Hirdetés

A Rivian lett a második legértékesebb amerikai autógyártó

2021 legnagyobb IPO-ja kötődik az Amazon-háttérrel rendelkező Rivianhoz, amely már több mint 100 milliárd dollárt ér.

Tőzsdére lépett a Rivian, az IPO-ja a világ legnagyobbja volt idén, és az elektromos járművekre szakosodott gyártó piaci értéke egyből áttörte a 100 milliárd dolláros határt.

Hirdetés

Ezzel jóval értékesebbé vált, mind a Ford vagy a General Motors, szakértők szerint emiatt most lesz mit bizonyítania a cégnek. A Tesla mögött a Rivian a második legértékesebb amerikai autógyártó jelenleg. A startup egyébként a harmadik negyedévben 1,28 milliárd dolláros veszteségre számít, 1 millió dollár alatti árbevétel mellett.

A 2009-ben alapított cég szeptemberben kezdte el leszállítani az R1T modelleket, az R1S pedig 2022 elején érkezhet. Eddig bő 55 ezer előrendelést gyűjtöttek, a járműveik alapára 70 ezer dollár körül mozog.

A Rivian alapvetően nagy ügyfelekre és befektetőkre számít egyelőre – az Amazon 2 éve például 100 ezer elektromos kisteherautót rendelt tőlük, ezt a rendelést 2030-ig fokozatosan teljesítik (jövőre 10 ezer darabbal kezdenek). Az Amazon a Rivian legnagyobb részvényese, a cég 22 százaléka van Jeff Bezos óriásvállalatának kezében.

Azóta történt

Előzmények