A második egymást követő negyedévet is nyereséggel zárta a világ legnagyobb hálózati eszközgyártója, a svéd Ericsson AB, miután kevesebb, mint felére, 47 ezerre csökkentette létszámát és három éve először nőtt az árbevétele. Ez utóbbi főként a hálózati eszközök iránti kereslet eredménye: a mobilcégek az utóbbi évek takarékoskodása után ismét növelik fejlesztési ráfordításaikat, így felgyorsult a harmadik generációs hálózatok kiépítése. A rivális cégek, mint a finn Nokia és az amerikai Motorola ugyancsak növelték hálózatieszköz-gyártásból származó árbevételüket. A feltörekvő piacokon, elsősorban Kínában és Indiában gyors ütemben nő a kereslet. A mobilelőfizetők száma jelenleg 1,3 milliárd körül van világszerte, de a becslések szerint három-négy éven belül eléri a kétmilliárdot. Az Ericsson nettó nyeresége 3 milliárd korona (1 euró=9,14 korona) volt az első negyedévben, noha a Bloomberg által megkérdezett elemzők csak 2,34 milliárdra számítottak. A teljes árbevétel 9 százalékkal emelkedett, a megrendelések pedig 22 százalékkal ugrottak meg, ami azt jelzi, hogy folytatódik a forgalomnövekedés. A cég részvényeinek árfolyama az év eleje óta nem kevesebb mint 85 százalékkal emelkedett, 81 százalékkal gyorsabban, mint a Dow Jones európai technológiai indexe.
Azóta történt
-
Optimistábbnál optimistább mobilgyártók
Jól fogynak a kamerás, a színes kijelzős és az összecsukható készülékek.
Távközlés 0
-
Öt szolgáltató szerződött az Ericssonnal
Menedzselt szolgáltatásokat rendelt több hazai vezetékes távközlési cég.
Távközlés 0
Előzmények
-
Jól fogytak a Sony Ericsson kamerás mobiljai
A mobilgyártó a várt nettó eredmény dupláját érte el az első negyedévben.
Távközlés 0
-
Saját domaint akar a mobilágazat
Közelebb kerülhet egymáshoz a mobil- és az internetes világ.
Távközlés 1
-
A Nokiáé lehet a Symbian többsége
A Psion részvényesei megszavazták a 31 százalékos tulajdonrész eladását.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs