Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • thyeby

    őstag

    válasz ácsszerzet #22491 üzenetére

    Mostmár kezdelek érteni.

    Nos:
    Az ilyen nagy dögök nem ismernek olyan kést, amivel ne tudnának megbírkózni. 2 Kw az akkora brutál erő, hogy akár a lombosnak is nekimehetsz akármelyik késsel, amit csak kapsz bele. Általában a kontraprofil marások, a szappanmarók igényelnek erős motort. Szóval azok a kések, amiknek az átmérője jó nagy.
    És persze a pici késeket is tudja egy ilyen vadállat. Itt megjegyzem, hogy amíg a kisebb gépeket szokták forgatni akár 30 ezerig is a pici késekkel, addig a nagyobbak úgy 20-25 ezernél nem mennek feljebb. Nyilván egy nagy kés kerületi sebessége olykor így is nagyobb lesz, mint egy pici késé 30 ezren. Tehát itt visszafele van némi korlát.
    Fontos azonban figyelembe venned, hogy ezeknek a 2Kw, és fölötte gépszörnyeknek tekintélyt parancsoló súlyuk is van. 5-6 kilónál nem adják alább. Ez azt jelenti, hogy ha te zömmel csak pici késeket tennél bele, és azzal gyalogolnál 4-6 méteres anyagokon, hát akkor ezt a nagy gépet bizony sokat kellene cipelni.
    Sokan beleszaladnak ebbe a dologba, mert ugye a Makita RP2300FCX. a maga 130 ezer forintjáért nem ismer lehetetlent, míg egy kisebb gép már ott becsődöl, hogy D=12 mm-es a marószár. Aztán emelik, cipelik a mindentudót, ha kell, ha nem, és bizony 40 fokos kánikulában dörmögnek az orruk alatt, hogy jobb is, olcsóbb is lett volna inkább egy kisebb gép.
    Gondold csak el, fent vagy 2-3 méter magasban, nem ritkán csak az egyik kezed használható. Na, azzal az egy kezeddel nyúlj egy ilyen hatkilós gép után, és vezesd szépen a forgó kést ott, ahol kell. De ha lent vagy a földön, akkor is. Az ember elbíri ezt a gépet egy kézzel, mégis, két kézzel szoktunk utána nyúlni.

    Köztes megoldás, hogy megállsz valahol 1.600W tájékán, de a legjobb megoldás, hogy veszel kicsi marót is, meg nagyobbat is - csak ugye az még drágább akkor.

    Azt javaslom, hogy menj el egy gépkölcsönzőbe, kérj ki egy napra egy ilyen nagy Makitát. Ha egy napig dolgozol vele, akkor pontosan fogod tudni, hogy neked ez kell, vagy inkább más.

    Egy dolog valószínű. Ha megveszed ezt az RP 2300 FCX-et, nem fogsz csalódni benne.

    [ Szerkesztve ]

    Több fa van, mint asztalos!

  • mdk01

    addikt

    válasz ácsszerzet #22491 üzenetére

    Én sem ajánlom ezt a nagy dögöt neked. Teljesen rendben van ami thyeby írt.

Új hozzászólás Aktív témák