Az Európai Bizottság kezdi elveszíteni a türelmét, miközben arra vár, hogy a Microsoft teljesítse azokat a kötelezettségeit, melyeket még tavaly márciusban szabott ki rá a testület. Az EB egyik képviselője a CNET-nek elmondta: türelmük már csupán néhány hétig tart ki, ha a szoftvervállalat ezt követően sem működik együtt teljes mértékben, újabb bírságra számíthat. Ennek összege a vállalat napi árbevételének legfeljebb 5 százaléka lehet, ami a tavalyi 36,8 milliárd dolláros éves forgalmat figyelembe véve akár 5 millió dollár is lehet – naponta.
Amint arról beszámoltunk, az EB tavaly márciusban arra kötelezte a Microsoftot, hogy hozza nyilvánosságra azokat a technikai információkat, melyek lehetővé teszik a rivális szoftvergyártók számára a Windows operációs rendszert futtató kliensekkel és kiszolgálókkal teljes mértékben együttműködő szerver operációs rendszerek fejlesztését és dobjon piacra egy olyan Windows-változatot is, amely nem tartalmazza a Windows Media Player médialejátszó alkalmazást. A lebutított Windows már megjelent a piacon – ennek eleinte csupán a nevét kifogásolták Brüsszelben –, ám a kommunikációs protokollok elérhetőségével kapcsolatban éles bírálatok érték a céget. A Szabad Szoftver Alapítvány európai tagozata például azt kifogásolta, hogy a Microsoft a nyílt forrású szoftverek fejlesztőit hátrányosan megkülönböztető licencfeltételeket szab. Többek között e panasz alapján kötelezte az EB a szoftvercéget a feltételek átdolgozására.
A testület 26 esetben talált kivetnivalót az eredeti dokumentumban, ezek közül 20-at rövid időn belül korrigált a Microsoft. Ám még azóta is maradtak tisztázatlan kérdések, ráadásul nem csupán protokollokkal, hanem a médialejátszó nélküli Windowszal kapcsolatban is. Korábban a butított operációs rendszert a RealNetworks kritizálta, mondván: abból a Windows Media Playerrel együtt több olyan regisztrációs bejegyzést is törölt a szoftvervállalat, mely más médiaszoftverek számára is nélkülözhetetlen lenne a különféle alkalmazásokkal való együttműködéshez. Ennek köszönhetően például a Word szövegszerkesztőben vagy az Internet Explorerben nem játszhatók le a beágyazott médiafájlok.
Az EB pontos határidőt szabott a szankciók teljesítésére, ezt azonban nem kívánják nyilvánosságra hozni. A szervezet versenyügyi biztosa, Neelie Kroes április végén találkozott Steve Ballmer Microsoft-vezérrel, akit arra figyelmeztetett, hogy cégének „sürgősen és teljes mértékben” teljesítenie kell a döntésben meghatározott kötelezettségeket.
Hirdetés
Microsoft: fogy Európa türelme
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET News.com
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Vírusvédelem a Microsofttól
Komplett biztonsági csomagot kínál majd előfizetés fejében a szofvercég.
Biztonság 88
-
Microsoft: május végéig tart Európa türelme
A redmondiaknak egy héten belül el kell készülnie a házi feladattal.
Társadalom 0
-
Elkészült az újabb eurokonform Windows
Bár az operációs rendszer senkinek sem kell, az EU köti az ebet a karóhoz.
Szoftver 8
Előzmények
-
Vegyes eredmények a Microsoftnál
A szerver operációs rendszerek és az Xbox teljesített jól.
Mérleg 0
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen