Pörög a PC-piac

Hirdetés

A második negyedévben a vártnál nagyobb mértékben nőtt a személyi számítógépek piaca, ami részben a fejlődő gazdaságokban hirtelen erőre kapott kereslettel és az amerikai és nyugat-európai árerózióval magyarázható. A Gartner számai szerint az elmúlt három hónapban 71,9 millió PC-t adtak el a gyártók, 16 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az elemzőcég 11,2 százalékos növekedést várt. A részben más módszertant követő IDC 70,6 millió darabos forgalmat és 15,3 százalékos bővülést regisztrált.

A gyártók negyedéves rangsora mindkét piackutatónál azonos. A legnagyobb PC-gyártó a világon továbbra is a Hewlett-Packard, de a 2006-ban a második helyre szorult Dell nagyobb mértékben növelte forgalmát, és így tudott faragni a hátrányából. A HP részesedése 18,1, a Dellé 15,6 százalék. Utánuk a listán az Acer, a Lenovo és a Toshiba következik, mindannyian 10 százalék alatti piacrésszel. Figyelemre méltó, hogy az Apple a hatodik helyre kapaszkodott fel, sőt az Egyesült Államokban az Acerrel holtversenyben a harmadik legnagyobb gyártó lett.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények

  • Javított az Intel, visszaesett az AMD

    Az évet a piacvezető chipgyártó kezdte lendületesebben, miközben a processzorpiaci árháború veszített a lendületéből.

  • Túl az egymilliárdon

    Az idén 35 millió PC-től szabadulnak meg úgy, hogy nem törődnek az alkatrészek környezetkárosító hatásával.

  • Beindul a chipipar

    A memóriaárak mélyrepülése miatt az idén lassabb lesz a bővülés, de a kereslet köszöni, jól van.