Költségcsökkentés, hatékonyságnövelés mindenhol

Nemrég távozott posztjáról Nyitrai Zsolt, az infokommunikációért felelős államtitkár, ezzel egy időben az önálló államtitkárság is megszűnt. Az új helyzetről, a kormányzat infokommunikációs terveiről kérdeztük a terület új vezetőjét, Vályi-Nagy Vilmost.

Vályi-Nagy Vilmos

Nyitrai Zsolt távozása után az egyik szaklap több iparági szereplő képviselőjét megkérdezte a történtekről, s a válaszokból úgy tűnt, bennük is megfogalmazódott egyfajta kétség. Nevezetesen az, hogy mivel eddig sem volt túlságosan hangsúlyos szerepe az infokommunikációnak a kormányzati stratégiában, a kormányzatban, az önálló szervezet, az államtitkárság megszűnése után az IKT a kormányzaton belül még inkább a háttérbe szorul.

A kormányzati informatika közvetlenül a nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alá került, ami egyrészről jelzi a terület stratégiai fontosságát, másrészről rámutat arra is, hogy a közszféra teljes vertikumát érintő információs infrastrukturális kérdéseket kiemelten kell kezelni. Mindemellett az előrelépés azon is múlik, hogy az elmúlt tíz-tizenkét évben különböző okokból időnként egyéni vagy parciális érdekeket képviselő szereplők végre képesek lesznek-e együttműködni. Mindig is azt az elvet képviseltem, hogy az a jó megoldás az informatikában, amelyet a felhasználók támogatnak. A fejlesztési folyamatban szinte mindig elfelejtik megemlíteni a felhasználókat, akik lehetnek vállalatok, vagy akár az állampolgárok is. Az informatikai fejlesztések kapcsán gyakran előfordult, hogy azokat a felhasználói szempontok figyelembe vétele nélkül hajtották végre, ezért nem is érhettek valójában célt.

Elsődleges célom az együttműködés, az egység megvalósítása. Aki tisztában van a terület összetettségével, az előtt nem titok, hogy ezt az egységet nem lehet két hét alatt megvalósítani, mivel a kormányzati informatika rendbetétele egy hosszabb folyamat, amelyhez minden szereplőtől szükség van a bizalomra és együttműködésre. Ezeket az építőkockákat rakjuk össze több mint egy éve. Nemcsak az informatikai szektor érdekeit vesszük figyelembe, hanem a különböző ágazati szakmai szövetségek, a termelői, a kereskedelmi, a pénzügyi oldal érdekképviseleti szervezeteinek véleményét is, próbálunk az általuk megfogalmazott problémákra megoldásokat nyújtani. Ebben a szellemben dolgoztunk eddig, és így lesz ez a jövőben is.

Világos célként tűztük ki, hogy csökkentsük az állam költségeit a kormányzati informatikában, amit az előző másfél évben hatékonyan kezdtünk el megvalósítani, jelentős kiadási tételeket szüntettünk meg az üzemeltetési költségek oldalán. A közérdeket szem előtt tartó törekvéseinket a piac egy része, aki gyakran ellenérdekelt az ilyen költségcsökkentésben, természetesen nem fogadta kitörő lelkesedéssel, hiszen esetenként olyan haszonról kellett lemondaniuk, amit eddig gond nélkül besöpörtek. Az elődökkel ellentétben azonban mi tisztán látjuk, hogy az államnak a magánérdek helyett a közösség érdekét kell érvényesíteni, amelybe nem fér bele a pazarló informatika.

Tudna néhány példát mondani arra, hogy hol tudtak költségcsökkentést elérni tavaly?

Természetesen. Folyamatosan csökkentettük és csökkentjük az állami licencekkel kapcsolatos kiadásokat. Ez egy többéves program, amelynek még csak az elején tartunk. Az első eredményeink közé tartozik, hogy az éves licenckiadások összege körülbelül 3-3,5 milliárd forinttal lett alacsonyabb a tavalyi évhez képest, de nagy eredményként könyvelhetjük el azt is, hogy 2010 végén összességében 15 milliárdos megtakarítást sikerült elérnünk.

Ezt hogyan tudták elérni?

Egyrészt újratárgyaltuk a szerződéseket, másrészt felszámoltunk több felesleges konstrukciót. Ezzel párhuzamosan nagyon erős felügyeleti és ellenőrzési rendszert vezettünk be a közbeszerzések terén, mivel több hiányosságot és szakmaiatlan döntést is tapasztaltunk, ezek ellen pedig szigorúan fel kell lépünk. A nagy értékű szerződések esetében akadtak olyanok, amelyeket egyszerűen felbontottunk. Az újrakötéseknél is változott a helyzet, hiszen nem egy esetben a korábbi összeg feléért sikerült a licenceket, szolgáltatásokat biztosítani, vagy az eredeti szolgáltatóval, vagy pedig egy új szereplővel. Az említett intézkedések miatt rengeteg támadás ért minket, de én úgy vélem, ha a piacon elfogadott az a gyakorlat egy költségcsökkentésre kényszerített cég esetében, hogy az összes szükségtelen, tartalmatlan, felesleges elemet eltávolítsa a szerződéseiből, akkor ugyanezt az állam is megteheti.

A nyílt forrás előretörése várható

Ebben a folyamatban, az olcsóbbá válásban volt valamiféle szerepe annak, hogy nagyobb teret adtak a nyílt forráskódú megoldásoknak? Meg nem szűnő polémia zajlik erről a szakmában, sokan figyelmeztetnek arra, hogy a nyílt forrás nem egyenlő az ingyenességgel, sőt.

Örökös vita van az informatikában már arról is, hogy egyáltalán mi tekinthető nyílt forráskódúnak. Ezzel kapcsolatban három elemre hívnám fel a figyelmet: van a munkaállomásokon, az office-oldalon alkalmazott nyílt forráskód, az alkalmazás-, illetve az adatbázis-oldali nyílt forrás. Ez utóbbiban szinte sehol nincs verseny. E helyzet ellen persze lehet küzdeni, mi is próbálunk a magunk módján, de szinte kilátástalan az ellenállás, a piac sem képes versenyhelyzetet teremteni ebben a szegmensben.

Ha a PC-k oldalát nézem, akkor az a probléma, hogy Magyarországon a piac – hangsúlyozom, hogy a piac, nem az állam – semmilyen módon nem állt át a nyílt forráskódra. Mindenki az államtól várja, hogy ezt tegye meg, hogy olcsóbbá és hatékonyabbá váljanak a rendszerei, holott Magyarországon nincs olyan ezer felhasználószám feletti szervezet vagy alkalmazásrendszer, ahol nyílt forráskódú szoftvereket használnának a munkaállomásokon. Igen, elfogadom, hogy az államnak úttörő szerepet kell felvállalnia ezen a téren, de mindezt óvatosan kell megtennie. Ha a nyílt forráskód költségcsökkentéssel jár, belevágunk. Például a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs területe idén tavasszal állt át nyílt forráskódra az irodai alkalmazások terén; a szoftverek ingyenesek, és tökéletesen működik azóta is minden.

Zökkenőmentes volt az átállás?

A betanítással nem voltak különösebb gondok, bár az is igaz, hogy egyelőre nem volt cél a százszázalékos átállás. Úgy gondoltuk, hogy 80-90 százalék körül van az a határ, ahol pénzügyi és szakmai értelemben megéri átállni, a maradék 10-20 százalék esetében egyszerűen nem éri meg. Az már látható, hogy az átállás után feleannyiba kerül az üzemeltetés. Ez csak kis része annak a törekvésnek, amelyet a nyílt forráskódról szóló kormányrendeletben szabályozunk majd. Ennek célja, hogy lehetőséget adjon nyílt forráskódú termékek alkalmazásának erőteljesebb bővítésére, ám ehhez kell egy szabvány, egy jogalap. Az elmúlt hónapokban ezt a tervezetet közigazgatási intézmények, szakmai szervezetek több körben, több fórumon megvitatták, és úgy látom, hogy elnyerte az összes érintett támogatását. A tervezett jogszabály nagyjából egy-másfél éves ütemezéssel egyrészt kötelezővé teszi a nyílt szabványok használatát a közigazgatásban, így az elektronikus dokumentumok formátumát tekintve is, ugyanakkor megadja az intézményeknek azt a szabadságot, hogy ők maguk dönthessék el, hogy átállnak-e nyílt forrású szoftverekre, vagy pedig más megoldást választanak. Az intézmények e folyamat során számíthatnak támogatásunkra, éppúgy, ahogyan eddig is.

