Itthon minden negyedik Windows lebukik

Hirdetés

A Microsoft Magyarország közleménye szerint továbbra is sikeres az „Eredeti Windows-Valódi Előny” (Windows Genuine Advantage – WGA) program. Amint az ismert, az illegális szoftverhasználat visszaszorítását célzó – és a legális felhasználókat jutalmazó – kezdeményezés keretében a szoftvercég tavaly nyár óta bizonyos frissítések és kiegészítések letöltését kötelező eredetvizsgálathoz köti.

A cég állítja, hogy Magyarországon az illegális üzleti szoftverek arányának 44 százalékról 34 százalékra történő csökkentése 720 millió dollár bevételt hozna a gazdaságnak, több mint 480 millió dollárral növelné az iparág helyi forgalmát, és további 145 millió dollár adóbevételt jelentene.

A hazai leányvállalat adatai szerint Magyarországon a program keretében eddig több mint 570 ezer operációs rendszert érvényesítettek, és 28-29 százalék körül van azoknak az eseteknek az aránya, amikor a validáció valamilyen okból nem sikerült. Ez a szám – az általában Magyarországgal összehasonlított országokhoz képest – viszonylag kedvező. A lebukások legfőbb oka még mindig az, hogy a felhasználók különböző nagyobb szervezetektől, cégektől kiszivárgott termékkulcsokkal használják az operációs rendszert. A cég szerint sok olyan felhasználó is van, akik a PC-jüket jóhiszeműen előtelepített operációs rendszerrel veszik meg, azonban a boltban nem eredeti Windows XP-t telepítenek a gépre. Az ilyen esetekben a Microsoft azt kéri, hogy egy online formanyomtatvány kitöltésével jelentsék, hol vásárolták a gépet.

Több jutalom

A legális Windowszal rendelkező felhasználóknak járó jutalmak körét tovább bővítette a cég. Az új ajánlatok között található a Microsoft kémprogram-eltávolító alkalmazásának, a Windows Defendernek a második béta-változata, valamint egy magyar tájakon készült fotókból összeállított asztaltéma, mely az állatvilág címet viseli. A sorozat következő két tagja Magyarországon honos növényfajokat fog bemutatni, illetve Magyarország különböző részein fotózott tájképeket tartalmaz majd.

A korábbi ajánlatok közül továbbra is elérhető a VirusBuster Professional egyéves, ingyenes verziója, továbbá a FotoMarket ajánlata is, amelynek keretében a felhasználók kedvező áron – képenként 29 forintért – hívathatják elő fényképeiket a „Nyomatok megrendelése az Interneten” varázsló segítségével. Az ajánlatok között vannak oktatási anyagok is: a NetGral Word 2003 online tananyagához a Microsoft egy hónapos ingyenes hozzáférést biztosít annak, aki a program oldalán regisztrál, illetve lehetőség van egy másik Windows XP és Office 2003 témájú tananyag CD-n történő megrendelésére is – szintén térítésmentesen.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények