A második negyedév során az Intel 1,76 milliárd dollár, részvényenként 27 cent nyereséget ért el, szemben a tavalyi második negyed 896 millió dolláros, részvényenként 14 centes profitjával. Az árbevétel az egy évvel korábbi 6,82 milliárd dollárról – 18 százalékkal – 8,05 milliárdra nőtt. Az eredmények megfeleltek az elemzői várakozásoknak: a Thomson First Call által megkérdezett szakértők átlagosan 8,1 milliárd dolláros forgalmat és részvényenként 27 centes profitot prognosztizáltak.
A mikroprocesszorok forgalma valamelyest visszaesett az első negyedévhez képest, azonban a flash lapkák eladása jelentősen megugrott. Ennek ellenére a kommunikációs üzletág üzemi szinten továbbra is veszteséges. Az Intel azt is nyilvánosságra hozta, hogy a hibás 915 lapkakészlet visszahívása körülbelül 38 millió dollárt emésztett fel.
Noha a chipgyártó a harmadik negyedévben 8,6 és 9,2 milliárd dollár közötti árbevételt vár, a tőzsde elsősorban a haszonrés csökkenésével és a raktárkészletek felduzzadásával kapcsolatos hírekre figyelt: az Intel-papírok értéke 5 százalékkal esett vissza az eredmények bejelentését követően. Mint a vállalat figyelmeztetett: a csökkenő átlagos eladási árak és az olcsóbb mikroprocesszorok erősödő eladásai miatt a bruttó haszonrés 62-ről 60 százalékra mérséklődik a júliusban kezdődött három hónapos időszakban. A második negyedév során pedig a raktárkészlet 427 millió dollárral bővült, ezért júniusban a vállalat csökkentette a gyártási volument.
Hirdetés
Megduplázta nyereségét az Intel
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET
- Kapcsolódó cégek:
- Intel
Azóta történt
-
Nem mindenki pesszimista a félvezetőiparban
A félvezetőgyártásban használt berendezéseket forgalmazó ASML jó eredményekről számolt be.
Mérleg 0
-
Továbbra is nyereséges az AMD
A várakozásoknak megfelelő eredményekről számolt be a kisebb processzorgyártó.
Mérleg 11
Előzmények
-
Újabb rossz hír a tech-szektorból
A Merril Lynch szerint rossz idők jöhetnek a félvezetőipari részvényekre.
Mérleg 7
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Porszívók - akkus és klasszikus vezetékes
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Nők, nőügyek (18+)
- Automata kávégépek
- The First Descendant (PC, PS4, PS5, XO, XSX)
- Macska topik
- További aktív témák...