Voltak már jó példák az átállásra, de akadtak kifejezetten negatívak is. Mi minden összegyűjtött tapasztalatot megosztunk az érintettekkel a zökkenőmentes átállás érdekében. Mindenképp a fokozatosság elvét valljuk, nem szeretnénk a németek hibáját elkövetni, ahol a nem megfelelő előkészítés vezetett oda, hogy végül is vissza kellett állniuk a nyílt forrásról a régebbi rendszerre. A jogszabályi, pénzügyi és szakmai előfeltételeknek fenn kell állniuk a sikeres átállás érdekében. Minden eset, intézmény, feladatkör és környezet más, ezért alaposan végig kell gondolni, hogy hol váltanak teljesen, hol részlegesen, és hol maradnak meg a nem nyílt forrású szoftverek használata mellett. Egyébként a magyar közigazgatásban az alkalmazások döntő része már rég nyílt forráskódú, csak ezt azok a cégek, akik érdekeltek a minél szélesebb körű átállásban, kampányaik során rendszerint elfelejtik megemlíteni.

Jobban fizetett informatikusok kellenek

Az informatikusok, a rendszergazdák hogyan viszonyultak a nyílt forrás térnyeréséhez, az átálláshoz?

Van egy komoly probléma, amit a piac igen jól kihasznált az elmúlt másfél évtizedben: a közigazgatásban dolgozó informatikusok bére jóval alacsonyabb, mint a piacon dolgozó kollégáiké. Ez így van ugyan minden jelentősebb területen, ám amíg egy tanár, ha többet akar keresni, csak nagyon korlátozott mértékben tud kilépni a piacra, addig az informatikus azonnal továbbállhat kétszeres-háromszoros fizetésért, ha kap egy kedvezőbb lehetőséget, és ezt a tehetséges fiatal informatikusok két-három közigazgatásban eltöltött év után gyakran meg is tették. Ezt a folyamatot egyrészt a válság lassította 2008-tól kezdődően, ugyanakkor ezzel összefüggésben az IT-piac megrendelései is csökkentek. Elindult egy lassú visszarendeződés, részben automatikusan, részben szervezetten. A kormányzati informatika hosszú távú fenntarthatósága és fejlesztése érdekében kiemelt feladatunk, hogy minél több jól képzett, piaci tapasztalatokkal is rendelkező szakembert tartsunk meg és csábítsunk át a közigazgatásba. Például a nyílt forráskódra való áttérés nemcsak informatikai, hanem projektvezetői tudást és tapasztalatot is megkövetel.

De hogyan tudják ezt véghezvinni? Elsőre azt mondanám, többet kell nekik fizetni, és akkor nem mennek el, illetve szívesen átjönnek a közigazgatásba. Van erre forrás?

Igen, többet kell fizetni. De ez az állami szektorban költségszempontból is megéri. Ha egy adott feladat elvégzésére a piacról bérelek munkaerőt, az általában nagyon drága. Ám ha ennek az összegnek a feléért, harmadáért felveszek valakit, aki azért így is jóval az átlag felett keres, akkor az már megéri a költségvetési szervnek. Ilyen típusú, lassú építkezés már zajlik egy ideje.

A jelenlegi gazdasági helyzetet ismerve nem lehet könnyű a kormányzaton belül erőteljesebben fellépni a fentiekhez szükséges plusz források előteremtése érdekében.

Nem akarunk plusz forrásokért lobbizni. Nem az a célunk, hogy többet költsünk, hanem az, hogy a meglévő forrásokat hatékonyabban használjuk fel az elődöknél. A kormányzati informatika professzionális üzemeltetéséhez és fejlesztéséhez szükséges pénzt könnyen elő lehet teremteni, csak felelősen kell kezelni az erre a célra fordítható közpénzeket. A szerződések felülvizsgálatánál nem egy esetben találkoztunk azzal, hogy a megrendelő közigazgatási, állami szerv azt sem tudta, hogy pontosan mire van szüksége, ezért magának az igénynek a megfogalmazását is a leendő szállítóra bízta. Könnyű elképzelni, ennek mi lett az eredménye. A hiányos vagy hiányzó projektszabályzatok, fejlesztési szabályzatok, üzemeltetési szabályzatok a döntéshozatali folyamatok oly mértékű lelassulását eredményezték, hogy az már az egyébként kedvező helyzetben lévő piaci szereplők számára is hátrányos volt. A projektek ad hoc jelleggel indultak és zajlottak, esetleges volt, hogy melyik milyen módon teljesül. Ezt a helyzetet teljes mértékben fel akarjuk számolni, mert tiszta és szabályozott környezetre van szükség. Éppen az egységes informatikai fejlesztések érdekében hoztuk létre a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséget is.

Az IT-feladatok ellátására a rendelkezésére álló források összességében elegendőek. Az elmúlt egy-másfél évben emellett azt tapasztaltuk, hogy a megtakarított összegekből jobban megfizetett szakemberek a feladataikat hatékonyabban és olcsóbban látták el, vagyis a projektekre fordított összköltség a magasabb bér ellenére alacsonyabb lett.

Attól nem tartanak, hogy ha mondjuk egy eddig tízmilliárdos kiadást lefaragnak nyolcra, akkor a kormány a megtakarított kettőt elvonja, és más területen használja fel?

Ezt nem látom veszélynek, hiszen többek között azért is hajtjuk végre az átalakításokat, hogy erőforrásokat szabadítsunk fel, amelyeket aztán más területeken is fel lehet használni hatékonyságnövelésre.

Nincs törés az átszervezés után sem

Nyitrai Zsolt távozása után az egyik lap egy nyilatkozót idézve a következőket írta: „egyes vélekedések szerint ha valaki, akkor a helyettes államtitkár, Vályi-Nagy Vilmos igazán alkalmas a kormányzati informatika rendbetételére”. Mit szól ehhez? Nyitrai Zsolt rendetlenséget hagyott maga után? Mit kell rendbetenni? És tényleg ön az (ön tényleg az?), aki képes ezt elvégezni?

Egyáltalán nem maradt rendetlenség és a korábban megkezdett középtávúnak számító tervek végrehajtása folytatódik. Irányváltás nincs, hiszen továbbra is én viszem azt az informatikai konszolidációról szóló kormányhatározat sarkalatos pontjaira épülő programot, amelyet a kormányváltás után kezdtünk el megvalósítani. A siker kulcsa, ahogyan már korábban is említettem, az együttműködés. Minden találkozón arra sarkallom a piaci partnereinket, hogy az informatikai segítséggel a feladatokat olcsóbban, gyorsabban és egyszerűbben tudjuk megoldani. Ugyanez a szoros együttműködés természetesen elengedhetetlen a közigazgatáson belül is.

De végül is miért szűnt meg az önálló infokommunikációs államtitkárság?

Egy szervezet felépítését minden esetben a rábízott feladatokhoz kell igazítani. Az informatikához kapcsolódó szervezetrendszer átstrukturálódott a feladatok átalakulása miatt, és így közvetlen miniszteri irányítás alá került a kormányzati informatika. A hírközléshez kapcsolódó ügyek egy része pedig átkerült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz, de házon belül is történtek mozgások, nem csak az infokommunikációs területen.

Érvényben marad még a Digitális megújulás cselekvési terv a jövőben is? Nem gondolja, hogy túl sokat vállal magára ez a stratégia négy év alatt, ráadásul úgy, hogy igen bizonytalan, hogy mire is lesz fedezet?

A kormányzati informatikához kapcsolódó akciók, így például a hálózatkonszolidáció is minden további nélkül megvalósítható a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel a kitűzött határidőig. Az más kérdés, hogy a DMCST tartalmaz sok más, több területet érintő infokommunikációs elképzelést is, amely célok elérése további anyagi források előteremtését feltételezi. A cselekvési terv megjelenése óta eltelt egy év alatt mindannyian tapasztalhattuk, hogy a pénzügyi lehetőségek tovább szűkültek mind az állami, mind a piaci oldalon. Ez nyilvánvalóan átalakítja a DMCST-n belüli prioritásokat is, de az az idő még nem jött el, amikor felül kellene vizsgálnunk azokat a projektelemeket, amelyek esetlegesen a szükséges pénzügyi háttér hiányában nem valósíthatóak meg. Ha körülbelül fél év múlva már lesz rálátásunk a következő két év anyagi lehetőségeire, akkor természetesen újra át kell tekinteni azokat a célokat, amiket a DMCST tartalmaz.

Amint az a cselekvési tervből is kirajzolódik, a kormány kiemelt területként tartja számon az állami hálózatok egyesítését, és prioritásként jelölte meg azt a célt is, hogy az állam a hálózati fogyasztásait saját magától vegye igénybe. Az elmúlt években több olyan nagy kapacitású állami optikai hálózat épült, amelyeket aztán külön üzemeltettek, és messze-messze nem használják ki a kapacitását – példaként csak a három nagyot, a vasúti, a közúti és a villamos energetikai országos hálózatokat említeném, de több mint tíz kisebb is létezik még. Ezeket nem lehet szétszórtan, alacsony hatékonysággal üzemeltetni, össze kell őket vonni. Mivel egy összevont hálózat képes az állam szükségleteit teljes mértékben kielégíteni, logikus, hogy használjuk ezeket erre a célra is. Jelenleg a hálózatok egységesítése zajlik, aminek az első lépcsője decemberben lezárul, és akkor az állami fogyasztást már át is tereljük ide. Ez sávszélesség-bővítést jelent, így emelkedik az állami szolgáltatások színvonala, jelentős költségcsökkenéssel is számolunk.

Ez a lépés is illeszkedik abba a világméretű trendbe, amely szerint a piac nem mindenható, és egyáltalán nem biztos, hogy olcsóbban, biztonságosabban és jobb minőségben old meg feladatokat, mint az állam. Jól érzékelhető egy olyan tendencia, hogy egyre több helyen váltja fel az outsourcingot az insourcing, vagyis az állam egyes területeken igyekszik maga megoldani a feladatait a kiszervezés helyett. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy pl. az állam maga végezné az informatikai fejlesztéseit a jövőben.

Az egyik alapvető eleme a stratégiának, és az Európai Unió is hathatósan igyekszik fellépni ennek érdekében, az ország teljes széles sávú internetes lefedettsége. Mikorra történik ez meg Magyarországon?

Zajlik az előkészítés, és a teljes lefedettség 2013-ig megvalósul.

Milyen koncepcióban? A Baja Ferenc-féle Nemzeti Digitális Közmű terveit ugye elvetették.

Így van, nem lesz Digitális Közmű, a teljes lefedettség megvalósítása ugyanis nem állami feladat, azt a piacnak kell elvégeznie. Az állam csak ösztönzőként, a lefedettség infrastrukturális feltételeit támogató szereplőként tűnhet fel ebben a relációban. Ehhez az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának (GOP) forrásait lehet majd felhasználni. A GOP sajátossága, hogy ötvenszázalékos intenzitással támogat ilyen projekteket, és a piac ezzel a támogatással képes lesz arra, hogy a még lefedetlen kistérségi területekre is eljuttassa a széles sávot.

És úgy vélik, hogy a piaci szereplők valóban elvégzik majd ezeket a fejlesztéseket?

Ez a keret ezt a célt szolgálja, erre használható fel, és a piaci szereplőkben van is hajlandóság a fejlesztésre.

Valóban úgy gondolja, hogy 2013-ra Magyarország minden egyes szegletében elérhető lesz a széles sáv?

Szó szerint százszázalékos lefedettség soha nem lesz. Ha a 98-99 százalékot elérjük, akkor már elégedettek lehetünk, és erre van is reális esély.