Barabási Albert-László

A Székelyföldről származó, a hálózatok kutatásában magának már komoly tekintélyt kivívott Barabási-Albert László és csapata újabb nagy port felverő kutatási eredményt tett közzé. A Nature, a tudományos közlemények etalonjának számító folyóirat online kiadásában arról számolnak be, hogy a bostoni Northeastern Egyetemen dolgozó kutató és társai a mobiltelefonok adatainak elemzésével jutottak új eredményekhez.

A hálózatok kutatását igen magas színvonalon képviselő szakember és társai arra áldozták idejüket, hogy megfigyeljék: a mobilok használói milyen útvonalakat járnak be mindennapi életük során, vagyis valójában technológiai segédlettel (helymeghatározás) viselkedéstani kutatásokat folytattak. S hogy mi volt a cél? Aki ismeri Barabási kutatásait, annak nem meglepő, hogy a hálózatkutatás szakembere gyakorlati célok szolgálatában végzi kísérleteit: jelen esetben a 100 ezer mobilhasználó tényleges, a fizikai világban történő mozgása kapcsán a járványok terjedésének természetéhez szerettek volna közelebb jutni, illetve – mivel elméleti szempontból igen hasonló a probléma – az esetleges érdemi eredmények a logisztikusoknak, közlekedésmérnököknek nyújthatnak segítséget tervezői munkájuk során.

A mérések azt a – korántsem meglepő – eredményt hozták, hogy az emberek szokásaik és életmódjuk rabjai: a rendszeresség és változatlanság jellemző rájuk; megszokott útvonalaikat követik, roppant kevés a „rendkívüli esemény”. Döntő többségükben nap mint nap ugyanazokat az utakat járják be, s elenyésző hányaduk követ más mintákat – igaz, ez utóbbiak teljesen kiszámíthatatlanul.

Erre persze természetesen felmerül a cinikus kérdés: de hát ehhez a közhelyszerű megállapításhoz ugyan miért volt szükség kutatásra, az erre elköltött rengeteg pénzre? Barabási erre azt mondja, hogy egyrészt jogos a felvetés, ám mélyebben megnézve az derül ki, hogy nagyobb közösség, népesség mozgásának leírására eddig még semmilyen tudományos módszertan nem kínálkozott; amit tudunk, azt empirikusan, általánosítva véljük ismeretnek, ám a mobiltelefonok követhetősége ma már dokumentálható, biztos tudáshoz vezetheti a kutatókat. (Barabás így előzetesen kiemelte, hogy a közvélekedéssel ellentétben most már rögzítetten bizonyítható és elemezhető, hogy az emberek többsége nem spontán módon, ötletszerűen mozog, hanem pontosan leírható, szabályokat követő minták szerint: a korai adatok arról árulkodnak, hogy az emberek jó része általában egy 10 kilométeres átmérőjű körben éli napjait, 83 százalékuk pedig szinte sosem hagy el egy körülbelül 60 kilométeres átmérőjű körnek megfelelő területet.)

Barabási munkacsoportja egy mobilszolgáltatóval állapodott meg arról, hogy 6 millió számból véletlenszerűen kiválasztva 100 ezer előfizetőjük mozgását (a hívások és az SMS-ek alapján) hat hónapon keresztül kövehetik és rögzíthetik – természetesen úgy, hogy a tökéletes anonimitást biztosítják (a kutatás társvezetője, Cesar Hidalgo közlése szerint 26 karakteres titkosítás védte a számokat), vagyis semmilyen személyes adatot nem kapnak meg a szolgáltatótól. Hasonló kutatás már folyt 2006-ban az Egyesült Államokban, amikor az egydollárosok útját igyekeztek a kutatók feltérképezni. A magánélet védelmében Barabási még azt sem fogja kiadni, hogy a kutatás a világ mely részén zajlott.

Ám a Nature-ben megjelent hír következtében többen is nehezményezték a módszertant, vagyis hogy úgy követtek embereket telefonjuk segítségével, hogy azok nem is tudtak róla – s ez az USA szövetségi törvényei szerint illegális. De mind a nemzeti távközlési hivatal, mind a megkérdezett szakemberek úgy vélekednek, hogy az alkalmazott, anonimitást biztosító módszerek és a gyakorlatilag feltörhetetlen titkosítás miatt a kutatók nem sértették meg a személyiségi jogokat.

Valószínűleg így is van. De a kisördög nem alszik akkor sem, ha ekkor tekintélyű kutatóról van szó. Valóban érdemes ezekért az eredményekért ekkora apparátust megmozgatni? Barabási egy időben nálunk is sztárnak számított, s szinte a Nature háziszerzői közé tartozik, de valahogy kutatásainak mindig egy a vége, s feltételezem, hogy a legtöbb olvasó fejében felmerül a kérdés – s így van ez nagyszerű, laikusoknak szánt, rengeteg revelatív információt tartalmazó könyvének esetében is –: Megéri ez? Mire jó?