A szoftvervállalat két héttel ezelőtt készült el a Windows XP operációs rendszer – régóta esedékes – második szervizcsomagjának "közel végleges" tesztváltozatával. A pakknak az eredeti tervek szerint júniusban kellett volna megjelennie, ám nemrég egy hónappal későbbre csúsztatták a kiadás időpontját, majd ezt követően már csupán annyit közöltek: a Service Pack 2 még a nyáron letölthető lesz. A múlt héten tartott amszterdami TechEd 2004 rendezvényen a vállalat egyik illetékese megígérte, hogy további csúszás nem lesz, és két hónapon belül bizonyosan hozzáférhető lesz a csomag.
Amint arról már korábban beszámoltunk, a szervizcsomag elsősorban az operációs rendszer sebezhetőségét igyekszik csökkenti. A csomag egy új, teljesen átdolgozott tűzfalat tartalmaz, alapértelmezés szerint kikapcsolja a Windows Messengert, popup-blokkoló modullal bővíti az Internet Explorert, és számos biztonsági frissítést is hoz. A második szervizcsomag újdonsága továbbá a vezeték nélküli hálózatok és a Bluetooth szabványú eszközök átfogóbb támogatása, valamint a frissített DirectX 9 alkalmazásprogramozói környezet.
Még a csomag megjelenése előtt a Microsoft újabb változatot ad ki az automatikus frissítést biztosító Windows-komponensből is (melynek egyelőre csupán béta változata érhető el). Az új verzió fontos újdonsága, hogy nem kezdi újra, hanem folytatja a letöltést, ha az megszakad. Ez a funkció igen hasznos lehet majd a 80 MB méretű második szervizcsomag telepítésekor.
Hirdetés
Látótávolságon belül az új Windows-szervizcsomag
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Microsoft-feljesztőeszközök amatőröknek
Express csomaggal és ingyenesen elérhető adatbázissal csábítja a fejlesztőket a Microsoft.
Szoftver 12
-
Új hírek a Windows XP második Service Packjéről
A Microsoft az eddiginél jobban ügyel a biztonságra.
Szoftver 32
-
Mozilla-jutalom hibakeresőknek
Egy korábban ismeretlen biztonsági rés 500 dollárt érhet.
Biztonság 25
-
Tovább késik a Service Pack 2
A Microsoft azonban továbbra is bízik az augusztusi megjelenésben.
Szoftver 25
Előzmények
-
Késik a Windows XP SP2
A tervezettnél egy hónappal később jelenik meg a második szervizcsomag.
Szoftver 10
-
Előzetes ismerkedés a Windows XP SP2-vel
A Microsoft pótolni akarja néhány régi adósságát a biztonság területén.
Szoftver 49
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen