A bemutató erősen szakmai lesz, hiszen csak fejlesztők vehetnek majd részt rajta. Az előbéta-verzió prezentálása egyébként egybeesik a Los Angelesben tartandó Microsoft Professional Developers Conference rendezvénnyel.
Brad Abrams, a Microsoft .NET-kezdeményezésének egyik vezető menedzsere, a TecChannel kérdésére válaszolva elmondta: a bemutató alkalmából a szerencsések betekinthetnek majd a Longhorn kódjába, valamint meg fogják kapni az API programozásához szükséges szoftverfejlesztő szettet (SDK) is.
Utóbbit különösen fontosnak tartják a redmondiak, lévén ezek a beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy a Longhorn végre tényleg stabilan fusson. Továbbra is igaz, hogy a bétaverzió 2004-ben, a végleges operációs rendszer pedig 2005-ben, de inkább 2006-ban fog megjelenni.
Hirdetés
Longhorn-demó októberben
- Írta: kentaur
- Forrás: Tecchannel.de
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Bye-bye Windows 98 és Millennium
Fokozatosan szűnik meg a Microsoft két operációs rendszerének terméktámogatása.
Szoftver 67
-
Bill Gates: Longhorn és a Hold-expedíció
Bill Gates újabb meglepő kijelentéssel gazdagította az anekdotáit tartalmazó gyűjteményt.
Szoftver 73
-
Bill Gates a Longhornról
A Microsoft első embere szerint az XP utódja forradalmasíthatja az operációs rendszereket.
Szoftver 206
Előzmények
-
Windows Longhorn csak 2006-ban?
Piackutatók szerint kérdéses a Longhorn 2005-re datált megjelenése.
Szoftver 75
-
Vírusirtók és tűzfalak a Microsofttól?
A felhasználók elégedettségét vizsgálja az USA-ban a redmondi szoftveróriás.
Szoftver 312
-
A fenyegető Linux
Egy telefonkonferencián elhangzottakból kiderült: komolyan veszi a Linux-ot a Microsoft.
Szoftver 111
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen