VR-pornó kiállítás: túl sokan mentek el

Ma még fel sem tudjuk fogni, hogy a virtuális valóság technológiai fejlődése egyéb kiegészítőkkel kombinálva hová fog elvezetni. A szexipar már sejt valamit.

Már többször írtunk arról, hogy napjaink egyik leggyorsabban fejlődő technológiája, a virtuális valóság (virtual reality – VR) kiváló alkalmazóra lelt a pornóiparban – az egyik legnagyobb portál, a PornHub nemrég külön VR-csatornát is indított. Különösen népszerű ez a technológiára fogékony Japánban, ahol nemrég rendeztek meg egy ilyen tematikájú kiállítást, és itt kipróbálhatóak voltak a legújabb eszközök és megoldások.

A tudósítások – főként a résztvevők blogbeszámolói – szerint igen nagy sikere volt a kiállításnak, méghozzá annyira, hogy az érdeklődők nagy száma és felajzottsága miatt átmenetileg le is kellett állítani a programot. Leginkább emiatt került bele mindez egy napja a világsajtó tudósításaiba.

Ugyanakkor érdemes más szempontból is megnézni. Mégpedig azért, mivel kiválóan látszik a kiállításon, hogy a hardveres és szoftveres fejlesztések micsoda kiváló kombója jött létre ebben a szegmensben – olyan felvirágzó iparág első lépéseinek lehetünk tanúi, mely egyrészt dollár milliárdokat fog hozni a közeljövőben az érintett vállalatoknak, másrészt tipikus példája az igények kiszolgálásának, illetve feltámasztásának.

Ugyanis a VR már önmagában is óriási élményt adhat a felhasználóknak, ám ha ezt összekombinálják valódi, fizikai segédlettel, az olyasmit idézhet fel, amiről korábban csak sci-fi könyvekben olvashattunk.

Jelen pillanatban a szoftveres fejlesztés jár az élen, de ne legyen kétségünk a felől, hogy a VR-hoz kapcsolódó hardveres fejlesztések is hamarosan utolérik ezeket – a piac az piac, a bevétel az bevétel.

Hogy a férfiak és a nők akarnak-e az igazi szex helyett virtuálisat? Könnyű rávágni a választ, hogy: nem. De a tokiói kiállítás azt sugallja, hogy ez a kérdés nem ennyire egyszerű – az itt résztvevők nem egyszerűen pótlékot akartak, hanem valami mást.

Üdv a 21. században!

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig az a nézet tartotta magát, hogy az igazi játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szükségük. Ez mára megváltozott, és a gamer laptopok sem maradnak le az asztali nagytestvér mögött.

Azóta történt

Előzmények