Mi a baj veled, tévé?
Akármerre nézünk, okostelefonba bújó embereket látunk, akik hazaérve ugyanazt a képernyőt bújják tovább, esetleg egy számmal nagyobbra, táblagépre váltanak, ha otthon szeretnének tovább „kockulni”. Most nem nyitnánk vitát arról, hogy ez milyen hatással van az egészségre és a családi kapcsolatokra, inkább azon problémázunk, hogy miért mellőzzük az okostévét mint információforrást? A tévé szó szerint egy nagy ablak lehetne a világra – és nem csak a filmeken keresztül –, mégsem használjuk ki, hogy nagy, és kényelmesen, karosszékből használható.
Meglehet, hogy akármilyen nagy készülékről is van szó, mi, tapasztalt kütyüfelhasználók egyszerűen beskatulyázzuk – persze csak képletesen szólva. Jó pár éve annak, hogy a lapostévék elkezdtek hódítani itthon is, és akkor még valóban kifejezetten hagyományos tévézésre, DVD vagy Blu-ray lejátszására, filmnézésre vettük igénybe a nappali díszét – a legtöbb modellnek esze (illetve firmware-e) ágában sincs, hogy csatlakozzon a helyi hálózatra vagy az internetre. A következő termékgenerációkban már USB lejátszással és DLNA (hálózati médialejátszás) kompatibilitással kedveskedtek a gyártók, így lassan hozzászoktunk, hogy a tévé egyben alapszintű médialejátszó is, és kezdtük ekként is használni – ezt a képességét ma is sokan tartják fontosnak, az igazi házimozi-rajongók pedig roppant hiányosnak. Közben kiváló marketingponttá lépett elő a beépített böngésző, ezért sok közép- és felsőkategóriás tévébe be is égették, csak hogy rádöbbenhessünk: a hagyományos távirányító mennyire alkalmatlan eszköz, ha böngészésről és szövegbevitelről van szó.
A gyártók piacra dobtak jó drága távvezérlő csodákat, melyekre kevesen áldoztunk, de szerencsére a wifis távvezérlés és az okostelefonos távvezérlő alkalmazások lendítettek egy nagyot a felhasználói élményen. Kellett is, mert megjelentek az igazi okostévék, azok a csodák, melyekre alkalmazásokat tölthetünk le, és amelyek zömmel webes szolgáltatásokhoz biztosítanak hozzáférést. Csakhogy időközben elillanhatott a bizalom, hiszen ma az emberek zöme nem gondolkozik okostévében, ha tájékozódásról van szó, mert lábrázást kap a standard távirányítós jelszó- és PIN kód beviteltől. Az útkeresés buktatói elvették a felhasználók kedvét, akik sok mindenre panaszkodnak.
Nem végezhettünk kiterjedt felmérést, de azért jó pár ismerőst vallattunk, és megtudtunk ezt-azt arról, hogy mi lehet rossz vagy jó egy okostévében. Sok panasz volt a távvezérlés hiányosságaira; úgy tűnik, hogy legtöbben a PC-s tapasztalatokhoz viszonyítva közelítjük meg a kezelőfelületet, és hiányoljuk az egeret és billentyűzetet – ezek persze kanapén ülve amúgy is kényelmetlenül használhatók. Vannak, akik mégis ezen a bevált úton járnak, ők viszont nem okostévét, hanem Android-alapú smart tv box terméket választanak inkább, amivel feltuningolhatják a pár éve vásárolt, még ma is megfelelő képminőségű készüléket. Az is kitűnt, hogy nem mindenki használja az okostelefonját távirányító helyett (persze sok modellhez nem is lehet), de aki igen, az ezt jobbnak tartja a távirányítónál.
Sok a panasz az alkalmazásválasztékra is, és leginkább a kisgyermekes szülők azok, akik ebből a szempontból jót tudnak mondani, ugyanis néhány babaoktató alkalmazás nagyon bejön a gyerekeknek, és ők könnyen megtanulják használni a tévé menüjét, távirányítóval is kikeresik maguknak a kedvenc rajzfilmjüket a YouTube-on (még nem olyan finnyásak, mint mi). Ugyan minden platformon van YouTube alkalmazás, de ennek minőségével sem mindenki elégedett, akad aki inkább az okostelefon képét küldi ki a tévére, és annak YouTube alkalmazását használja inkább. Az biztos, hogy a telefonos alkalmazáskínálat jobb, a tévében inkább a műsorújság és a rögzítési funkciók (PVR) az igazán kedveltek és használtak.
Vannak, akik tartanak a tévé (illetve a platform) erkölcsi elavulásától is, azaz attól, hogy néhány év múlva már nem fog működni a YouTube app, és a gyártó nem ad ki újat, hanem el akarja adni újabb tévékészülékeit.
Úgy tűnik, hogy nagy mérete, jól olvasható képernyője az, ami miatt a tévé sosem lesz olyan személyes kütyü, mint a mobil. Az emberek közösségi (családi) eszközként gondolnak a tévére, ami nem véletlen, hiszen a készülék általában a közös használatú nappaliban áll, ahol jönnek-mennek a családtagok. Így aztán szívesen néznek rajta együtt filmeket, tévét, de kevésbé szívesen venné azt bárki is, ha privát levelezésébe, Facebook-üzeneteibe más is beleolvasna a válla felett vagy akár az ajtóban állva. Az elektronikus közösségi életünk hiába érint több tucat vagy több száz embert, mégis magánszféraként éljük meg, és nem szívesen tárjuk mások elé, így efféle célokra továbbra is marad a telefon és a táblagép vagy a jó öreg PC. Megeshet tehát, hogy feleslegesen fárasztják magukat a gyártók integrált közösségi alkalmazások fejlesztésével? Akárhogy is van, most már minden tévé okos lesz, ezzel nem árt megbarátkozni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
