Új hozzászólás Aktív témák
-
Mire szavazzak? Miben küzdjenek meg a szünetben?
-
Dani osztja az Észt Mohnak?
Milyen alapon? Amit ő leművelt virággal, az semmivel sem különb!
Most elítélik Moht azért, hogy azt csinálja, amit előre megbeszéltek.
Nem szabadott volna Mercivel kezdenie, hiába mondta, amit mondott, a kislány nem tudja feldolgozni, hogy nem az van, amit ő akar, nem körülötte forog a világ.
-
Pontosan, annyi, hogy józanon jobban leplezi, de ki tudja mit művelt volna, ha Bálint nem csillapítja le és fogja vissza.
Amúgy a nagy macsó Dani egyértelműen féltékenységből cselekszik. Hiába mondja, hogy nem szerelmes Virágba, minden baja Moh-val szemben a féltékenység. Ráadásul teszi ezt úgy, hogy szerintem semmi alapja nincs rá. Ő a kemény tapasztalt keményfiú! Hiszi magáról! Pedig csak egy kisfiú még, szerintem éretlenebb, mint Moh.
-
Nagyon fárasztó már Merci. Ha meg ott maradt volna, akkor az lenne a baj, hogy miért kelt benne felesleges reményt. Moh megszívta.
-
Amikor azt hiszem, hogy Retardo már nem lehet nagyobb paraszt, mindig meglep.
-
Mindjárt jön a szópárbaj, érdemes lesz meghallgatni ciGádzsina megdönthetetlen érveit.
Ha csak ezt látnám belőlük és semmi többet nem tudnék róluk akkor sem látnék 1% esélyt sem arra, hogy ciGádzsinára szavazzak. Még az utolsó pillanatban is maga alatt vágta a fát.Amúgy ez a félidei live adás kritikán aluli volt.
-
-
-
Aki kínosnak érezte a múltkori tánc párbajt, és szereti az ilyesmit, annak ajánlom ezt a mostani rap-et. Ez volt az igazi szekunder szégyen.
-
-
Ez csalás. Vagy tényleg 100-ból 32 hülye él az országban?
[ Szerkesztve ]
-
Fru szomorúnak tűnt! De ne higgye senki, hogy ciGádzsina miatt! Most tudatosult benne, hogy ők a következők.
Bár sajnos Dani féltékenysége és Merci butasága bekavarhat.
-
válasz LamaCube #1619 üzenetére
Kemény párbaj lenne, kár, hogy nem tudja, hogy még Vivi használt arcmaszkja ellen is kint maradna.
Addig nézzétek meg a RAP parbajt.
-
válasz Geri Bátyó #1621 üzenetére
ciGádzsina találta ki, amikor lerajzolta Bálintot. Valószínű nem tudta, vagy merte leírni, hogy dick. Vagy hallomás útján így dekódolta.
[ Szerkesztve ]
-
Amiket megjegyeztél Fruról az még jobban emlékeztet valamire. Csak 1 perc, érdemes végig nézni. [link]
szerk.:
Elsiklottál a leglényegesebb felett szerintem a szópárbajról. Bálint nagyon bevihette volna az erdőbe ciGádzsinát, ha jobban beleáll abba, pár kérdéssel, amikor azt mondta rá, hogy milyen szar ember, mert nem emlékszik semmire és milyen aljas volt, amikor Gábort büdösnek rajzolta le. Én megkérdeztem volna, hogy ezért haragszol rám, mert büdösnek rajzoltam Gábort? Még pár izgalmas kérdés, és azzal zártam volna, hogy Gina Te nem emlékszel, hogy Te kit rajzoltál? Tudod, engem, mert én modellt ültem és nem is rajzoltam.
Még ebbe is belebukott a sötét hülyéje, de a fészbúkon a rajongóinak ez sem tűnt fel.[ Szerkesztve ]
-
-
Meg rájuk is ütne, ha Fru bent incselkedne mondjuk Bálinttal, hogy milyen ribancot neveltetek vén buzik! Püff, egy pofon!
Ez igazából nem lenne vicces, ha megtörténne, de ettől a gyökértől kitelik.
Esetleg küldene be egy másik vicces pólót Frunak, ahol a szüleivel áll egy képen késsel a kezében.
-
-
-
-
-
-
Két ilyen mocsadék idiótát még tényleg nem láttam a VV évadokban.
Úgy hazudnak, úgy mondják az "igazukat" mintha nem tudnák, hogy kamerák rögzítik amit tesznek, kimondanak, és azt kint a nézők látják.
Ha ezek együtt maradnak jól megnyerték maguknak egymást. Nem lepődnék meg, ha előbb-utóbb a kékfényben látnánk őket.
-
Azért Virág szüleit sem irigylem! Milyen lehet ezt a TV-ben nézni?
Holnap meg majd a meló helyen, vagy még a szomszéd gratulál nekik, hogy szevasz Bélám láttam a lányod tegnap a TV-ben, jól fenékbe rakták, ez igen!
-
-
-
Figyeljétek anyuka fejét a végén!
-
Én nézni tudom, de letölteni nem.
Párszor Anikó rendesen "beszól" Arandának. Értsd, hogy szembesíti a valósággal.
Megkérdezte tőle, hogy szerinte kinek van a legtöbb követője, Aranda rögtön rávágta, gyűlöletből, hogy Bálintnak, erre Anikó közölte, hogy nem, és hogy semmit nem számít a nézők szemében, hogy valakinek hány követője, mert nem ez alapján döntenek, csak az alapján döntenek, amilyen a játékos valójában.Aztán szóvá tette, hogy mindenkit kibeszélt, még ciGádzsinát is, illetve azt is elmondta neki Anikó, hogy Mercivel nem is volt baja, csak azon az egy mondvacsinált ürügy okán vitte ki, és ráadásul szánt szándékkal provokálták Fruval, hogy valami "bajt" csináljon.
Én csak így beletekergettem, de pont ezeket láttam.
-
Dani még mindig csak féltékeny, és ebből adódóan minden apróságot felnagyít Mohval szemben és azokat negatív mondanivalóval tölti fel, ha van alapja, ha nincs. Legtöbbször nincs, és nem is igazán van joga Moht számon kérni. Virág pedig teljesen a befolyása alatt áll. Hiába lenne okos kislány, és fejlődhetne bármivé, jelenleg egy Dani visszhang.
Azt sem értem, hogy miért zavarja őket, ha valaki örülni mer, mert a 3. párbajáról is visszatér.
Elég nagy teher lehetett rajta, mert nagy a tét, és már harmadszor kellett megmérkőznie Bálintnak, úgyhogy szerintem természetes, hogy amikor visszatér, akkor kiszakad belőle a feszültség. Ha Daninak kellett volna elviselni, vagy Retardónak azt, amit a stúdióban Bálint kapott, lehet tettlegességig fajult volna a dolog. Szóval nem vagyok olyan, hogy bármit elnéznék Bálintnak, mert kicsit értelmesebb, mint a többi, da ha valamiért el kell ítéljem az nem az, hogy egy ilyen stresszhelyzet után kicsit felszabadultan örül. -
Sokan azt mondják, hogy milyen unalmas lesz a műsor, ha Gina, Recsi, Fru kiesik, ezt akarjuk? Mit nézünk majd a szent 7-est?
Igen, én ezt akarom, mert ez szórakoztató tud lenni, és nevetni is lehet rajtuk, a másik oldalról az alpári tahóság, kötekedés, agresszió engem nem szórakoztat.
És azt is mindig mondják, hogy a nagy 7-es csapat, akik mindig mindent megbeszélnek és kitaktikáznak.
Ez azért bosszantó, mert nem így van! Más nem látta, hogy nem ők csináltak csapatot? Sőt, hogy más szavaival éljek ők csak a maradék, a selejt. Mert igazából úgy történt, hogy Gáborék vonultak külön, alapítottak egy csapatot, a többiek pedig csak szimplán nem akartak részt venni ebben. Most, hogy így sült el az egész, a retardáltak fordítva látják az egészet.Nem kellett azért összebeszélni, hogy egy Gábort megpakoljanak jelekkel, elintézte magának a dolgot, mint ahogy ment volna Fru, vagy Retardó is ciGádzsina helyett, ha nem szólnak bele a játékba a kendőkkel.
És akkor még benyögi, a Retardó, hogy most kéne egy csavar kintről, ami még nem volt, megszórni őket lila kendővel? Ez teljesen hülye? Most kapott ő meg a köpőtársa lila kendőt ajándékba, amivel megmenekültek a kieséstől, erre nekik már minden héten kéne? Amúgy is mit aggódik, ő megnyeri a játékot, és Fru is kint hagy mindenkit.
-
Letöltöttem nektek, és felraktam a drivera.
Szedjétek le ha kell valakinek, hogy foglalja a tárhelyt, mert 1 hét múlva törlöm.
[ Szerkesztve ]
-
Dani és a féltékenysége már szánalmas!
Egyébként én ezért nem kritizálnám Moh-t! Megpróbálta annak ellenére, hogy tudta, semmi értelme az egésznek, ez egy nagyon hülye feladat volt, akkor sem sikerült volna, ha még több órán keresztül próbálkozik.
-
Az előzetes alapján Fru holnap egy újabb énjét ismeri meg Recsikének! De nem baj, mert ez is ő, és ettől igazi férfi!
-
Retardó majdnem 110 Kiló, és megértem, hogy nem volt kedve futni, meg éppen kajált, de, hogy bele sem akart kezdeni az nagyképű, önelégült dolog volt a biztonság tudatában.
Bálint azért nem jelentkezett, mert ő csinálta a labda kapkodást. Tehát ő már letudta a rekordkísérletét. Minden feladatra mást kell "küldeniük" a lakóknak.
Viszont a labdakapkodás olyan feladat volt, amit érdemes volt megpróbálni, mert bármi lehetet.
De ez a szívószál tömködés egy értelmetlen, és lehetetlen hülyeség volt, Moh ennek ellenére megpróbálta. Én sem értem, minek kötött bele, ez egy idióta feladat volt, ha mostanáig csinálná, akkor sem tudta volna azt a mennyiséget betömni a szájába. Teljesen felesleges volt azzal oltogatni, hogy feladta. Mert ez kb. olyan volt, hogy állj ki az udvar közepére, és addig csapkodj a karoddal, amíg 10 másodpercig 1 méteres magasságban tudsz lebegni. És ha van rá 3 órád, akkor ne add fel 1 óra után, mert hátha sikerül. -
Fru megérdemli, ha ennyire hülye, mert nem kéne elviselnie ezt a terrort.
Vivin megint jót röhögtem.
Az előzetesben pedig azt láttam, hogy Dani már túltolja ezt az egész hisztijét, és ami szomorú, hogy Virágot is befolyásolja. Sajnos most már nem jó irányba, hanem az önző kis céljai érdekében. Hallom a belevalóban a betelefonálók azt mondják Dani lesz a győztes. Én meg remélem nem.
-
Volt idő, mikor kezdtem azt hinni, hogy menthetők, de sajnos nem. És akkor lesznek még lejjebb, amikor a kiválasztáson jelet raknak Mohra és Mercire.
Az a baj, hogy sokszor csak mondaná, de nem tudja elmondani, hogy mit akar, csak az jön ki belőle, hogy tesó, izé, érted, tudod, vágod, hogy izé tesó, ez nem frankó, mert unfrankó.
Egyszerűen nincs megfelelő szókincse, és a gondolatait nem tudja rendesen szavakká formálni úgy, hogy a végére ne egy se füle se farka katyvaszt halljunk sokszor.
[ Szerkesztve ]
-
Tényleg Daninak kell a pszihomókus! A semmit látja. Ezen a semmin már túltette magát.
Totál idióta lett. Eleve egy olyan dolgot hoz fel, ami csak egy poén féle volt, aminek nem volt semmi komoly tartalma. Egy épeszű ember ezt fel tudná fogni, de Dani már nem az. Virágról majdnem elhittem, hogy lehet önálló gondolata, de látom, hogy nincs.Most szépen telik az idő, és Fru kikerült a fókuszból, valószínű menteni próbálják a menthetőt a szerkesztők, ás inkább adásba raknak valamit egy nem létező konfliktusról, bocsánat, rosszul mondom, mert létezik, de csak egy képzelt dolog alapján. Sőt, nem is egy ilyen képzelt dolgot látunk, mert már Virág is össze-vissza beszél. Legalábbis én nem értettem, miről magyaráz Robinak, mi baja van Mercivel? Az eddig látottak alapján neki Retardóra kéne tegye a jelet, senki más nem alázta úgy le. Érdekes, hogy Dani is azon a buli alatti hülyeségen kattog, ami Mohval történt, de Retardóval, meg haverkodik.
-
Én a Dani - Virág párosra szavaztam. Ha esetleg tényleg küldenek be terapeutát, az leginkább rájuk fért volna. Mohék ugye nem egy pár, Retardó meg menthetetlen.
Fru szemmel láthatóan üzemmódot váltott. Szerintem is egy teljesen más Frut ismernénk, ha nem csatlakozik a debil klánhoz, hanem beállt volna Bálint mögé már az első párbajon.
-
Az, hogy lenyomnak egy menetet, az nem jelenti azt, hogy egy pár. Vagy mindenki aki elmegy egy örömlányhoz az szerelmes is lesz belé? Ez lehet csak simán a fizikai szükséglet kielégítése. Mondjuk jobban jár ha megrakja, mert legalább neki is lesz valami sikerélménye, ha majd egyszer visszagondol erre a játékra.
-
De hát nem tudtad? Ők nem b@sznak?
Dani csak fenékbe tolja, és az nem számít szexnek, elmondta.Én is néztem az összefoglalót és pont arra gondoltam, hogy milyen aranyos lehetett volna ez a Fru ha végig ilyen, de furcsa úgy nézni ezeket a képsorokat, hogy közben ott vannak előttünk a pár héttel ezelőtti tettei. Én is írtam, hogy teljesen más karakter lehetett volna belőle, ha nem áll be a gyökerek közé. Most már késő, már csinálhat bármit teljesen elb@szta.
Retardo és Dani szóra sem érdemes, valami nincs rendben velük. Előre sajnálom azokat, akik majd a párjaik lesznek. Nem csípem Fru-t, de még neki sem kívánok ilyen barátot, férjet.
Azt írták ki, hogy Merci (18). De nem tudom elhinni, hogy azzal a rotációskapafogú csávóval összeállt volna.
[ Szerkesztve ]
-
Virág és Fru tudja, hogy ha a kedvesükkel maradnak, nincs többé strandolás, szolizás, uszoda, wellness pihengetés, szaunázgatás, stb.? Már mondtátok, de szerintem is igen hülyének kell lenni, ahhoz, hogy egy fürdőruha felső ne férjen bele, de a seggből-szájba kendőzettlenűl pedig simán.
Nem tudom mi a helyes megfogalmazás. hogy Moh küzdötte fel magát nálam, vagy Dani - Virág le, de ha Moh-t küldik, akkor azok ellen, akit kivihet én Moh-ra fogok szavazni, Dani és Virág ellenében is. Robit, Vivit, Mercit, nem fogja vinni.
-
Én emelem kalapom Fru teljesítménye előtt, minden elismerésem az övé ezért az építményért!
De ez a Retardo mekkora gyökér, milyen szerelme neki Fru? Miért nem örül együtt a sikerének?
-
-
Most nem tudok mit írni, mert elfogyott a nyomdaképes szókészletem, hogy Retardót minősítsem!
Szerencsétlen Moh, meg a semmiért fogja ma a jeleket kapni.
És ez számomra felfoghatatlan! Ha hosszú évek óta házasok lennének, esetleg lenne gyerek is, akkor egy ilyen összekapás után lehetne mérlegelni ezt, de így, hogy 50 napja ismerik egymást, és semmi közös múltjuk nincs nincs mit megbeszélni. Aki most ilyen, az később csak sokkal rosszabb lesz! Ki kell adni az útját és elfelejteni örökre!
[ Szerkesztve ]
-
Azért ez jól volt összevágva! Szaladtam a röhögéstől! A gyilkos fej, a kill bill zene alávágva, az eszméletlen nyomulások, ahogy Moh szinte ráveti magát Frura! És a végén a tü-tü, amikor Dani a kukijához nyúl.
-
Jelenleg nem látok más opciót, mint, hogy Retardó kihívottja Moh lesz. Ha szerdáig nem történik valami, akkor ez nem nagyon változhat.
Márpedig amennyire látom Retardót annyira utálja mindenki, hogy teljesen esélytelen, hogy Moh ellen visszamenjen.Az hagyján, hogy Dani hülyén fog kinézni Retardó mögött, ami igaz, de Virág hova áll? Igazából Mohval semmi baja nem volt, csak Dani beszélte tele a fejét hülyeséggel, Retardó viszont rendesen lealázta. Moh mögé nem állhat, mert akkor szembe megy Danival, tudjuk, hogy az hová vezet, ha pedig Retardó mögé áll az a szánalomhegy csúcsa.
[ Szerkesztve ]
-
Ja, ha esetleg nem látták volna a mai műsort, valaki szóljon már Fru szüleinek, hogy vasárnapra öljenek le egy disznót, vágjanak baromfit, mert érkezik a vejük.
-
Vivi számomra eddig pozitív csalódás. Az első héten míg a gyíkemberekkel volt, a maradék hajam os ki hullott tőle, ki nem állhattam. De mivel olyan dolgokat nem művelt, mint mások, amiket ne lehetne megbocsájtani, mára eléggé megkedveltem.
Az a durva, hogy bárki megy ki Retardóval, sima ügye lesz. Ehhez képest Aranda párbaja az izgalom csúcsának számított.
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Milyen légtisztítót vegyek?
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- alza vélemények - tapasztalatok
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Posta, csomagküldés
- Videós, mozgóképes topik
- További aktív témák...
- Dell Latitude 3310, 13,3" HD Kijelző, I5-8265U CPU, 8GB RAM, 256GB SSD, WIN 10/11
- GameBoy Advanced SP (AGS-001) + Final Fantasy V és némi ajándék.
- Samsung Galaxy TAB A8 /// Szinte ÚJ // Számla + GARANCIA
- Acer játékra is,15,6", FullHD,6.gen.core i7,GT940 4!!/6GB VGA,8GB Ram,SSD+HDD,jó akku
- Dell Latitude E7470 - i7 6600U / 8-16GB RAM - számla, 6 hó garancia
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest