Kibertámadások értek NATO-honlapokat

A hétvégén több nyilvános NATO-honlapot ért olyan kibertámadás, melyeket összefüggésbe hoznak a krími politikai helyzettel – számolt be a történtekről a Reuters hírügynökség.

Hirdetés

A katonai szövetség szóvivője megerősítette, hogy szombaton és vasárnap túlterheléses (DDoS-) támadások indultak bizonyos weboldalak ellen, ezek ideiglenesen hozzáférhetetlenné is váltak, de a legtöbb esetben már vasárnap estére helyre tudták állítani a szolgáltatásokat. A szóvivő azt is közölte, hogy a szervezet működése egy percig sem volt veszélyben, mivel a támadások nem érhették el a védett hálózatokat. A célba vett weboldalak között volt a NATO központi honlapja, az észtországi kibervédelmi központ honlapja, illetve egy nyilvános, nem védett levelezőszolgáltatás.

Oda-vissza

A Reuters értesülései szerint egy magát „KiberBerkutnak” nevező csoport vállalta magára a támadásokat, akik a megbuktatott ukrán elnök, Viktor Janukovics támogatóinak vallják magukat, és egy amerikai kutató szerint is nagyon valószínű, hogy oroszbarát szimpatizánsok állnak a háttérben.

A NATO szerverei elleni támadások egyébként mindennaposak, nyilatkozta egy tisztviselő a lapnak, de mindeddig egyik sem járt komoly következményekkel: Ian West, a NATO belgiumi kibervédelmi központjának vezetője elmondta, hogy tavaly 147 millió „gyanús eseményt” észleltek naponta, tavalyelőtt pedig 2500 veszélyesnek minősített támadást derítettek fel.

Az ukrajnai helyzet miatt egyébként mindkét oldalon folyamatosan zajlanak kiberakciók, például magukat oroszellenesnek tartó csoportok a múlt héten többször is indítottak hasonló támadásokat orosz kormányzati honlapok ellen.

Azóta történt

  • Ukrajnához köthető adatokra vadászik egy kifinomult kémprogram

    A német G Data vírusirtócég által felfedezett Uroburos kémprogramot most először észlelték egy európai uniós tagállam minisztériumában.

  • Norvégiában támadt fel az Anonymous?

    Az biztos, hogy koordinált támadás érte a norvég pénzügyi szektort, de a támadók kilétét még homály borítja.

  • Véget ért a GitHub kálváriája

    A szakértők szerint egyértelmű, hogy Kínából indult a támadás, de az okát csak sejteni lehet.

Előzmények