Norvégiában támadt fel az Anonymous?

Helyi lapok számoltak be arról, hogy kedden minden eddiginél komolyabb, összehangolt túlterheléses támadás érte a vezető norvég pénzintézeteket, és az akció mögött az Anonymous mozgalom norvégiai szimpatizánsait sejtik.

A DDoS-támadásban legalább nyolc társaság volt érintett, köztük a Norges Bank, a Sparebank 1, a Danske Bank, illetve biztosítótársaságok, de az is elképzelhető – még nem erősítették meg –, hogy három norvég légitársaság, illetve egy nagy távközlési cég is ugyanennek a támadásnak esett áldozatul.

A túlterhelések a cégek weboldalait körülbelül egy napig elérhetetlenné tették, így a banki online fizetés is szünetelt ez idő alatt.

A több megtámadott szervezetnek is biztonsági szolgáltatásokat nyújtó Evry biztonsági vezetője, Sverre Olesen a Dagens Næringslivnek adott interjújában azt mondta, hogy bár nem ez volt a legnagyobb méretű támadás, amit átéltek, de annyiban mégis különleges, hogy a pénzügyi szektor legfontosabb szereplőit egyszerre vették célba. Eddig úgy találták, hogy az akciónak nem volt adathalászati vagy egyéb célja, kifejezetten a túlterhelést kívánták elérni.

Habár az ügyben nyomozó norvég nemzetbiztonsági szolgálat még nem tudta azonosítani a támadókat, a fent említett lap állítólag még az akció előtt kapott egy e-mailt, amelyben az Anonymous norvégiai szimpatizánsai magukra vállalták a támadást. Ennek viszont ellentmond, hogy ugyanennek a lazán szerveződő csoportnak a Twitter-fiókjában egy olyan üzenet jelent meg, mely szerint ez nevetséges, semmi közük hozzá.

Azóta történt

Előzmények

  • Ami nem lesz: elektronikus szavazás

    Norvégia vezetése úgy döntött, hogy a szavazók aggályai miatt nem kísérleteznek tovább a papíralapú szavazás digitálissá alakításával.

  • Kibertámadások értek NATO-honlapokat

    A 2007-es észtországi események óta szinte mindennapos, hogy a politikai, katonai válságot átélő országokban szimpatizánsok és hivatásosok kiberakciókat hajtanak végre.

  • Gigatámadás érte az európai internetet

    Újra csak bebizonyosodott, hogy az internet eredeti struktúrájában és bizonyos protokolljaiban olyan hibák vannak, amik ma már a világháló működését is veszélyeztethetik.

  • Betörtek az FBI-hoz az Anonymous aktivistái

    Valószínűleg szlovén szimpatizánsok állnak az akció mögött, amellyel levelezési jelszavakat is megszereztek.