Magyar vállalkozás jutott szingapúri befektetéshez

A szingapúri Ether.cards NFT platform magyar alapítója fantáziát lát a Pozi.io innovációs közösségében. A pandémia alatt elindult szolgáltatás 200.000 dolláros angyal-befektetést kapott.

A 2020-ban, veterán szakemberek által alapított nyílt innovációs platform a közösségépítés és networking lehetőségek mellett hackathonok és startup versenyek szervezésére kínál full service megoldást.

Kitalálói egy, a startup ökoszisztéma sok éve hiányzó elemét, a mindenki számára nyitott közösségi oldalt hozták létre, a pandémia alatt leállt események, rendezvények folyamatos megrendezhetőségét biztosítva ezzel.

A Pozi.io létrehozását az motiválta, hogy az innováció folyamatát is fenntarthatóvá kell tenni; alapítói felismerték, hogy hatalmas pazarlás folyik a szektorban – írják a közleményben. A világszerte közkedvelt hackathonok, demoday-ek után a versenyeken megszületett projektek többsége a nyerteseknek szóló gratulációk után néhány héten belül szétesik. A díjazásban nem részesült ötletek halandósága még ennél is nagyobb, nem tudni, hogy hány valósul meg végül, mert a megszületésük után legtöbbször senki sem gondozza azokat: „A nagyvállalati rendezvényeken a sok ezer jelentkező közül csak a legjobb három kap elismerést, ez azt jelenti, hogy miközben a szektor hatalmas munkaerőhiánnyal szenved, több száz tehetséget az ötleteikkel együtt a kukába dobunk” – mondja Kovács Roland a Pozi Network Zrt. CEO-ja.

A Pozi ezt a problémát orvosolja azzal, hogy a rendezvényeket menedzselhetővé, az ötleteket és a tehetségeket utánkövethetővé teszi. Nem csak a jelentkezőket lehet célirányosan megszólítani az épülő közösségben, hanem az ötletek, projektek is könnyen átláthatók az oldalon regisztráltak számára. Az ötlet validálás és a onepager megtervezése csak néhány kattintás, de egy teljes innovációs verseny online elindítása sem hosszabb néhány percnél. A rendezvények résztvevői egy folyamatosan épülő, immár 50 országból regisztrált innovációs közösség tagjaivá válnak, amelyben társakat, befektetőket, tanácsadókat kereshetnek a startupjukhoz.

A Pozi alapítói sok éves tapasztalattal rendelkeznek inkubációs és versenyszervezési területen is, nem csak az eddig használt Excel-táblákat akarják kiváltani, hanem egy aktív mentori és befektetői közösség felépítésével további lehetőségeket kínálnak a már megszületett ötleteknek.

„A most megvalósult befektetéssel a Pozi.io egy olyan partnert választott, amely jelenleg az egyik legizgalmasabb területen, a crypto közösségben sikeres. Nem túl távoli terveink szerint a Pozi.io is használni fogja az Ether.cards technológiáját. Célunk, hogy minél több alapító indíthassa el a projektjét egy-egy nagyobb ötletverseny után. Nem csak a győzteseknek kell esélyt adni a sikeres megvalósításra. Hiszünk abban, hogy a közösségünk minden tagja értékes tehetség” – közölte az Ether.cards alapítója Kristóf András.

A Pozi.io saját rendezvényekkel is büszkélkedhet: a pandémia alatt indított RESTART elnevezésű startup- és ötletversenye már 2020-ban is sok projektet vonzott, és 2021 őszén folytatódik a széria, amelyre a világ minden tájáról várják a jelentkezőket. A Pozi felkészült az őszi hackathon és startupverseny szezonra, esemény-oldalán egyre több rendezvényre jelentkezhetnek a tehetséges ötletgazdák, programozók és designerek.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények