Újabb döfés a hagyományos tv csatornákak a Disney online videótékája

Exkluzív tartalmak, rengeteg film és sorozat lesz majd elérhető online már idén.

Hirdetés

Régóta lehet hallani olyan pletykákat, hogy az egyik legbefolyásosabb stúdió, a Disney saját, Netflixre nagyon hasonló online szolgáltatást indít. A közelmúltban a vállalat hivatalosan is bejelentette, hogy a szolgáltatás létezni fog, és néhány részletet is elárultak a szimplán csak Disney+ névre keresztelt rendszerről. A tervek szerint idén ősszel, november 12-én rajtolna, 7 dolláros, azaz nagyjából 2000 forintos előfizetési díjjal. Az első évben rögtön brutális kínálattal nyitnának, hiszen 7500 sorozatepizód, valamint 500 film (köztük 100 friss alkotás) lenne elérhető a Disney+-on keresztül.


[+]

Köztük olyan alkotások, mint a Star Wars, a Simpson család, a Némó nyomában, a Toy Story, az Oroszlánkirály, hogy csak néhány példát említsünk. Emellett exkluzív tartalmakkal is készül a vállalat, amelyeket csak a Disney+ előfizetői tudnak megtekinteni. Ezek között megtalálható egy Star Wars tematikájú sorozat is, a The Mandalorian, ami sokakat arra késztethet, hogy előfizessenek. Ha minden jól megy, első körben Észak-Amerikában lesz elérhető a Disney online videotékája, és ezt követi majd nem sokkal az európai és az ázsiai régió.

Azóta történt