöveget, mivel úgy vélik, a széles körben lefolytatott viták utáni újradefiniálás és pontosítás megerősíti a szabad szoftverek pozícióját, s eddigi sikertörténetük folytatódni fog a régi elvek jegyében.
„Amióta mi 23 évvel ezelőtt megalapoztuk a szabad szoftverek mozgalmát, e mozgalom tagjai hasznos programok ezreit fejlesztették, melyek mindegyike tiszteletben tartja a felhasználó szabadságát. E programok legnagyobb része a GNU GPL-t használja, hogy biztosítsa minden felhasználó számára a programok futtatásának, tanulmányozásának, testre szabásának, javításának és továbbadásának, megosztásának szabadságát” – nyilatkozta egy közleményben Richard Stallman, az FSF alapítója.
Azóta történt
A szabad szoftver nem szabad préda
Webalapú alkalmazások: csapda vagy kincsesbánya?
25 éves a GNU
A szabad szoftvereket is védi a szerzői jog
Szabad Szoftver Esték – harmadszor
Linuxos guru csatlakozott a Microsoft csapatához
Itt Linus Torvalds beszél! – de te is megteheted
A Microsoft és a Novell szakemberei már együtt dolgoznak közös laborjukban
Előzmények
A Red Hat is összeáll a Microsofttal?
A linuxosok bohócot csinálnak a Microsoftból
Képtelenek a Microsoft állításai – védekeznek a megvádoltak
Linuxot az iskolákba!
Saját disztribúciók összeállítására bátorít a Novell
A szabad szoftverek adhatnak reményt Európának
A Sun felszabadítja a Javát
Lázadnak a szabad szoftverek fejlesztői
A Microsoft-Novell egyezmény vihart kavart
A Novell is elmondja a magáét
Percről percre
Megkezdődött az idei MSI MOA európai selejtezője
A Master Overclocking Arena tuningversenyt idén...
Aliens: Colonial Marines - csak jövőre
Megjelenési dátumot kapott az Aliens: Colonial ...
Steamplanet steampunk PC mod egyenesen Argentínából
Pablo Suarez, alias Arg0s „gőzhajója” a neovikt...
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.






