Minden diák kapott egy laptopot

Hirdetés

Mert kicsit álmodni a jobb sorsra érdemes Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) alapítvány. A zöld színű, strapabíró iskolai noteszgépet, a XO-t megalkotó szervezet a korábbi nagyralátó tervek szertefoszlása után – eredetileg az ötletgazda Nicholas Negroponte úgy számolt, hogy az idén 150 millió (sic!) masinát ad el világszerte, de mindössze néhány százezer fogyott – most szerényebb célt tűzött ki maga elé, és ezt sikerült is elérnie: a csendes-óceáni szigetvilágban található miniállam, Niue összes diákja kapott a százdolláros néven ismertté vált, valójában azonban közel 200 dollárba kerülő laptopból. Ezzel a mindössze 1679 fős lakossággal rendelkező, külügyeiben és védelemben Új-Zélandnak alárendelt, de teljes belső önkormányzattal rendelkező társult állam lett a világon az első ország, amely minden iskolásának adott egy notebookot.

A projektben alig 500 diák jutott számítógéphez a sziget egyetlen általános, illetve középiskolájában, ahol az OLPC vezeték nélküli hálózatot is kiépített. Ezen keresztül a niuei diákok úgy is tudnak kommunikálni egymással a laptopok segítségével, hogy nem csatlakoznak az internetre – igaz, a szigeten az internet mindenki számára ingyen hozzáférhető. A mostani akció része volt annak a programnak, melynek során az alapítvány 5000 gépet tervez szétosztani a legszegényebbek között a csendes-óceáni régióban.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények