Google Glass: specifikációk, Mirror API, MyGlass alkalmazás

Az elmúlt néhány órában alaposan felpörögtek az események a Glass háza táján. Először egy levél landolt azon szerencsések postafiókjában, akik a tavalyi Google I/O konferencián feliratkoztak a várólistára, és az 1500 dolláros vételár ellenében hozzájuthatnak a Glass Explorer kiviteléhez. A Google a levél szerint nem akarja megvárni, amíg a várólistán szereplők mindegyike számára elkészül a szemüveg, ezért több ütemre bontva már a napokban megkezdi a kiszállítást. Az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy a tavaszi #iwantglass program kiválasztottjai csak később kerülnek sorra, mert ők még a mostani tájékoztató levelet sem kapták meg.

Nem sokkal a levél után a Google elérhetővé tette a Glass Mirror API fejlesztői útmutatóját is. A majdani Glassware programok az API dokumentációja alapján a telefonon és/vagy a Google szerverein fognak futni, és nem a szemüvegen. Néhány fejlesztői példa és eszköz már most is elérhető.

Hirdetés

Az alábbiakban néhány videó a Glass Mirror API működését mutatja be.

Az új információk áradata közben a Google nyilvánosságra hozta a Glass véglegesnek szánt specifikációit is. A kijelző pontos felbontását nem írták le, csak annyit, hogy az élmény olyan lesz, mintha egy 25 colos nagyfelbontású képernyőt néznénk nagyjából 2,5 méter távolságról. A fejlesztői útmutatóban viszont a képek ajánlott felbontása 640x360 pixel, így könnyen lehet, hogy egyben a kijelző valós felbontása is ez. A kamera 5 megapixeles fényképeket és 720p felbontású videót tud majd rögzíteni, a 16 GB-nyi tárhelyből pedig 12 GB lesz szabadon felhasználható. Az üzemidőt a Google tipikus használat mellett 1 napra teszi (jó kérdés, mi számít a Glassnál tipikus használatnak), tölteni micro USB-n keresztül lehet. Kapcsolódás más eszközökhöz Wi-Fin (802.11 b/g) és Bluetooth-on keresztül lesz lehetséges. Az okostelefonos alkalmazás (MyGlass) futtatásához legalább 4.0.3-as verziójú (Ice Cream Sandwich) Android szükséges, de a szemüveg bármelyik Bluetooth-képes telefonnal működni fog.

A MyGlass alkalmazás egyelőre még nem tud túl sokat, de lehetővé teszi a Glass számára az SMS-ek kezelését, és helymeghatározással kapcsolatos adatokat is biztosít. A képek alapján néhány alapvető készülékinformációt is közöl a szemüvegről, és valamilyen módon a Glassware programokhoz is kapcsolatban lesz. Arról, hogy a MyGlass más platformra (iOS, WP, BB 10) is elérhető lesz-e, még nincs információ.

Azóta történt

Előzmények