Kampánytéma lett a nyílt forráskód

A távol-keleti ország BJP nevű politikai formációja egyebek mellett a nyílt forráskód irányadóvá tételével száll harcba a szavazatokért. Saját honlapján megjelentetett információtechnológiai programjában 25 pontban foglalja össze a legfontosabb célkitűzéseket, melyek között szerepel egy elektronikus személyazonosító kártya bevezetése minden indiai állampolgár számára, 10 millió diáknak körülbelül 48 ezer forintnak megfelelő rúpiáért kedvezményes laptophoz jutás lehetőségének biztosítása, széles sávú internet eljuttatása minden városba és faluba, illetőleg a nyílt forráskódú szoftverek szabványosítása, irányadóvá tétele.

A BJP 1998 és 2004 között kormányzó párt volt, de akkoriban még nem foglalt állást sem a nyílt forráskódú, sem a szellemi tulajdont képező szoftverek mellett, a kérdés eldöntését diplomatikusan a kormányhivatalokra bízta. Azonban más a helyzet az open source leendő paradicsomaként aposztrofált Vietnamban, ahol a kormány tervezte szerint 2010 végére minden államhivatal csak nyílt forráskódú programokat futtathatna számítógépein.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények