A Samsung már nem akarja kitiltani az Apple-termékeket Európából

Nem sokkal az után, hogy egy amerikai szövetségi bíróság kihirdette határozatát, mely szerint nem találtak megfelelő alapot arra, hogy a szabadalmi per győztesének, az Apple-nek a kérésére véglegesen kitiltsák a Samsung bizonyos termékeit az Egyesült Államok piacáról, a dél-koreai gyártó bejelentette, hogy visszavonja hasonló kereseteit Európában, vagyis nem kívánják, hogy a helyi hatóságok elrendeljék bizonyos Apple-termékek végleges kereskedelmi korlátozását.

Az egész világra kiterjedő szabadalmi küzdelem során a Samsung a vezeték nélküli technológiái jogtalan felhasználása miatt indított eljárásokat Európában: Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban és Hollandiában. A cég most közölte, hogy a szabadalomsértési kereseteket fenntartják, és a jogsértés kimondása után kártérítésre tartanak igényt, ám a kereskedelmi korlátozások végett benyújtott kéréseiket visszavonják. A dél-koreai vállalat arról nem nyilatkozott, hogy a világ más részein a hasonló, Apple ellen indított eljárásokban meglépik-e ugyanezt.

Azóta történt

Előzmények