Úgy tűnik, hogy bizonyos kérdésekben az Európai Unió tagállamai úgy járnak a közösséggel, mint az ENSZ elődjével, a Népszövetséggel a 20. század elején: hiába hirdet ki a közösségi testület olyan irányelveket, amelyek egy adott kérdésben ajánlásokat fogalmaznak meg a tagállamok részére, ha az adott országok ennek ellenére a saját fejük után mennek. Kiváló példája ennek az, hogy az unió állásfoglalása szerint az illegális letöltések, a kalózkodás okozta gondokat nem oldhatja meg a felhasználók netkapcsolatának korlátozása vagy letiltása, sőt, egy ilyen szabályozás szembe megy a szövetség alapelveivel, melyek közül például az egyik legfontosabb az információszabadság biztosítása, melyet súlyosan sért az, ha valakit – bármilyen okból – az internethez való hozzáférésében akadályoznak; az uniós alapelvek értelmében ez csak kiemelten súlyos esetekben lehetséges, ám ezt alkalmazni a jelenleg illegálisan letöltőkre súlyos tévedés.
De mint tudjuk, ez az állásfogalalás nem zavarta Franciaország vezetőjét abban, hogy a kontinensen elsőként (Új-Zéland után a világon másodikként) kemény harc után végigverje a törvényhozáson azt a javaslatot, melyet csak „három dobásod van”- törvényként emlegettek, s mely azt jelenti, hogy az illegálisan letöltőket bizonyos korlátok között meg lehet fosztani internetkapcsolatuktól. S úgy tűnik, az EU véleménye Nagy-Britannia vezetőit sem zavarja, mivel ők is hasonlóra készülnek.
Franciaország és Nagy-Britannia között az a különbség, hogy a szigetországban igen komoly, vérre menő viták zajlanak már évek óta a kérdésről, s volt olyan időszak (nem is oly rég), amikor felelős kormányzati képviselők nyilatkozták azt, hogy elképzelhetetlennek tartanak egy olyan rendelkezést, mely bárkit is megfosztana netkapcsolatától, mivel (az EU-állásfoglalással összhangban) elfogadhatatlan, az elkövetett tetthez képest nem arányos ez a büntetés – David Lammy, a szerzői jogokért felelős miniszter nyilatkozta januárban a kriminalizálást elítélve: „Nem hozhatunk létre egy olyan rendszert, amelynek keretében tizenéveseket tartóztatunk le a hálószobáikban. Ha az ember kivesz egy szobát egy szállodában, gyakran elvisz magával távozáskor a fürdőszobából egy kis emblémás kézmosószappant. Ám ez nem ugyanaz, mintha a televízióval a hóna alatt távozna.”
Megcsinálnák, de még nem tudják, hogyan is kéne
A tegnap előterjesztett brit kormányzati javaslat azonban a fenti nyilatkozattal homlokegyenest ellentétes; lényegében a Sarkozy-féle megoldást támogatják: aki többszörösen „visszaeső” az illegális letöltésben, azzal bűnhődne, hogy elveszik a netkapcsolatát. Stephen Timms pénzügyminiszter szerint a korábbi javaslat által előírt büntetés, amely ilyen esetekben csak sávszélesség-korlátozást írt volna elő, túl enyhe, s az új előterjesztésben kiegészítették ezt a teljes tiltással is. A szigorúbb korlátozásokat tartalmazó előterjesztés számtalan civil jogi csoport, illetve szolgáltatói képviselet kritikája ellenére novemberben a parlament elé fog kerülni, s ha elfogadják, 2011-től gyakorlatilag ugyanaz lesz a jogi helyzet az Egyesült Királyságban, mint Franciarországban, ahol az alkotmánybírósági kifogások ellenére második körben elfogadták a törvénytervezetet.
A gyakorlat a már korábban ismertettekhez hasonlóan a következő lenne – s a szolgáltatók szervezetei ezért is tiltakoznak, mivel elég fura helyzet jönne létre –: a szolgáltatóknak figyelmeztetniük kellene a sorozatosan illegális tartalmakat letöltőket (az nem tiszta, hogy ezt az ISP-k mi alapján – „tiltott oldalak”-lista? – végeznék), majd – ez is homályos még – a jogtulajdonosok a szolgáltatók által megadott információk alapján kérhetnék a bíróságtól az illetők adatainak kiadását, hogy perelhessék őket. A javaslat megfogalmazói és a kiadók képviselői szerint a figyelmeztetések, illetve a bírósági eljárás lehetősége folytán az illegális letöltések száma a mostani 30 százalékára mérséklődne, s csak azokkal szemben kellen alkalmazni a kapcsolat megszakítását, akik nem értenek a szóból.
A javaslat átgondolatlanságát, politikai motivációját azonban jól mutatja, hogy semmiféle útmutatást nem vázoltak fel arról, hogy a szolgáltatónak vajon mi alapján kellene eldöntenie, hogy egy adott felhasználó legális vagy illegális adatokat forgalmaz, s a híradások szerint – bár „dolgoznak ezen munkacsoportok” – még senkinek sem támadt épkézláb ötlete. Az együttműködésbe belekényszerített szolgáltatók továbbra is tiltakoznak – mondván: nem akarnak internetrendőrök lenni –, emellett többen felhívták a kormányzati képviselők figyelmét arra, hogy technológiailag megvalósíthatatlan az elvárásuk – ám eddig hiábavaló az ellenállásuk.
A kiadói szövetségek – mintegy figyelmen kívül hagyva a fent említett buktatókat – lelkesen üdvözölték a törvénytervezetet.
