Muszka Dániel távozása után sajnos újabb szomorú hírről kell beszámolnunk: meghalt Mészáros Sándor (1927-2018), a hazai műszaki élet és kutatás egyik nagy alakja. Halálhírét a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) jelentette be: „2018. április 1-én elhunyt Mészáros Sándor vasdiplomás vegyészmérnök, a TUNGSRAM Budapesti Elektroncsőgyár egykori igazgatója, fejlesztési főmérnöke, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola (KKMF) másodállású főiskolai tanára.”
Mészáros Sándor igen gazdag és eseménydús pályát futott be. Hogy csak a legfontosabb elemeit emeljük ki:
- 1950-től nyugállományba vonulásáig az Egyesült Izzóban dolgozott
- elektroncsővel, a csőgyártás kémiai technológiájával, ezen belül elsősorban a katódok fejlesztésével foglalkozott
- 1964-től már a teljes elektroncső gyártástechnológia szakmai főtechnológusaként tevékenykedett. Ennek során a Siemens cégtől a gyártáshoz know-how-ot, korszerű gépparkot vásárolt és telepített
- 1970-ben a Budapesti Elektroncsőgyár igazgatója lett. Több új termék fejlesztését kezdeményezte, irányította és vezette be
- 1968-tól 1996-ig a Kandó Villamosipari Műszaki Főiskolán az Elektroncsövek című tárgy előadója volt
- 1992-ben ment nyugdíjba, majd a vákuum-elektronika területén aktív szaktanácsadóként dolgozott
- a Samsungnál időszakosan színesképcső-előadásokat tartott, a plazmagömbök és UV-lámpák fejlesztésével, kutatásával is foglalkozott
De ezeken kívül még további roppant érdekes fejlesztések fűződnek a nevéhez. Mint Képes Gábornak az NJSZT honlapján két éve megjelent tudósításából tudhatjuk, Mészáros Sándort az 1980-as években kezdte el igazán érdekelni a robotika, akkoriban kezdte el építeni emberszabású robotját, melyet 1996-ban mutatott be a Műegyetemen. A robotot egy Angliában élő professzor is megnézte: „Mészáros Úr, én ezen a roboton legalább öt, szabadalomra érett megoldást láttam!” – mondta neki. „Egy baja van, hogy kerekeken gurul” – tette hozzá. A robot szíve – illetve „agya” – eleinte egy Sinclair ZX Spectrum számítógép volt később egy Arduinóval váltották le. Az emberszabású személyi robotot – más néven: Homo Robo – egy „elemi iskolába készülő gyermek” méreteinek megfelelő testbe építette be. Két hátsó kerekét eredetileg két Trabant ablaktörlő motor hajtotta. A robot mozgatását többféleképpen lehetett vezérelni: rádió-távirányítóval, illetve a ZX Spectrummal is.
Az emberéhez hasonló, mozgatható karokat tervezett hozzá. A harmonika megoldású nyakon pihent a fej, amelyen LED diódák mutatták az ébrenlétet. A fülekbe mikrofonok kerültek, a rögzített vagy más módon bejátszott hang ütemére a száj az emberi beszéd benyomását keltően, ütemesen mozgott. Az alumínium lemezből, szögvasból készült testbe kerültek a különböző alkatrészek és műszerek, a sétálómagnótól a monitorig, kicsit úgy nézett ki az eredmény, mint egy ötvenes évekbeli, amerikai sci-fi film valamelyik kelléke. Mészáros Sándor élete végéig csiszolgatta robotját.