4G-s mobilnettel lépi le riválisait a T-Mobile

Megkezdte a következő, negyedik generációs mobilhálózati technológiaként nyilvántartott Long Term Evolution (LTE) magyarországi bevezetését a Magyar Telekom – jelentette be ma a távközlési vállalat. Az új hálózat Budapest egyes területein már most elérhető, ezt három hónapon át, az év végéig ügyfelek bevonásával fogják tesztelni.

A Telekom tavaly májusban indította el mobilhálózat-korszerűsítési projektjét. Ennek részeként eddig közel 400 HSPA+ bázisállomást állított üzembe a vállalat, melyek környezetében elérhető a legfeljebb 21 Mbps letöltési sebességű mobilinternet. A fejlesztés újabb lépcsőjeként 80 darab LTE-állomás teszthálózatba kapcsolását jelentette be a mai napon a szolgáltató. A tervek szerint az év végére nagyjából megháromszorozódik a negyedik generációs bázisállomások száma, majd 2012-ben Budapest egész területére kiterjesztik a lefedettséget, míg a későbbiekben a fogyasztói igények szerint bővítik tovább.

Hirdetés

A jelenleg Budapest III., IV., V., VI. VII., XII. és XIII. kerületének bizonyos részein elérhető LTE-szolgáltatást a T-Mobile lakossági és üzleti ügyfeleinek bevonásával fogják tesztelni. A tesztre 500 felhasználót hívnak meg, jelentkezni hamarosan a szolgáltató weboldalán lehet majd. Nagy érdeklődés esetén a jelentkezők közül sorsolással választják majd ki a résztvevőket – árulták el a sajtótájékoztatón.

Januártól előfizethető

Király István, a Magyar Telekom marketingért felelős vezérigazgató-helyettese az eseményen elmondta: a technológiát laborkörülmények között már kipróbálták, amire ilyen környezetben fel lehetett készülni, felkészültek, de a gyakorlati üzem lesz a hálózat igazi próbája. A tesztidőszakot követően, a tervek szerint 2012. január 1-jétől a vállalat megkezdi a szolgáltatás kereskedelmi értékesítését. Az LTE-csomagot az idén augusztus óta elérhető Net&Roll díjcsomagcsaládhoz adják majd hozzá: a Net&Roll 4G elnevezésű konstrukció 40 GB havi adatmennyiséget tartalmaz majd 11 900 forintos havi díjért. Túlforgalmazás esetén – a mai gyakorlatnak megfelelően – lassítani fogják a kapcsolatot.

Az LTE-technológiát elsőként a Magyar Telekom tesztelte Magyarországon. A T-Mobile és az Ericsson szakemberei 2009 októberében kezdték meg a teszteket a szolgáltató Szerémi úti központjában. Elsőként a maghálózat elemeit telepítették, melyek beüzemelésére 2009 decemberében került sor. A kísérlet folytatásaként először egy, a 11. kerület egy részét lefedő LTE-hálózatot építettek ki, amelyet működés közben újságíróknak és szakmai fórum keretében egyetemi oktatóknak, egyetemistáknak, továbbá a Kutatók Éjszakáján a nagyközönségnek is bemutattak.

Majd 2010 őszén az LTE-hálózat belvárosi, sűrűbb beépítésű területeken történő használatának feltérképezése érdekében a teszthálózat lefedettségét kiterjesztették az V. kerület egy részére is. Az itt szerzett tapasztalatok is kedvezőek voltak: a technológia a sűrűbben lakott és a kevésbé beépített területeken egyaránt képes megfelelni a mobil-adatátvitel terén mutatkozó gyorsan növekvő igényeknek.

A következő generációs mobilinternet használatához az új díjcsomag előfizetése mellett szükség lesz LTE-képes eszközre is, ilyenekből a kereskedelmi induláskor főként modemek leszek, készülékekből mutatóba lesz csak néhány. Az üzleti előfizetők számára is elérhető lesz az LTE-szolgáltatás a BusinessNet mobilinternet-portfólió keretében, a lakossági csomagok kereskedelmi indulásával egyidejűleg – közölték.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató elmondta, hogy az Ericsson és Cisco berendezésekre épülő új szolgáltatást egyelőre a rendelkezésükre álló frekvenciákon – 1800 MHz-en – tudták elindítani, de bíznak abban, hogy a későbbiekben lesz elegendő további spektrum a szolgáltatáshoz. „A tavaly áprilisban valós körülmények között lebonyolított LTE-tesztünk után ismét a T-Mobile az első, aki éles 4G/LTE-hálózatot bocsát ügyfelei rendelkezésére. Magyarországon egyedülálló módon a szolgáltatóval együtt és egy időben tesztelheti ezt a technológiát több száz ügyfelünk” – tette hozzá.

Közel 60 megabit

Az LTE-technológia legfontosabb, a felhasználók számára kézzelfogható előnye a nagy le- és feltöltési sebesség, valamint a lecsökkent késleltetési idő. A sajtótájékoztatón bemutatott tesztnotebookon a 10 MHz-es sávszélességen elérhető 60 Mbps le- és 20 Mbps feltöltési sebességi maximumokat közel elérő értékeket tudtunk mérni a speedtest.net oldalon. Az új generáció a szolgáltatónak is jobb: hatékonyabb és gazdaságosabb a hálózatépítés és -üzemeltetés.

Az IT café kérdésére Christopher Mattheisen elmondta: jelenleg a mobilhálózati fejlesztésre koncentrál a vállalat, de nem állt meg az optikai hálózat építését célzó projekt sem, még ha ennek az üteme lassult is az utóbbi évben. A vezérigazgató szerint az LTE nem tekinthető a vezetékes internet riválisának, mert a kettő között adatforgalom tekintetében is nagyságrendbeli különbségek vannak, és ezek meg is fognak maradni. „A vezetékes világ sem áll meg” – fogalmazott.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények