Saját részvényt vásárolt a Graphisoft

Újabb 20 ezer darab saját részvény vásárlását jelentette be a Graphisoft; a cég a papírokhoz a tőzsdén 1430 forintos átlagáron jutott hozzá. A társaság alig egy hónapja közölte, hogy a dolgozói részvényopciók lehívása miatt és árfolyam-karbantartás céljából hosszú szünet után ismét sajátrészvény-vásárlásba kezd. Az első nagyobb csomagot szeptember 2-án vásárolta a Graphisoft, a cég akkor még 1400 forint alatt jutott hozzá a papírokhoz. A piac kedvező jelként értékelte a bevásárlást – amely ráadásul egybeesett a legújabb ArchiCad verzió piacra dobásának bejelentésével – az árfolyam a hónap elején 1449 forintig emelkedett. A lendület azonban hamar alábbhagyott, két hét alatt száz forinttal zuhant az árfolyam, a visszaesést csak a Graphisoft újabb vásárlásai állították meg.

A cég a tegnapi vételekkel együtt az elmúlt hónapban 138 130 darab részvényt vásárolt, így 676 ezer darabra tornászta fel sajátrészvény-állományát. (Ez a mennyiség bőven elegendő fedezetet biztosít az azonnal lehívható 177 ezer dolgozói részvényopcióhoz.) Amennyiben a részvényeket árfolyam-karbantartási céllal vásárolta a cég, úgy nem tekinthető túl sikeresnek az akció, hisz az ügyletek valamivel több mint 190 millió forintjába kerültek a társaságnak, miközben az árfolyam alig 4 százalékkal emelkedett. Ha azonban úgy kívánt sok saját részvényhez jutni, hogy közben ne emelje az égbe az árfolyamot, akkor a tranzakció kifejezetten sikeresnek minősíthető.

Azóta történt

Előzmények