Veletech: tombol a virtuális valóság

Hirdetés

Világszerte egyre több cég foglalkozik a virtuális valósággal kapcsolatos eszközök és szoftverek fejlesztésével, így nem túl meglepő módon ezek a megoldások a Veletechen is felbukkannak. Természetesen a szemüvegeket, alkalmazásokat ki is lehet próbálni a helyszínen. A téma népszerűségét jól jelzi, hogy az összes VR-es stand körül nyüzsögnek az emberek, az eszközök tesztelésére várakozók pedig egyre többen vannak. Aki végzett, széles vigyorral távozik és többen tervezik, hogy mennek még egy kört.

Veletech 2016 Virtuális Valóság Veletech 2016 Virtuális Valóság
Veletech 2016 Virtuális Valóság [+]

A Nemesys Games fejlesztőcsapata két komplett VR szobát rakott össze. Itt a körben elhelyezett kameráknak köszönhetően járkálni is lehet, azaz fizikai mozgást végezve lehet lépkedni a virtuális térben. Ez a megoldás sokkal gyorsabb, pontosabb navigációt tesz lehetővé a vezérlőperifériák használatához képest. Az Oculus Rift DK2, illetve HTC Vive szemüvegekkel érkező cég tervei között szerepel, hogy még idén nyáron megnyitják első állandó, nyilvános szobájukat, ahova bárki betérhet (mint egy játékterembe), és ott akár barátaival együtt szórakozhat a különféle szoftverekkel.

Veletech 2016 Virtuális Valóság Veletech 2016 Virtuális Valóság
Veletech 2016 Virtuális Valóság [+]

A Samsung is elhozta saját megoldását, a telefonnal együtt használható Gear VR-t. Természetesen a nemrégiben bemutatott, csúcskategóriás S7-et dugták bele, így a Veletechen a lehető legtöbbet hozzák ki ebből a technológiából. A vállalat kiállított egy hullámvasút kocsit, amivel még nagyobb élmény kipróbálni a látványos hullámvasutas alkalmazást. Ez is elég jól demonstrálja, hogy milyen élményt is nyújthat a virtuális valóság.

Veletech 2016 Virtuális Valóság Veletech 2016 Virtuális Valóság
Veletech 2016 Virtuális Valóság [+]

A Possible Games egy magyar cég, többek között virtuális valóság rendszerekre is fejleszt alkalmazásokat. Ilyen például a több díjat is elnyert Adventures of Poco Eco VR verziója, amelyet ki is lehet próbálni a rendezvényen. Szintén érdemes a szintetizátorral irányítható alkalmazásukat is kezelésbe venni. Itt a hangszer billentyűinek nyomkodásának hatására "mozog" a felhasználó, és változik a környezet. Ez a program egy tökéletes példa arra, hogy a virtuális valóság hogyan kapcsolódhat akár kortárs művészeti ágakkal.

Azóta történt