Egy múlt szerdai razzia során a rendőrség lefoglalta a Magyarországon legnagyobbnak tartott warezszervert, és legalább egy, a szerver üzemeltetésével vádolt magánszemélynél házkutatást tartott – írja a p2pinfo.hu oldalra hivatkozva a HWSW. Az internetes informatikai lap azonban úgy tudja, hogy a „kenyér” néven ismert ftp-hálózatból nem a központi szervert, hanem csupán néhány „ártalmatlan gépet” kapcsoltak le a hatóságok, a rendszert pedig az üzemeltetők elővigyázatosságból vagy félrevezetés céljából állították le.
A „kenyér” warezszerverről állítólag gyakorlatilag minden beszerezhető volt. Az ilyen, legtöbbször több terabájtnyi adatot – többnyire szoftvereket, filmeket, zenéket – tartalmazó szerverekhez havi néhány ezer forintos előfizetési díjért lehet hozzáférni, gyakran erősen titkosított kapcsolaton keresztül, ami jelentősen megnehezíti annak a bizonyítását, hogy szerzői jogvédelem alatt álló anyagokat kínáltak az üzemeltetők. Ilyen esetekben a letöltők tanúvallomására hagyatkozik a rendőrség, már ha sikerül a nyomukra bukkanni. Mivel a zene- és filmletöltés a hazai jogszabályok szerint magáncélú másolásnak minősül, ők ilyen esetekben általában nem vonhatók felelősségre.
Újabb warezszervert foglalt le a rendőrség
- Írta: Barna József
- Forrás: HWSW
Azóta történt
-
Újabb hazai warezszervert iktatott ki a rendőrség
A B-52 a BME gyors egyetemi hálózatán működött, és több helyi topsite-ot is kiszolgált – állítja az ASVA.
Közösségi média 53
Előzmények
-
Warezszerverekre csapott le a rendőrség
A nagyszabású nemzetközi razzia keretében 9 szervert vittek magukkal a nyomozók. Vádemelés még nem volt.
Társadalom 9
-
Újabb csapás: összehangolt FBI-akció a kalózok ellen
Egyelőre nem tisztázott, van-e magyar érintett.
Közösségi média 0
-
Rendőrségi akció magyar warez szerverek ellen
A miskolci rendőrök nyolc szervert foglaltak le az elmúlt napokban.
Biztonság 69
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
gp Két évvel ezelőtt nem várt sikert hozott a Stunlock stúdió számára a V Rising, és most minden földi jóval teletömve kiléptek a korai hozzáférés árnyékából is. Nézzük, mit is hoznak a teljes pompájú véres kalandok!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest