Hirdetés
A fővárosban kezdődött, majd ezt követően meghatározott program szerint minden megyébe eljut, és ebben az évben akár több tízezer embernek kínálhat ingyenes internetoktatást a T-Online szervezte Telekom Internetakadémia. A piacvezető internetszolgáltató 2008 márciusában útjára indított programjának keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a világháló előnyeivel és a net világának alapfogalmaival
„A Telekom Internetakadémia elsődleges célja a digitális írástudatlanság csökkentése. Azokat szeretnénk megszólítani, akiknek az életéből eddig teljesen kimaradt az internet, akik nem érzik fontosnak az internethasználatot, nem tudják azt, miért lehetne ez fontos számukra” – mondta Megyeri Tibor, a T-Online marketingvezetője.
Az előadásokon az érdeklődők másfél-két órában, gyakorlati példákon keresztül ismerkedhetnek meg a számítógéppel és az internettel. Az oktatás résztvevői egy internethasználatot segítő füzetet és CD-t kapnak ajándékba. Az előadásokra a 06-80/204-850-es díjmentesen hívható telefonszám automatikus menürendszerében hagyott üzenettel (a megye, illetve azon belül a település kiválasztását követően a név és telefonszám, illetve a résztvevői létszám megadásával), valamint a Magyar Telekom weboldalán lehet jelentkezni.