Egy kis beruházás? A retro egyre drágább

Vegyük csak az itthon legelterjedtebb régi mikrogépeket. A Commodore 64 és a Sinclair ZX Spectrum, valamint a szintén 1984-es bejelentésű a TVC iskola-számítógépeket. A szintén itthoni specialitássá vált Enterprise 128 1985-ös, az Amiga is 1985-ben indult hódító útjára, tehát a legtöbb retro háziszámítógép jelenleg legalább 30 éves.

Ez egyrészt műszaki buktatókat is hord magában: a régi alaplapok ennyi idő alatt korrodálódhattak, a kondenzátorok jelentős része mára elromlott, azaz kevés működőképes mikroszámítógép létezik. A legtöbb generálozásra szorul, amihez nem könnyű szakértőt találni, és nem is feltétlenül olcsó mulatság. Az eltelt hosszú időszak elején az emberek mindinkább meg kívántak szabadulni a régi gépektől és beszerezni egyet a befutott PC-k közül, sok esetben pedig egyszerűen kidobták az elavultnak ítélt készülékeket, melyeknek akkor még kevesen tulajdonítottak muzeális értéket. (Ha visszaemlékszünk, rengeteg HT1080Z volt az iskolákban, ezeket anno egyszerűen kidobták, ma alig-alig találunk belőlük.) A HT2080Z már eleve ritkaság volt, ma gyakorlatilag beszerezhetetlen.

Ami ezekből a géptípusokból megmaradt, azt a kilencvenes években még visszafogott áron, párezer forintért vásárolhattuk meg, ám húsz év után elkezdtek felkúszni az árak, hiszen ritkábbak is lettek ezek a műremekek és a kereslet is nőtt. A 80-as években diákéveiket töltő generáció rájött, hogy a PC kiváló, de cseppet sem hangulatos, és jó lenne birtokolni megint egyet az első számítógépből, amin játszottak, tanultak. Ma már elég rendes összegeket kérnek el a viszonylag gyakori 8 bites modellekért (pl. Commodore 64) is, az Amiga modellek szinte megfizethetetlenek, és a hazai különlegességek árát is felfelé tornásszák az eBay-lovagok.

A legolcsóbban azok juthatnak hozzá „első szerelmükhöz”, akik a Commodore 64 tulajdonosok világszerte akkoriban legalább 20 milliós táborát gyarapították: ez volt a világ legnagyobb mennyiségben eladott mikrogépe. Egy működőképes példányért adatmagnóval legalább nyolcezer forintot elkérnek – és akkor még szerencsésnek mondhatjuk magunkat: nem ritka és sajnos nem állítható be túlzónak a 15 ezer forintos ár sem. Szerencsére a hazai kínálat gazdag, érdemes válogatni. Ha floppymeghajtót is szeretnénk (a VIC1541 viszonylag könnyen elérhető ma is), akkor számoljunk hozzá az árhoz még legalább nyolcezret. A Commodore 64-esek egyik gyenge pontja a SID szintetizátor lapka, amely sok gépben meghibásodott ez alatt a 30 év alatt – pótolni nem könnyű, érdemes a hangot ellenőrizni vásárlás előtt.

Annak idején sok Commodore 16 és Plus/4 tulajdonos kissé becsapva érezte magát világszerte, a hibás marketinggel piacra dobott gépek nem voltak kompatibilisek a C64-gyel, gyengébb hanggal és grafikával dicsekedhettek, kiváló BASIC interpreterüket pedig a játékos közönség nemigen értékelte. Emiatt Kelet-Európában kötött ki végül a legtöbb, a hazai iskolák több mint 10 ezer színes iskolagéphez juthattak 1984-ben, elég olcsón. Ma mindkét modell beszerezhető 13-15 ezer forintért – ha szerencsénk van, akkor olcsóbban is. A kínálat nem túláradó, így ha valaki ilyet szeretne magának, akkor jól teszi, ha mielőbb lép. Ha kipróbáljuk a gépet, akkor Plus/4 esetében nyomkodjuk végig a billentyűket is: a klaviatúra alatt sajnos itt is fólia lapul, mely elöregszik, javítása pepecs munka.

Sokaknak a gumibillentyűs Sinclair ZX Spectrum 48K (esetleg 16K) jelentette az első gépet Magyarországon, mivel ez jóval kevesebbe került, mint a C64. Ma mégis többe kerül egy Spectrum, aminek az oka, hogy ebből a gépből jóval kevesebbet adtak el (5 millió darab körül – persze a rengeteg keleti klónt nem számítva).

Ha nincs túl nagy szerencsénk, akkor az alsó ár általában 15 ezer forint, ha a csomagolás is megvan akkor pedig nem ritkán 20 ezret is kérnek egy-egy ilyen matuzsálemért. A ZX Spectrum+ általában ritkábban akad horogra, és esetében inkább a 20 ezer forint a jellemző ár. A Spectrum 128, a Spectrum +2 és +3 modellek itthon sajnos nagyon ritkák, leginkább külföldről lehet beszerezni őket, teljesen változó áron (20-60 fontért, azaz kb. 7800-23 ezer), ekkor viszont a szállítási költség elérheti a 40 fontot is. A Spectrum gumibillentyűi és a Spectrum+ és 128 kemény gombjai alatt is végül egy fóliabuborékos érzékelőpanel dolgozik, ami gyakran hibás, szerencsére külföldi webshopokból azért pótolható. A konstrukció egyik elemi lapkája, az ULA viszont nem igazán váltható ki semmivel, e nélkül pedig nem működik a gép, így lehet, hogy pár évtized múlva már csak FPGA alapon újraalkotott modern Sinclair hardvereken dolgozhatunk csak.

Az Amiga nevét nem csak a retró miatt keresik, a keményvonalas amigások: ha anyagilag megengedhették maguknak, a PC-s évtizedekben is ragaszkodtak gépükhöz, és nem váltak meg tőle. Azért mindig hirdetnek néhány Amiga 500-as és 600-as modellt, de legtöbbször ma már 40 ezer forint feletti áron. A rajongók (és újrarajongók) körében legnépszerűbb a jól bővíthető és még talán megfizethető Amiga 1200, mely minden extra nélkül is csak szerencsés esetben van meg ötvenezerből, a hozzá illeszthető Blizzard 68060-as CPU bővítőkártya ára pedig külföldi forrásokból is 100 ezer felett jár. A ritkább modellek, mint amilyen a 4000-es az eBay-en olykor megtalálhatók, legtöbbször 200-300 ezer forintnak megfelelő áron, úgyhogy ebbe az irányba csak az kutakodjék, aki igazán megengedheti magának.

Az akkoriban komoly Commodore-konkurenciának számító, itthon nagyrészt zenészek által használt 16 és 32 bites Atari gépek (ST, Falcon) jóval olcsóbbak, igaz jobbára csak külföldi forrásokból hozzáférhetők. (Atariból itthon jobbára csak a 8 bites 2600-as konzolt hirdetik.) A 16/32 bites Atari ST 520 és 1040 már 50 font (kb. 19 ezer forint) alatt is megtalálhatók az eBay-en, a jó állapotú, extrákkal, kiegészítőkkel ellátott modellek körülbelül 100 fontért (kb. 39 ezer forintért) vihetők.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!