Hurrá, már ilyenünk is van: T-Com Szuperszerviz

A T-Com legújabb, Szuperszerviz szolgáltatásának keretében vállalja a számítógépes rendellenességek megoldását, számítógépes hálózatok kialakítását vagy az internetkapcsolat beállítását, de az ügyfelek bármilyen más számítógéppel, internettel kapcsolatos kérdéssel is fordulhatnak a csapathoz - mondta Reznák Roxán üzletfejlesztési igazgató. A T-Com szakemberei ugyanis azzal szembesültek, hogy a széles sávú internet elterjedésének jelenlegi fázisában egyre többen vannak olyanok, akik már kevésbé avatottak a számítógépek, az internet világában, s így önmaguk nehezen orvosolhatják az ezzel kapcsolatos problémákat. Ilyenkor sok esetben a szomszédhoz, baráthoz, ismerőshöz fordultak mindazok, akik segítségre szorultak, ami egy idő után kellemetlen lehet. Emellett az is szerepet játszott az új szolgáltatás bevezetésében, hogy az emberek megszokták: ha valamilyen általuk elháríthatatlan problémával találkoznak, akkor szerelőt hívnak, s erre ebben az esetben kevés megoldás létezik, illetve az ügyfelek minden bizonnyal jobban megbíznak egy nagy cég szakértelmében, mint egy számukra esetleg kevésbé ismert társaságéban.

A T-Com tehát ennek keretében is növelni szeretné az ügyfél-elégedettséget, hisz az, akinek problémái adódnak számítógépével, s nem tud internetezni, az elégedetlen. Mindezekre kínál tehát most megoldást a T-Com Szuperszerviz szolgáltatása, amely az ingyenesen hívható 1722-es telefonszámon érhető el. Az ügyfél elégedettségéhez járul még hozzá, hogy a T-Com Szuperszerviz szolgáltatása - előre egyeztetett időpontban - munkanapokon 8 órától 22 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 10 órától 18 óráig vehető igénybe, vagyis mindezért nem kell egy teljes napot otthon töltenie, s esetleg szabadságot kivennie az ügyfélnek.

A szolgáltatás két módon vehető igénybe: lehetőség van arra, hogy a problémát távsegítség keretében orvosolják a T-Com Szuperszerviz szolgáltatását végző szakemberei, ekkor az ügyfélnek "át kell engednie a gépe fölötti irányítást" a szakembernek, aki aztán az internet révén, megpróbálja elhárítani a problémát. Ez a megoldás gyors - hiszen nem kell a szakembereknek kiszállniuk -, s az egész ország területén igénybe vehető. A másik megoldás, amikor a szakemberek a helyszínen hárítják el a problémát. Ez a szolgáltatás jelenleg Budapesten, illetve az agglomerációban vehető igénybe, ám a T-Com idővel szeretné az egész országban elérhetővé tenni ezt a lehetőséget. A szolgáltatást minden T-Com-vonallal rendelkező lakossági és üzleti ügyfelük igénybe veheti. A szakértők rögzített árlista alapján dolgoznak, de a helyszíni kiszállás esetében lehetőség van arra, hogy az ügyfél átalánydíjas hibajavítást kérjen, amely 2 óra időtartamig bruttó 16 ezer forint, 3 órára bruttó 20 ezer forint, vagyis az előfizetőnek legfeljebb ennyit kell fizetnie, függetlenül attól, hogy az említett időintervallumon belül, mennyi problémát hárítanak el a szakemberek. Reznák Roxán hangsúlyozta, hogy abban az esetben viszont, ha nem sikerül elhárítani a problémát, nem kell fizetni.

A T-Com Szuperszerviz szolgáltatását nyújtó szakértők alapos tréningen estek át, vagyis túl azon, hogy kellő szakmai ismerettel rendelkeznek, felkészültek az ügyfélkapcsolat terén is. A cég imázsát emeli továbbá, hogy a szakértők egyenruhája - a távközlési cég történetében először - napszemüveggel is kiegészül, ami igazán trendivé teszi őket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • T-Com

Előzmények