A nemzetközi sajtó számára szinte észrevétlenül rendeztek meg a napokban egy olyan, orosz kezdeményezésre létrejött konferenciát és szakmai találkozót a síversenyeiről ismert Garmisch-Partenkirchenben, ahol nyolc, az információtechnológiát illetően fejlettnek nevezhető ország 140 szakembere találkozott, hogy a 21. század egyik legfontosabb informatikai területének, a kiberbiztonságnak az aktuális kérdéseiről osszák meg egymással tapasztalataikat, illetve egymás elé tárják elképzeléseiket.
A The New York Times tudósítását olvasva világos, hogy egyrészt hallatlan az egység nyelvi tekintetben: a gazdaság egyéb ágazatai mellett a számítástechnika elterjedése új, kulturális szempontból is igen érdekes, a középkori latin által megkövetelthez hasonló közös platformot hozott létre; a világ igen távoli részeiből érkezett szakemberek és politikusok számára nem akadály a kommunikáció. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az adott államok küldöttei ne képviselnének időnként gyökeresen eltérő álláspontokat, sőt, ahogy kiderült a konferencián, a nyelvi határok lebontása messze nem elég, mivel a helyi érdekek és hagyományok által felállított falak néha még erősebbek.
A legnagyobb különbség az amerikaiak és az oroszok között volt tapasztalható. Míg az Egyesült Államokból érkezett szakemberek a számítógépes biztonságról beszéltek főként, az erre való felkészülést emelték ki, addig az oroszok azt hangsúlyozták, hogy ők a kibertér fogalmát sokkal szélesebben értelmezik, s ez a felfogás az általános információbiztonsággal kapcsolatos kérdéseket vet fel. A New York Timesnak nyilatkozó George Sadowsky, az ICANN képviselője úgy fogalmazta meg mindezt, hogy az oroszok nagyon tág definíciókat adtak a biztonságról, valójában állambiztonsági kérdésként kezelik a kibertér ügyeit. [E megállapítás némiképp meglepő egy amerikai szakembertől, hiszen az Egyesült Államok az elmúlt tíz évben épp e szellemben hozott törvényeket az információbiztonságról: határátlépési ellenőrzések, a kommunikációs csatornák megfigyelése, az ország infrastruktúrájának informatikai értelemben vett védelmének szigorítása stb. – a szerk.]
Az mindenesetre változás, hogy míg tavaly, az előző konferenciára az USA csak tudósokat, kutatókat küldött, az Obama-kormányzat döntése következtében idén több mint egy tucat politikus, a kiberbiztonságban érdekelt hivatalnok is elutazott a találkozóra.
A tárgyalások eredményeiről annyit tudni, ahogy az orosz résztvevők elmondták, hogy a két ország szakértői novemberben Washingtonban folytatják a tárgyalásokat. Ez egyrészt arra utal, hogy sokra ugyan nem jutottak, de legalább a párbeszéd folytatására való igény megmaradt mindkét oldalon. Pozitívnak mondható az a megállapítás is, hogy a résztvevők fel- és elismerték azt, hogy (mivel az internetnek köszönhetően a bűnözés, a terrorfenyegetés stb. nemzetközivé vált) jól látható jelei vannak a káros jelenségek elleni fellépésben a nemzetközi koordinációnak, ám ezt az együttműködést minden résztvevő szerint erősíteni kell.
Ez utóbbi nehezíti a két nagyhatalom viszonya, mivel például hiába javasolta az orosz vezetés az elmúlt 13 évben, hogy írjanak alá egy egyezményt, melyben kölcsönösen köteleznék magukat az aláírók, hogy nem kezdenek olyan fejlesztésekbe, melyek a másik kibertérben való megtámadását célozzák, az amerikaiak eddig folyamatosan elutasították ezt a kérést, arra hivatkozva, hogy a nemzetközi bűnözés és terrorizmus elleni fellépés sokkal fontosabb kérdés a jelen viszonyok között – itt is visszaköszön az elképzelések közötti ellentét: az oroszok a nemzetbiztonságot féltik, az amerikaiak a bűnözés és a terrorizmus miatt aggódnak. A merev felfogásbéli különbséget mutatja, hogy például Vlagyiszlav Sersztyjuk tábornok, az orosz Biztonsági Tanács egyik vezetője (a negyedik alkalommal megrendezett találkozó ötletgazdája és legfőbb támogatója) szerint nemzetbiztonsági szempontból veszélyes adatokat megosztani a bűnüldözés jegyében az Egyesült Államokkal – a tábornok valójában arra gondolt, hogy az orosz internethez való külföldi hozzáférés aggályos, és úgy általában tartja problémásnak az internet túl nagy szabadságát, mivel ez szerinte esetleg veszélyeztetheti a nemzeti érdekeket.
Az amerikaiak sem maradtak adósak a vádaskodással, mivel szerintük az oroszok szemet hunynak a világszerte működő internetes bűnözés fölött, s épp ezért jött létre az a helyzet, hogy a netbűnözés egyik központja Oroszország lett. Erre a másik oldal sem hallgatta el kifogásait: azt állították, hogy az USA az interneten is hegemóniára tör, s magának vindikálja a „főkapcsolóhoz” való hozzáférés jogát, ők akarják meghatározni, melyik országot lehet leválasztani a világhálóról, ha úgy döntenek.
Az ezek után szinte meglepetésnek tekinthető, hogy mégis létrejött egy minimális megállapodás, a tárgyalások pedig várhatóan folytatódnak.
