Jön a 12 dolláros számítógép?

Néhány végzős amerikai egyetemista egy olyan számítógépszerű masinával készítené fel a harmadik világban élőket az informatika használatára, amely kevesebbe kerül, mint egy átlagos amerikai polgár ebédje. A hardver maga, az 1980-as évek egyik sikerkonzoljának, a 8 bites Nintendo Entertainment Systemnek (NES) egy modern, 21. századi klónja fillérekért kapható ma – Derek Lomas, a projekt ötletgazdája, a team vezetője 12 dollárért jutott hozzá Indiában. Mikor hazavitte és kipróbálta, jutott eszébe, hogy ezekhez a gépekhez kellene olyan szoftvereket írni, amelyek a mai kor kívánalmaihoz igazodnak. Ezt a tervet a géppel együtt az MIT International Development Design Summiton mutatták be, ahol Lomas elmondta, hogy a fejlődő országokban akár tízszer többet kereshetnek azok a fiatalok, akik közelebbről is megismerkedhettek a számítógépekkel, mint azok a társaik, akiknek erre nem volt lehetősége.

Az egyetemisták a 12 dolláros eszközzel a Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) néven ismert próbálkozás mellé szeretnének egy olcsóbb alternatívát letenni. Maga a hardver, amit kinéztek, az 1,78 MHz-en üzemelő processzorra épülő NES klónja, még az ahhoz készített cartridge-okat is kezeli, de attól eltérően billentyűzetet is tartalmaz, sőt a számítógép abban található. A hattagú csapat most azon dolgozik, hogy modern szoftvereket írjanak a gépre, akár olyat is, amellyel mobiltelefonos internetezés is megoldható. Szeretnék a gép szerény memóriáját is bővíteni, hogy a felhasználók akár saját programokat is írhassanak az egyébként BASIC-interpretert alapból tartalmazó hardverre.

Azóta történt

Előzmények