Hirdetés

(Frissítve) A Samsung megcsinálta Orwell lehallgató tévéjét

Adatvédelmi aktivisták támadják a Samsungot, ugyanis nemrég kiderült, hogy a cég új okostévéje képes rögzíteni a felhasználók beszélgetését, és ezek az adatok átkerülhetnek harmadik félhez is. A vállalat azonban már többször kijelentette, hogy az adatvédelmi nyilatkozatban erre a lehetőségre figyelmeztetik a tulajdonosokat, és felhívják a figyelmet arra, hogy a hangvezérlés használatakor ne beszéljenek személyes dolgokról.

A civil jogvédő szervezet, az Electronic Frontier Foundation (EEF) aktivistája, Park Higgins vasárnap a Twitteren osztott meg egy roppant népszerűséget elért bejegyzést, amelyben a Samsung figyelmeztetésének szövegét George Orwell 1984 című regényének vonatkozó részével hasonlította össze.

 

Samsung és Orwell 1984-e

 

Hirdetés

A Samsung számára a hangfelismerő szolgáltatást egy külső cég biztosítja – vagyis hozzájuk kerülnek a hangfelvételek –, de a dél-koreai gyártó a kritikák hatására sem kívánja felfedni, melyik vállalkozásról van szó. Az adatvédelmi nyilatkozatban a fentiek mellett az is szerepel, hogy a Samsung is gyűjtheti a hangutasításokat, illetve az ilyen szövegeket, hogy felhasználják az adatokat a hangfelismerő rendszer fejlesztésében.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a tévé akkor is képes a mikrofonjával rögzíteni az elhangzottakat, ha a felhasználó nem aktiválja a hangfelismerést – csak akkor mehet biztosra az ember, ha a beállítások menüben letiltja a hanginformációk gyűjtését.

Szorgos méhecsekék

Tavaly az ismert fogyasztóvédelmi magazin, a Which? egy vizsgálatában azt állapította meg, hogy a nagy gyártók (LG, Samsung, Sony, Panasonic, Toshiba) okostévéi mind monitorozzák a felhasználó szokásait – és mindezt felhatalmazással, mivel a felhasználói szerződés elfogadásakor a vásárló beleegyezik ebbe. Persze vissza lehet utasítani a szerződés elfogadását, ám ennek általában következményei vannak; megtörténhet, hogy a készülék korlátozott funkcionalitású lesz: az LG és a Toshiba például blokkolja az internetelérést és az alkalmazásokat. A Samsung azonban ennél is messzebb megy: a feltételek el nem fogadásakor használhatatlanná válik a televízió. Az említettek közül egyedül a Sony termékeinél lehet úgy visszautasítani a feltételeket, hogy utána nem tiltanak le semmilyen funkciót.

A Samsung a mind hangosabb felzúdulásra csak annyit reagált, hogy nagyon komolyan veszik az adatvédelmi panaszokat, de a hangfelismerő rendszer alkalmazásakor mindent megtettek annak érdekében, hogy a fogyasztók adatai a lehető legnagyobb biztonságban legyenek az adatfeldolgozás során.

Frissítés:

A Samsung a sajtóban megjelent tudósításokra és a jogvédők nyilatkozataira reagálva közleményt adott ki, melyben igyekeznek tisztázni a helyzetet és megnyugtatni a fogyasztókat. Megjegyzendő, hogy a korábbiakhoz képest alig van benne új információ.

Leírják, hogy a néhány okostévé-típusban meglévő hangfelismerési funkció az adatvédelmi és a felhasználási szerződés elfogadásával érhető el, de a felhasználó dönti el, hogy aktiválja-e.

A cég szerint a félreértéseket az adatvédelmi alapelvekben szereplő figyelmeztető mondat „szerencsétlen megfogalmazása” okozta, ezért leírják, hogy miképp működik a hangfelismerési szolgáltatás. Ennek két módja van:

  • az első esetben a tévében lévő beépített mikrofon segítségével a készülék képes egyszerű, előre meghatározott hangutasításokat értelmezni (csatornaváltás, hangerő stb.) – ekkor semmiféle hanginformációt nem tárolnak el, nem továbbítanak sehová
  • a második esetben a távirányítóba épített mikrofont használják: az ezt igénybe vevő felhasználó bonyolultabb interakciót kezdeményez (pl. „Ajánlj nekem egy jó krimit!”). Ez a funkció pontosan úgy működik, mint az okostelefonokban vagy a táblagépekben lévő hangalapú szolgáltatások

A nagy zavart okozó mondatot törölték az adatvédelmi leírásból, és egy hosszabb szöveggel cserélték ki, melyben leírják a hangfelismerés működési mechanizmusát, és megnevezik partnerüket is. Ha a hangfelismerés aktív, akkor néhány hangutasítást (illetve néhány egyéb készülékinformációt) közvetítenek a Nuance Communications Inc. szervereire, ahol a hangot szöveggé konvertálják. Ezenkívül a Samsung is gyűjthet hangutasításokat, illetve ezek szöveges változatát, mely adatokat a szolgáltatás fejlesztéséhez használják fel. Ez csak abban az esetben történik meg, ha a felhasználó lenyomja az aktiváló gombot a távirányítón vagy rákattint a képernyőn, majd a mikrofonba beszél. Amennyiben a hangfelismerést nem aktiválják, akkor csak az előre definiált hangutasításokat fogadja el a tévé. A hangfelismerési adatgyűjtést pedig a menüben, a beállítások menüpontban lehet letiltani.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • A Samsung folytatja a magyar iskolák támogatását

    A vállalat újabb SMART tantermeket adott át a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületében.